Extra tartalom · interjú · projekt · prológus

Projekthetünk újabb interjúalanya: Demi Kirschner

Ezúttal Demi Kirschnert faggattuk ugyanarról, amiről már On Sai és J. Goldenlane véleményét is kikértük, holnap pedig újabb íróval folytatjuk majd a sort!

magyarhet

Gyakran fordul elő, hogy az írók álnéven publikálják műveiket. Kicsiny hazánkban is sok ilyen létezik, de vajon mi lehet ennek az oka? Ennek jár utána a Prológus!

  1. Mi okból választottál magadnak álnevet?

Az írói név a szerző számára kicsit olyan mint a kisestélyi, vagy a frakk 🙂 Felöltözik szépen, és amikor ezt a ruhát viseli, ő nem XY hanem WW. Komolyra fordítva a szót, egyszerű oka van: a kiadó is ajánlatot tesz a szerzőnek, hogy mit szólna egy írói álnévhez. Ez különösen fontos, ha valakinek erősen tucat neve van. A John Smith vicc ismerős, igaz? 😀 Az is egy lényeges szempont, hogy milyen a hangzása. Pl, ha a vezetéknevem Mészáros lenne, szerintem megtartottam volna az eredetit 😀 De így sem kizárt, hogy fogok írni a polgári nevem alatt könyvet. A Borsos Dórából Demi Kirschner lett. Külföldön játszódó (német, lengyel) regénynél ez egész jól hangzik, és mutat a borítón. A Dorothea Space-től például a hideg is kirázna. A Peppertől is. Dora Pepper? A Dr. Pepper megvan? 😀

  1. Miért pont ezt választottad? Esetleg fűződik a nevedhez valamilyen vicces sztori?

Nem egyedül választottam. 🙂 A legjobb barátnőmmel ötleteltünk, és ő bedobta, legyen valami németes, ha már úgyis annyira odavagyok a német zenéért, gyökereim egy része is köt a német ajkúakhoz. Mondtam, rendben, de ugye nem Heidire, vagy Jozefinára gondoltál? 😀 (Mondjuk nem tudom, hogy miért ez két név jutott eszembe a „legyen németes neved” hallatán. 🙂 ) Aztán jött, hogy legyen Demi, ami majdnem Dóri, ami a polgári nevem. Ez nagyon tetszett, mert két olyan nő is van ezzel a névvel, akit nagyon bírok (Demi Moore és Demi Lovato). Rövid, tömör, tetszik a hangzása.  Ami a Kirschnert illeti, hát humoros ember vagyok. Szeretem a cseresznyét, jól van? XD.

  1. Mit gondolsz, miért választ sok magyar író külföldi neveket/helyszíneket? 

Ez egy nagyon kettős dolog én úgy érzem. Ugye volt egy elég hosszú időszak a rendszerváltás után, amikor mindenki meg volt csömörödve mindentől, amit maga körül látott. Az emberek külföldre akartak menni nyaralni, nyugati kocsit akartak, azt gondolták, az a sztori, ami Texasban játszódik százszor érdekesebb, mint ami Törökbálinton. A külföldi fikciós irodalomnak akkora előnye volt (van talán mind a mai napig) bejáratottság szempontjából, amit nem tudom, mikor tudunk majd utolérni, de küzdjünk érte 🙂

Aztán ott van egy csúnya dolog, az előítélet. Áh, nem olvasok magyartól, mert az szar! Ilyenkor kinyílik a zsebembe a bicska. Csak egy nagyon korlátolt ember mondhat ilyet. Utálom, amikor valaki képtelen büszke lenni arra, ami a sajátja, az ő nemzetéé, a saját nyelvén íródott, ami meghatározza az egész életét, gondolkodásmódját, világát.

Mindezektől függetlenül, aki amerikai ponyvaregény stílusra ír rövid, szaftos, akció dús sztorikat, és azok helyszíne angolszász, az logikusan angolszász írói álnevet választ.

Az egyik dologból következik a másik. Ha lennék olyan elkötelezett és bizakodó, hogy azt gondolám, pár év múlva Amerika szerte a könyvemet fogják olvasni, akkor én is olyan nevet választottam volna, ami az ottani olvasóközösségeknek érthető, egyszerű, honos.

És ebből következik szerintem az is, hogy sokáig nem volt divat magyar helyszínen játszódó történeteket írni. Vajon azért, mert akkor szembesülni kellett volna akkori nem túl fényes helyzetünkkel, esetleg könnyebb volt elbújni egy, a miénktől nagyon távoli, erősen idealizált világba és Jane néni tornácán browniet majszolni, mint Manci néni kerti hintáján a rántott húst? Az emberek elvágyódnak a valóságból. Sajnos hosszú-hosszú ideig a magyar lelkekben a nyugat, a külföld jelentette az álmot. Most mit mondjak erre? Ez az egész kicsit pszichológia is.

Aztán a kultúránk, a filmművészet, a zene annyira átitatódott angolszász dolgokkal, hogy divatot kezdett diktálni.

Személy szerint nem kedvelem az amerikai helyszíneket. Nem voltam ott, ismerem őket könyvből, filmekből, de amíg nem szagoltam az óceán illatát, nem sétáltam a felhőkarcolóik alatt, maradok Európában. Ez az én világom, ismerem az itteniek poénjait, a gondjaikat. És én emberekről akarok írni, nem a divatról. (Nem ússzátok meg a magyar helyszínt sem, már készül a következő kéziratom 😛 )

  1. Mennyire vannak a hazai írók hátrányban a külföldi írókhoz képest?

Milyen típusú hátrányra gondolsz? 😀 Anyagira? Létezik hátrány.

Közösségi? Nincs hátrány. Ugyanúgy nyírjuk egymást, mint a répát, akár a külföldi írók. 😀

Nyelvi hátrány? Pontosítok: nem beszélnek és olvasnak annyian magyarul, hogy a könyvpiac gyémántpalotát építsen? Így igaz. Annyian beszélnek magyarul, és annyi könyv fogy magyarul, amennyi. De ez nem csak a könyvpiacra igaz. Nézd meg a zenei világot! Ugyanez, csak pepitában. Be akarsz futni? Világhírű akarsz lenni? Menj New Yorkba! Siának sem sikerült Ausztráliában befutnia addig, amíg meg nem lépte a saját lépéseit. És Rowlingnak sem hozott világhírt a HP azonnal. TUDJUKMIÉRT 🙂

A külföldi könyvkiadás amúgy is másképp működik. Gondoljunk csak az ügynökségekre.

Van még egy dolog, ami a belföldön egyelőre jelenség, és szerintem a hátrányok közé sorolhatjuk: a gondolkozásmód. Szerencsére a változás elindult, és jó irányba. Kezdő írók között gyakori téma a tehetség vs. tanulás fontossági sorrendbe állítása. Amíg egy szerző fel nem fogja, hogy az íráskészség fejleszthető, addig hátrányban marad.

De van valami lényeges, amit egy óriás országban nem tudok elképzelni, és ami nagy előny, és imádom. A kis közösségek szeretete, odafigyelése egymásra. Könyvfesztiválon vagy a Könyvhéten levadászni a szerzőt egy kis beszélgetésre egy jó kávé vagy tea mellett nem lehetetlen kihívás. Megkérdezni, hogy te ezt most egészen komolyan képes voltál így befejezni??? Hát szabad így játszadozni szegény olvasó vérnyomásával? – És jól megdobálni pihe-puha plüssökkel, mert ugye ha a szerzőt agyonütjük egy péklapáttal, akkor nem lesz folytatás 😀

Ezek klassz dolgok. Tartozni valahová, nem világhírű sztárként is szertettnek érezni magam.

  1. Milyenek a nemzetközi megjelenés esélyei a feltörekvő írók körében? Mennyire nyitottak erre a hazai, illetve külföldi kiadók? Vajon könnyebben lehet érvényesülni egy angolszász álnévvel a nemzetközi piacon, vagy a magyar név szokatlan hangzása is megragadja a potenciális olvasókat?

A nemzetközi megjelenés egy telített piacot jelent, ahol évente húszezernél is több könyv jelenik meg.  Ez egy olyan bonyolult, érdekszférákkal teli daráló, amit még írózseniként is nehéz nyakon csípni. A szerencsecsillag tökéletes konstellációja is kell hozzá (szerintem). Ugye először hazai fronton kell megjelenni hozzá. Viszont a magyar kiadók igenis nyitottak és figyelnek az új írógenerációkra, és küzdenek az esélyeikért külföldön. Gondolok itt például a magyar szöveg fordításához szükséges anyagi és szakmai háttérre. A nemzetközi piac plasztikus és kemény egyszerre, de van olyanunk, ami nekik nem feltétlenül. Egyediek tudunk lenni, mi magyarok, izgalmas a gondolkodásmódunk. A bátorságunkkal van még némi gubanc, de Rómát sem egy nap alatt építették fel. Ki tudja, mit hoz a jövő?

  1. Mit gondolsz a hazai magánkiadás helyzetéről, lehetőségéről? Elgondolkodtál már rajta, hogy esetleg ezt az utat választod?

A magánkiadás gyakran mostohagyermekként kezelik hazánkban. Kezdve azzal, hogy itthon sokszor mást is jelent, mint külföldön, folytatva azzal, hogy sokan félre is értik a jelenséget. Van egy nagy adag előítélet a magánkiadók felé, egyes kérdésekben nem alaptalanul, de olykor azon is el kell gondolkodni, hogy a szerző, aki kiadót keres/választ, milyen igényeket támaszt a kiadó cég felé.

A szakmai támogatás fontosságáról beszélek. A szerző, aki fejest ugrik a könyvkiadásba, legrosszabb esetben bármit elenged a füle mellett, csak kezében tarthassa a könyvét. Pedig az ördög itt is a részletekben bújik meg. És azonnal felmerül a kérdés: mi alapján választ a szerző kiadót? Az alapján, hogy biztosan kiadják, kérdés nélkül, vagy az alapján, mit javasol a kiadó? Hajlandó igénybe venni a kiadó szakmai segítségét (ez magánkiadóknál általában plusz költségbe kerül), vagy úgy gondolja, nincs rá szüksége. Minden (!) kiadó pénzügyi vállalkozás. Léteznek komoly kockázatok egy könyv kiadásakor, ez több millió forintot jelent „emberpénzbe” fordítva. A magánkiadók alacsonyabb kockázat lehetőségét keresik, amikor bevállalnak egy könyvkiadást. Bár az utóbbi időben sok pozitív példát is láttam, pl. marketingtámogatást, ingyenes lektori véleményt, megfizethető szerkesztést, attól még a magánkiadás az, ami a nevében van. Én, a szerző, megbízom a kiadót azzal, hogy könyvet készítsen a kéziratomból. Miután ez megtörtént, megfizetem a részem a szerződésben foglaltak szerint, majd a terjesztés javarésze és a könyv további sorsa is az én gondom. Ezzel nincs semmi baj. Azzal van a gond, amikor a szakmában járatlan fiatal szerző végig sem olvassa a szerződést, és fogalma sincs, mit ír alá. Ahogy arról sincs, hogy egy országos terjesztésű kiadó nem azért nem vállalta a kézirata kiadását, mert el se olvassa a beküldött anyagot (elolvassák, pályázatok is léteznek a világon, egyre több magyar kiadó szeretne magyar szerzőket látni a palettáján), hanem azért, mert a könyv kismillió ok miatt eladhatatlan: kiforratlanság, a téma, a sablonosság, célközönség hiánya, akármi.

Mint az országos terjesztésnek, mint a magánkiadásnak megvannak az előnyei és hátrányai. A szerzőnek kell okosnak lennie, és jó, építő döntést hoznia, a maga érdekében érdemes mérlegelnie, mit szeretne. A hobbijáról írni könyvet, és megajándékozni vele az ismerőseit? A magánkiadó szuper megoldás. Esetleg a szerző olyan ismert olvasói körökben, szakmai berkekben, hogy a neve alapján is elkapkodják a könyveit a polcokról? Online értékesít? Meg lehet fontolni a magánkiadást. De ha valaki azt gondolja, akkor kerül célba, amikor megkötötte a szerződést a kiadójával, és onnantól kezdve hátradőlhet a székében, és csak besöpri a sikert, kis esernyős koktélt szopogatva, az nagyon téved. Az igazi munka mindig azután kezdődik, hogy elkészült a kézirat, és megköttetett az a szerződés. Onnantól kezdve, hogy megszületett a „gyermek”, hozzá kell látni a neveléséhez 😀 Jó bénán hangzik, de most ez a hasonlat jutott eszembe. Nagyjából lefedi azt, amit ki akartam fejteni. A kiadó olyan a kéziratnak, mint az iskola a gyermeknek.

Kitérhetnék még a magánkiadók szerepére úgy is, hogy felhozakodok a piaci réssel. Sok mindent mondhatnék arról is, hogy külföldön miért működik máshogy a magánkiadás, de nem vagyok szakértője a témának, mások sokkal okosabban és részletesebben tudnának erről beszélni, meghagyom nekik a lehetőséget 🙂

Személy szerint sosem gondoltam magánkiadásra, mégpedig azért nem, mert sem az ehhez szükséges anyagi háttérrel nem rendelkezem, sem az a „jeget is eladom az eszkimóknak” típus nem vagyok. Kezdő vagyok, sok fantáziával, de még nagyon hosszú út áll előttem, és ezt sosem szégyelltem bevallani. Olyan kiadót választottam (és szerencsémre jelenleg is munkakapcsolatban állunk), amelyikben megbízom, és mellesleg írói almamáterem is volt. Ez az én döntésem volt, az övék meg az, hogy befektettek a képességeimbe, és a kölcsönös bizalom a közös munka egyik legfontosabb pontja. Látod, ez is egy lényeges szempont kiadó és magánkiadás között.

  1. Szerinted még mindig igaz az, hogy ha „angolos” névvel publikálsz akkor az jobban eladható?

Aki angolos név hangzása alapján választ magának olvasnivalót, az meg is érdemli 🙂 De fentebb már említettem, miért nem lehet egyértelmű választ adni a kérdésre. Aki esküszik a németjuhászra, az azt fogja állítani, hogy a kutya a németjuhásznál kezdődik. Böszörményi Gyula rengeteg könyvet ad el Böszörményi Gyula néven. A dedikálásain kígyózik a sor az asztala előtt. Bárki is azt gondolhatja, hogy Julies Levantine néven több könyvet adna el? Nem hiszem.

Köszönjük a válaszokat Deminek! Ha van kedvetek írjátok le ti is a gondolataitokat az álnéven írásról vagy a fenti kérdések bármelyikéről.


zsebi_bio

sara_bio

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s