projekt

Lehorgonyoztunk

horgony

Folytatódik születésnapi visszatekintőnk. Most egy olyan nyár végi projekthez érkeztünk, ami csapatunk egyik tagjának, Uszámának az egyik legjobban várt tematikája volt, ugyanis kedvenc írónőjével, és könyveivel foglalkoztunk. Bár értékelésekből minimális mértékben bővelkedett a hét, ellenben talán az egyik legtöbb extrával jelentkeztünk.

Bloggereink véleménye érdekesen alakult a Horgonyhellyel kapcsolatban, ugyanis míg egyikük imádta a történetet, addig másikuk nem túlságosan szívlelte azt. Ennek az ellentétnek virtuálisan is hangot adtak, ugyanis a már megszokott ProCsata keretein belül összeeresztették véleményüket, és jól kivesézték érzéseiket a könyvvel kapcsolatban.

Timi: Utálni fogsz, de nem volt kedvenc szereplőm, egyikkel sem tudtam azonosulni.

Uszáma: Az eddigiekből sikerült levonnom ezt a fajta következtetést.😀 Nekem pedig pont az ellenkezője történt.”

Teljes ProCsata megtekintése

Extraként megemlíthetjük, hogy időközben mégis hasznosnak bizonyult Timi számára a Horgonyhely elolvasása, ugyanis nemrégiben egy iskolához kapcsolódó projektben a nők vezető szerepben való megnyilvánulásukról kellett írnia.

img_5840

A projekt ideje alatt az egyik legizgalmasabb kezdeményezésünk, amivel eddig még sehol sem találkozhattak az olvasók, az Illusztrációk Moskát Anita történeteihez című bejegyzésünk, melyben Gályász Szonja műveit mutatjuk be. Az elkészült összes illusztrációt, valamint a közben már bloggereink csapatához csatlakozott Szonjával készült interjút az alábbi képre kattintva tekinthetitek meg.

babelwindow

Egy interjút is készítettünk az írónővel, melyben beszélgettünk vele az eddigi könyvek munkálatairól, érdekességeiről, alkotással kapcsolatos szokásairól, valamint készülő írásairól, terveiről.

Már több platformon is említetted a jelenleg Irha és bőr munkacím alatt futó projekted. Mesélnél nekünk erről egy kicsit bővebben, esetleg extra információkat is megosztanál olvasóinkkal?

Az Irha és bőr egy készülő fantasy regény, jelenleg ezen dolgozom. A világot felforgatja egy jelenség: állatok bármikor bebábozódhatnak, és valamilyen fokon emberivé alakulnak, ahogy az értelmük is elkezd kinyílni. Sokan azt gondolják, egy isten porolta le eddig félretett teremtő erejét. Az embereknek meg kell küzdeniük azzal, micsodák pontosan ezek az emberi és állati lét köze szorult lények, minek tekintsék őket, a központi kérdés azonban az átváltozottak identitáskeresése. A főszereplők egyike sem ember, érdekes kihívás ábrázolni a tapasztalataikat és érzéseiket.

Teljes interjú megtekintése

Reméljük, hogy ti is annyira szerettétek ezt a projektet, mint mi, de ha feleannyira, mint ahogyan Uszáma a könyveket imádja, akkor már elértük a célunkat. 😛

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s