Improvizáció · projekt

ImProvizáció: Olvasatlan véleményalkotás LOL Könyvekről

improwp

 Új rovatunk második részében néhány LOL-Könyvről ImProvizálnak bloggereink.

Jennifer Salvato Doktorski: Lángra lobbant nyár

covers_402456

Fancsali

Nos, a borító és a fülszöveg alapján ez nagy valószínűséggel egy véres dark fantasy, ahol az emberek random öngyulladásra képesek. Egész biztos, igaz?

A fülszöveg alapján ez is a tucatregények közé sorolható, egy kis eltéréssel! Végre nem egy szürke egér kislány a főszereplő, aki halálosan beleszeret a suli legmenőbb csávócskájába. Nem, itt egy balhés csaj áll a középpontban. Ez kifejezetten tetszik. De a szerepek felcserélődésén kívül semmi izgalmas, vagy épp nagyon egyedi elem nincs.

A borító természetesen a jól megszokott sablon, vidám színek, lány meg boldogság. Pfff…..

Egy veszekedős-nevetős történetet látok, egy idióta szerelmet, egy sablonosan sexy okoskát és egy álomszép tinileányt, és persze már tudom előre, hogy e könyv legérdekesebb szereplői is a mellékszereplők lesznek, merthogy ebben a Rosieban én semmi potenciált nem látok az is hótziher. Na és ez a fiúcska, tuti kiderül, hogy valami irtó jófej, kis romantikus faszika, aki a regény végén természetesen száz százalék, hogy szerelmet vall, a mi kis leányzónknak.

A regény szerény véleményem szerint a humorra és a romantikára fog alapozni, már ha hinni lehet a fülszövegnek. Ja igen, és kedves Rosie, és kedves írónő: A COUNTRY NEM BÉNA!

Anne Eliot: Toplistás szerelem

toplistas-szerelem

Netra

Szeretem a LOL könyveket. Komolyan. A Cinder és Ellát mai napig egyik legnagyobb kedvencemként tartom számon. Ennek ellenére mégis picit csalódott voltam, amikor megláttam, hogy miről is szól a Toplistás szerelem, de továbbra is fenntartom neki a helyet a TBR listámon.

A cselekmény első pillantásra számomra olyan tisztán kivehető, mint a nyári égbolt 40 fokban: a fülszöveg alapján pillanatok alatt ki lehet találni a könyv végét, sőt, aki olvasott már valaha romantikus regényt arra az útközben felbukkanó bonyodalmak sem lesznek sokkoló hatással. Próbálta az írónő feldobni a sztorit azzal, hogy popsztárt csinált a férfi főszereplőből, de rám még ez sem volt különösen nagy hatással. Nem is tudom, hány ilyen történettel találkoztam már rövidke életem során, de annyit mondhatok, két kezem is kevés lenne a számba vételükhöz. Mostanra már ez a téma is kicsit elcsépeltté vált, de még mindig nem adom fel a reményt, még mindig szeretném elolvasni a könyvet mindannak ellenére, amit eddig leírtam. Miért? Megsúgom, a LOL könyvek nem véletlenül kapták ezt a nevet. Biztos vagyok benne, hogy könnyesre röhögném magam olvasás közben.

Bár a szépség belülről fakad, és hasonló közhelyek, azért valljuk be őszintén, egy igazi könyvmolynak mégiscsak számít, hogy is mutat egy adott kötet a saját személyes szent oltárán, ismertebb nevén, a polcunkon. Ezért is venném meg gondolkodás nélkül a Toplistás szerelmet, mivel a borítója csodaszép, nálam kiemelt helyet kapna itthon. Egyszerű, de nagyszerű, tartja a mondás, ami ezesetben is igaznak minősült. A színek nagyszerűen harmonizálnak, a rajta megjelenő tárgyak mind kapcsolatban állnak a történettel és a címet sem kell órákig fejtegetnem, hogy a cikornyás betűkből végre összeálljon egy értelmes szó. Engem levett a lábamról.

Jandy Nelson: Az ég a földig ér

covers_294556

John

A borító nagyon kis „cukcsi”. Egy tinilány (a főszereplő) éppen a felhők fölött (bár inkább rajtuk) lebeg a szerelemtől, amit a kis szivecskés párna is nagyon jól jelez. A gitárról és a két trombitáról arra tippelek, hogy fontos szerepet fog kapni a zene. Például a srác, aki tetszik a csajnak zenélni fog, de sejthető, hogy nem trombitál, mert a gitár sokkal szexibb, mint tudjuk…

A fülszöveg elolvasása után az első gondolatom az volt, hogy egy ilyen alapsztorinak, hogy a fenébe csinálhattak egy ilyen színes és vidám borítót. Hahó, a lány nővére meghal, ilyenkor nem szokott az ember lánya mosolyogni és szerelembe esni… Főleg nem két fiúval, akik közül az egyik a halott nővére vőlegénye… Wait a minute… A könyv éppen erről szól…

Az teljesen természetes, hogy az ember fel szeretné dolgozni egy szerette halálát, és, ha ebben a szerelem segít az nagyon jó, de azért khm… ne vessük már rá a testvérünk jegyesére magunkat, Lennie, pls…

Amúgy haladjunk sorjában a fülszöveggel, idézném a kedvenc részeimet. „…semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egyszerre két fiú is feldúlja addigi békés, eseménytelen (mondjuk ki: unalmas) életét.” Tök egyértelmű, hiszen, milyen is lehet egy 17 éves lány élete szerelem nélkül, hát persze, hogy unalmas. Remélem, azért vannak barátai az iskolában, nincs kirekesztve meg hasonlók, mert akkor a hátrányos helyzetében még jobban megérdemli, hogy a suli menő csávója, és természetesen egy idősebb srác is kinézze magának. „…felbukkan Joe, ez a fantasztikus, szenvedélyes srác, akinek a gitárjátéka virtuóz, […] és akinek minden egyes csókjától mintha felrobbanna a világ…” Na mondom én, hogy a helyi vagány csávóval van dolga a mi kis Lennie-nknek, hiszen ez már csak ilyen, a szegény, unalmas életű lányok életét mindig felforgatja egy jóképű, magas és izmos csávó, aki vagy gitározik, vagy motorozik, hiszen mégiscsak az az igazi menőség. Még szerencse, hogy a mi kis Lenniekénknek két férfi is jutott, aki a kegyeiért harcol. A két fiú közül szerintem Joe az, aki tényleg szereti a lányt. Hiszen Bailey (aki Lennie nővére, és nem mellesleg a szülők egy piáról nevezték el…) vőlegénye csak a menyasszonyát akarja visszakapni, így őt keresi és találja is meg a Lennie-ben, aki szintén a nővérét szeretné érezni (persze, ehelyett inkább annak a párjának a… khm… idomait érzi, de az majdnem ugyanaz, nem?). Joe érzései viszont tényleg tiszták, hiszen lát egy lányt, aki – talán – már régóta tetszik neki, és most, végre alkalma nyílik megszólítania, és segíteni neki a gyász feldolgozásában. Szóval egyértelműen #teamJoe.

És üzenném Lennie-kének, hogy nem, ha valaki gyászol, akkor minimum 2 évig fekete ruhában (és nem mellesleg sminkben) kell járni, senkihez nem szabad szólnia, és ételt is csak a nyolcadik holdtölte utáni kedden vehet magához először. Az erényöve kulcsát pedig a Végzet Hegyében kell elpusztítani! Szó sem lehet boldogságról, szerelemről meg aztán főleg nem, nem is értem mit képzelt ez a csaj…?

Ezek után egyértelmű, hogy hamarosan elolvasom a könyvet… ha piros hó esik, és a hold belecsapódik a Földbe… háromszor…

Reklámok

ImProvizáció: Olvasatlan véleményalkotás LOL Könyvekről” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Sziasztok. Igazán nem szeretnék veszekedni.De kíváncsi lennék,hogy miért ítélkeztek úgy a könyvről,hogy nem is olvastátok. Annyira szánalmas,de komolyan. Egyátalán nem így van egyik LOL-könyv sem,nem értem,hogy írjátok le a gondolataitokat,ha nem is tudjátok miről van szó. A fülszövegből ítélkezni? Most komolyan?

    Kedvelés

    1. Kedves Lili!
      Ahogy a rovat címében is látható, ez a bejegyzés egy Improvizáció, ami annyit tesz, hogy minden előzetes információ nélkül mondjuk el gondolatainkat az adott könyvről, csupán a fülszövegre támaszkodva. Nem az a célunk, hogy leminősítsünk egy könyvet, hanem azt mutatjuk meg, hogy milyennek képzeljük a történetet a leírtak alapján. Úgy gondoljuk az emberek többsége kialakít egy képet, miután elolvasta a fülszöveget, ezért úgy döntöttünk mi lenne, ha csinálnánk egy ilyen rovatot, amiben megosztjuk az elképzeléseinket az olvasóinkkal. Nem áll szándékunkban senkit sem megbántani ezzel, csak meg szeretnénk mutatni, hogy mennyire félreértelmezhetjük néha a fülszövegeket. Véleményünk szerint ez egy egyedi, vicces ötlet, amit mindenki örömmel csinál,mert elengedheti a saját fantáziáját.
      Ha te ezt szánalmasnak találod, azzal sajnos nem tudunk mit kezdeni.
      Üdvözlettel:
      Prológus

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s