Extra tartalom · projekt

Élet a ha-… Disztópia után!

disztó
A disztópiák rendszere egy igen szépen kimunkált kaptafa, amelyre tökéletesen rá lehet húzni egy lázadásra érdemes világot. Éretlen kis zöldségekből lázadó gyümölcsökké lesznek a társadalom eminens tagjai, s elszántan döntik meg a vezetők hatalmát. Hogy miért? Mert van egy erős ellenzéki csoport, amelyik nyíltan szembemegy a hatalommal, kellő ügyességgel, s bázissal rendelkezik a puccshoz. Természetesen az esetek kilencvenkilenc százalékában sikerrel is járnak, hiszen a fennálló rendszer hibái kiteljesednek, s működése fenntarthatatlanná válik. Ekkor mindkét fél bizonyítani szeretné saját igazát, s a viadalban a jó megszerzi méltó jutalmát, a gonosz elnyeri méltó büntetését, lényeg a lényegben, hogy szegény disztópiának vesznie kell. Így járt.
miköv
A kérdés magáért beszél. Az odáig teljesen rendben van, hogy az eddig remekül ápolgatott disztópiánk, aminek már kívülről fújjuk a szabályait (csak egy győztes van, több kaszt létezik, néhány meg elfajzott, én különleges vagyok, a terhes nőket szigetre viszik) egyszer csak hirtelen ellenzéki nyomás hatására kénytelen alulról szagolni az ibolyát, de abba belegondolt már valaki, hogy az élet itt nem áll meg? Bizony, az addigi rendszer után jön egy újabb, s azt sajnos nagyon is elfelejtik megmutatni ezek a regények, hogy mi következik. Mi pedig megelégszünk azzal, hogy Snow nem öli meg Peetát [s nem is eszi meg jobb esetben], de ami ennél is fontosabb: a Capitólium bedobja a törülközőt. Ki gondolta volna? És aztán? Igen, nézünk, mint Rozi a moziban, mert nemcsak az első kötetnek, de már a komplett trilógiának is vége van. Hoppá, ezt buktuk.
bepill
Lássuk csak, folytatás sehol, tehát nyilván nem. DE! Nyilvánvalóan, mivel a hatalomdöntés megtörtént, ezért a kevesektől a tömeg szeretné átvenni az uralmat. Maradjunk az egyszerűség kedvéért a demokráciánál, mint fogalom (oklokráciával és oligarchiával egyelőre nem untatnék senkit). A társadalom egyik része az előző hatalmat kívánja vissza, tehát nem akar beilleszkedni az új rendbe. A másik része szeretne, de nem tud még megfelelni a követelményeknek. A teremtők pedig mindenképpen rá akarják erőszakolni új elképzeléseiket (állítólagos ideatanukat) az egész társadalomra (mármint azokra, akik nem hullottak el a hosszú harc alatt). Lázadó ember mindig van, s olyan rendszert kialakítani, ami mindenkinek megfelel, lehetetlenség. Gondoljunk csak arra, hogy őseink hányszor emlegetik fel az az ominózus mondatot, hogy:

Bezzeg a szocializmusban!

még.jpgHelycserés támadás? Úgy bizony, akár ez is bekövetkezhet, és az elképzelt modellben a rosszak helyére új zsarnokok jönnek. Ugyanis a nép kezébe adni a hatalmat minden, csak nem egyszerű, s ha teljesen igazságosan próbálunk meg kormányozni, akkor nemcsak a rendszer, de mi is belerokkanunk. Vizsgáljuk meg egy picit az új rendszer elszenvedőit is. Nekik milyen lehet, s hogyan viszonyulnak majd az újabb vezetőkhöz, esetleges zsarnokokhoz?
nusziii
Tudjuk, hogy a nyuszicka szőrösztül a legfinomabb, Smeagolnak köszönhetően, és amúgy is közeleg a húsvét, de a probléma régebbi, mint hinnénk. Tekintsük disztópiának az ókort, s tekintsük a legújabb hatalomnak a középkort. Az ókorban már csatornarendszerek épültek ki, még a középkorban egy hatalmas visszaesés következtében, nemcsak a csatornák tűntek el, de megjelentek a napi szuperfegyverek, s tömegpusztító járványok, tehát beköszöntött a pestis [mely – bármilyen hihetetlen – nem azért kapta ezt a nevet, mert beleesett Pest is]. Igaz, hogy a korszakolás utólagos, de az eredmény mindenképpen elkeserítő. Ahogy elkeserítő lehetett az emberek számára is, hogy követniük kellett az új szeméket, el kellett szenvedniük a legújabb kitalációkat, és közvetve vagy közvetlenül, de engedték, mert engedniük kellett, hogy kísérletezzenek rajtuk. (Ha bepillantunk a saját- vagy akár más országok történelmébe, akkor láthatjuk, hogy a disztópiához hasonlóan itt is rengeteg helyen fenn állnak ezek az ismérvek).
arisztote.jpg
Az általunk annyira vágyott, s a görögöknél már megvalósult demokráciáról sincs mindenkinek jó véleménye, s itt Arisztotelészt emelném ki. Az ő osztályai szerint a demokrácia ugyanis a rossz kategóriába került. A demokráciát az egyenlőség iránti igény szülöttének bélyegezte, mint államformát, a közjót szolgáló politeia elfajulásaként értékeli. Politika című művében kiemeli a demokrácia lehetséges túlzásait, amelyek forrongáshoz és az alkotmány megdőléséhez vezethetnek.

„A demokrácia például úgy keletkezett, hogy az egy bizonyos szempontból egyenlőeket általában egyenlőknek vették (azért, mert valamennyien egyformán szabadok, azt gondolják, hogy most már minden tekintetben egyenlőek); az oligarchia pedig abból, hogy azokat, akik csak egyvalamely szempontból nem egyenlőek, általában is egyenlőtleneknek tartják (mivel vagyoni szempontból egyenlőtlenek, általában véve is olyanoknak képzelik őket.)”

össz

Tehát, azt gondolom, hogy nem véletlenül nem írják meg, hogy mi következik a disztópiák után. Nagyon nehéz felépíteni egy általában minden elemében kitalált világot, de talán még nehezebb szembenézni azzal, hogy milyen élet következik a disztópia után. Természetesen nem azt mondom, hogy abszolút nem találunk ilyen könyveket, de vajmi keveset. Végeredményben tehát semmi sem fenékig tejfel [világháború, hidegháború, Berlini fal, NSZK, NDK… ugye, milyen szép sorozat?], vigyázni kell az új rendszerekkel, s figyelni, nehogy két szék közül a padlón foglaljunk helyet [már ha egyáltalán még marad padló]. Óvatosan nyúljunk a disztópiákhoz, és merjünk gondolkodni, ebben rejlik a kulcs.


cersei_bio

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s