Értékelés · projekt

Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért

projektfoto

Nézzük először a borítót. Nekem első pillantásra szerelem volt, így nagyon örültem, hogy a kiadónak erre esett a választása! A világoskék rideg alapszín remekül szimbolizálja Izlandot, míg a hangsúlyos szerepet egy holló tolla és a benne található női sziluett tölti be. A történetben gyakran találkozunk a holló figurájával, álmokban, jövendölésekben, és hús-vér valójában is megjelenik. Így egyáltalán nem meglepő, hogy szimbólumként a borítóra is fontosnak tartották rávarázsolni.

Kaptunk egy kis segítséget is a kezdetekben, hogy el tudjunk igazodni a kiejtésben, valamint az izlandi nevek kusza rengetegében. Bár teljesen logikusnak tartom ezt a névadási módszert (hogy az apa keresztnevét kapja a gyermek és attól függően fiú vagy lány-e a –són illetve –dóttir szavakkal képezik a vezetéknevet), de nagyon nehézzé teszi a szereplők megkülönböztetését. Okozott pár kemény pillanatot a helységnevek megjegyzése is, a kiejtésükről ne is beszéljünk. Egy idő után feladtam a próbálkozást. Ennek ellenére teljesen élvezhető a regény, és a fordítás is fantasztikusra sikerült, gyönyörűen átadja a hangulatot, ami átitatja a lapokat.

Minden fejezet egy valódi forrás részletével kezdődik, melyeket eredetileg az írónő maga fordított le angolra. Engem ezek a kis részletek mindig visszarántottak a valóságba, nem hagyták, hogy elfelejtsem, ez mind megtörtént és nem csak egy sötét fantáziájú író kreálmánya, ami az olvasók gyötrésére készült. Ezért is volt olyan nyomasztó olvasni, hiszen tudjuk, hol végződik majd az egész, de egy csomó megválaszolatlan kérdés kering még a fejünkben: ki? Miért? Hogyan történt?

Rögtön a legelején belecsapunk a lecsóba, és nem a gyilkosság előzményeivel kezdünk, hanem Agnes átszállításával arra a helyre, ahol a kivégzésig fog raboskodni. Itt fokozatosan megismerkedünk az izlandi hétköznapokkal, tájjal, kultúrával. És bár a legtöbb dolog részletesen be van mutatva, mégis úgy vezet minket végig az írónő rajtuk, hogy nem érezzük túl soknak és feleslegesen részletesnek, ebből kifolyólag pedig unalmasnak. Vegyük például az építkezést. Fejezetről-fejezetre, szépen adagokban kapjuk az információkat: hogyan omlik a fal, a gerendák között sár van és moha, amit mindig pótolni kell. Az elején kapunk egy durva ecsetvonásokkal festett képet, mely a történet végére hajszál pontos és részletesen kidolgozott Rembrandt művé válik. Fokozatosan belopja orrunkba magát a dohos levegő, vörösre csípi az orrunkat a fagyos szél. Azt hiszem, az igazán jó hangulatú könyveket ez határozza meg, hogy akaratlanul is érzékelni kezdjük a világát.

De ha csak táj- és néprajzi leírásokra lennék kíváncsi a 19. századi Izlandról, vennék egy útikönyvet meg történelmi forrásokat olvasgatnék, nem ezt a regényt venném a kezembe. Hiszen a regény története sokkal többet tartogat ezeknél számunkra.  Ha össze kéne foglalnom, miről szólt, igazából pár mondattal könnyen el lehetne intézni. Nem ajánlom, hogy így tegyünk, hiszen akkor szinte az összes lényeges, és jelentőséggel bíró dolgot kiirtottuk, amikről ez a történet igazából szól. Számos komoly témát érint, de még ha az írónő ezeket nem is tudatosan szőtte bele és csak nekem tűnnek fel, és engem gondolkodtatnak csak el, már megérte elolvasni. (Nem akarok befolyásolni senkit azzal, hogy én miket fedeztem fel és tartottam fontosnak, ezért nem írom le őket. Egyet talán mégis, a kegyes halált (eutanáziát) kiemelném.)

Agnes ezen a vidéken nőtt fel és meghalni is ide hozták vissza. Mondhatni, a kígyó a farkába harapott. Az anyja elhagyta, amikor hat éves volt, így pozitív családmodellt csak nevelőszüleinél láthatott. Ott is csak egy ideig. Szolgálóként rengeteg tanyán végez munkát, de sehol nem bírja sokáig. Nem ebbe a világba tartozik, amit a környezetében élők is éreznek és folyton felemlegetnek, bár azért szeretnék lerántani a saját szintjükre. („Ha az én tehenem megdöglött, dögöljön meg a szomszédé” itthon is ismerős gondolkodási mód.) Agnes az évek alatt sokat lát, sok mindent megtanul. Amikor találkozik Natannal, azonnal érezhető, hogy végre egy olyan helyre lel, ahol képes lenne megállapodni. Míg máshol az eszét és „szellemi energiáját” nem tudná kamatoztatni, itt a gyógyszerek készítése ezt is megoldaná.

Natan nem egyenlő partner. Nem véletlenül jellemzik őt a könyvben rókaként. Jellemzői között nem szerepel a földöntúli szépség és semmi más, ami egy igazi szőke herceg és egy mesebeli szerelem receptjének fontos összetevője lenne. Cserébe viszont az X-összetevő igen, a rejtélyesség, veszély és kaland ígérete. Ha nőkről van szó, több vasat tart egyszerre a tűzben, helyesebben, inkább az ágyban. Pechjére azonban a házvezetőnője, Sigridur és egy távoli szomszéd Fridrik között is alakul valami, miközben ő Agnest és Sigridurt is meg akarja tartani. Számomra az egyik legérdekesebb dolog volt látni, hogyan tud egymás mellett élni ez a két nő, miközben tisztában vannak azzal, hogy mind a ketten Natan játékszerei.

Végső soron Sigridur és Fridrik kapcsolata vezet el Natan halálához, melyért őket és Agnest is elítélik. Sigridur persze felmentést kap a halálos ítélet alól, mert a fiatal, szép és tudatlan lányka benyomása meggyőzi az embereket.

Izlandon abban az időben nem léteztek börtönök, így került Agnes egy tanyára megőrzésre a lefejezésig. A tanyán élő családot nem boldogítja túlságosan egy gyilkos elszállásolásának gondolata, ami szerintem érthető. Én sem örülnék neki, ha osztoznom kéne a kollégiumi szobámon a norvég gyilkossal. A család fokozatosan alkalmazkodik a szituációhoz, először együtt dolgoznak, majd kezdenek közös tulajdonságokat felfedezni. A legdominánsabb talán Margaret a családanya és Agnes közötti hasonlóság. A betegségtől egyre gyengülő idősebb asszony és a harmincas éveiben járó, kivégzésére váró Agnes között kialakuló megértés az egyik leggyönyörűbb és egyben legszomorúbb dolog, amit valaha olvastam.

Utolsóként a papot szeretném megemlíteni, akit az asszony magának választott. Fiatal kora ellenére rendkívüli érzékenységgel rendelkezik és rögtön rátapint, hogy mire van és mire nincs szüksége az elítéltnek. Egy pszichológus veszett el benne. Dacol a felettesek hatalmával, mert nem érzi, hogy azok a módszerek, amiket ők erőltetnek, eredményre vezetnének Agnes lelki felkészülésében. Az ő karakterében benne van a hőssé válás potenciálja. Egy másik történetben, más körülmények között, egészen biztosan azzá vált volna.

Vannak történetek, amik annyira jók, hogy számtalanszor újraolvassuk őket és vannak még jobbak, amiket egyszer is elég. A Rekviem egy gyilkos asszonyért olyan, mint egy kocka étcsokoládé. Keserédes és minőségi darab, arany pöttyös papírba csomagolva. Sokkal többet anélkül, hogy el ne árulnám a könyv „titkait” nem tudok róla írni, de az érintett témák jó beszélgetési alapanyagot biztosítanak az olvasóknak.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s