Extra tartalom · projekt

Az Archívum helyei I. – Coronado Hotel

Ahogy azt már hétfőn olvashattátok – az Érdekességek az Archívum világában c. posztot, amelyben Lorelei lefordította az írónő oldalán található apró kis érdekességeket, szösszeneteket az Archívum világából – két Coronado Hotel is létezik, amelyet átalakítottak lakásokká, viszont Schwab nem ezekről mintázta a könyvbéli Coronadót. Ebből a kis leírásból, illetve a címből már kitalálhattátok, hogy a következőben a könyv egyik fő helyszínét próbálom meg életre kelteni pár kép segítségével.

Olyan képeket kerestem, amelyek szerintem hasonlíthatnak a könyvbéli Coronadóra és átadják a hangulatát a helynek, a hotel titokzatosságát a fekete fehér képekkel szerettem volna hangsúlyozni.

„Nekidőlök az autónak, és felnézek a Coronadóra, az egykori hotelre, amelyet lakásokká építettek át, és ami a szüleim szerint „annyira elragadó”. A tágra nyílt szemű, komor épület visszabámul rám. Egész úton a gyűrűmet forgattam az ujjamon, újra és újra végigsimítottam a három bemetszést, mintha az ezüstkarika valamiféle rózsafüzér vagy talizmán lenne. Azért imádkoztam, hogy egy egyszerű, átlátható és új helyre költözzünk. És helyette ezt kaptam.

pro9

Még az utcáról is látszik a por.

– Hát nem mennyei? – sipítja az anyám.

 – Inkább… régi.

Olyannyira régi, hogy a kövek megsüllyedtek, és olyan mély repedések futnak végig köztük, hogy a ház homlokzata fáradtnak tűnik. Egy öklömnyi kő a szemem előtt lazul ki és gördül le az épület oldalán. Ahogy felpillantok, meglátom, hogy a tetőn vízköpők sorakoznak. A sarkokban persze nem, ahol az ember számítana rájuk, hanem teljesen véletlenszerű helyeken gubbasztanak a tető peremén, mint a varjak. A tekintetem végigsöpör a hat emeleten át csillogó ablaksorokon, majd megpillantom a faragott, repedező előtetőt az előcsarnok tetején. Anyu előresiet, de félúton megáll, hogy megcsodálja az „antik hatású” díszburkolatot, amitől olyan „karakteres” lesz az út.

pro11

Elindulok a szüleim nyomában. Az előtető alatt egy forgóajtón át lehet bejutni, amelynek két oldalán két rendes ajtó is nyílik. Néhány ember, főleg idősebbek, az ajtók körül lézeng, vagy a belső udvaron oldalt.

Pro1
Fénykorában

Újabb kő morzsolódik le az épületről. Talán ezzel majd lefoglalja magát. A Coronado első szintjén, a belső udvar mögött található kihalt helyiség anyám legnagyobb szeszélyének új otthona – amit ő csak „álmai vállalkozásának” nevez ez pedig nem más, mint a majdani Bishop Kávézó.

pro4
Átalakítás közben

Megfordulok, hogy szemügyre vegyem a folyosót, és összeszorul a gyomrom. A falon mindenhol ajtók nyílnak. Nemcsak olyanok, amikre egyébként is számítana az ember, hanem egy tucat másik – használaton kívüli ajtók, amelyeket lefestettek és letapétáztak, amelyeknek csak a körvonala látszik.

– Hát nem lenyűgöző? – kérdezi az anyám.

– Azok az ajtók még abból az időből maradtak, amikor az épület hotelként működött, mielőtt kiütötték a falakat és átalakították a helyiségeket. Az ajtókat viszont meghagyták, csak letapétázták őket.

– Lenyűgöző — visszhangzom. És kísérteties. Mint a Sikátor, csak kivilágítva

pro5
A történet idejében
pro2
Fénykorában

Lelki szemeim előtt a Bishop kávézó így jelenik meg, már kész, felújított állapotában:

pro14

pro13

Owen korában pedig valahogy így nézhetett ki az előtér/társalgó:

pro6

Nyugodtan írjátok meg, ha szerintetek nem így néz ki a Coronado, ha a fejetekben másképp jelenik meg. Írjatok, linkeljetek nekünk bátran! 🙂


zsebi_bio

 

Reklámok

Az Archívum helyei I. – Coronado Hotel” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s