Extra tartalom · projekt

Bábel fiai elvetett borítóterv

elvetettwp

Az eddigi Horgonyhelyről szóló bejegyzések után most a Bábel fiai borítójáról hoztunk nektek érdekességeket. Tudtátok, hogy a könyv külseje más színben pompázna, ha az eredeti tervet tartották volna meg? A továbbiakban Kleinheincz Csilla írását olvashatjátok tervekről, koncepciókról, és az elvetett borítóterv mellett az eredeti festményt is megtekinthetitek.

A borítónak volt egy másik színváltozata is, amit elvetettünk – bár figyelemfelkeltőnek és érdekesnek tartottuk ezt a koncepciót, nem vagyunk a rózsaszín = női regény színséma hívei, és nem akartuk, hogy az új írónkat tévesen és csak a borító alapján romantikus szerzőnek tartsák, hiszen Anita kifejezetten keményen ír, komoly témákról. A borító alapjául Ziv Qual izraeli grafikus Bábel-festménye szolgált, amiből Szabó Vince készített kész tervet. Valójában nem voltak nehézségek, Ziv Qual rögtön igent mondott a megkeresésünkre, és a tervek is hamar elkészültek. Úgy gondoljuk, hogy a végeredmény jól visszaadja a regény hangulatát.

Kleinheincz Csilla

babylon_print

Mit gondoltok, a rózsaszín verzió jobb lett volna, vagy jobban tetszik a kék árnyalatokkal tarkított? Írjátok meg nekünk!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s