interjú · projekt · prológus

Interjú Bessenyei Gáborral, az Olimposz legyőzése sorozat írójával

magyarhet

Az elmúlt napokban már több hazai író véleményével is találkozhattatok oldalunkon az írói álnevekről, és a magyar helyzetről e téren. Ma folytatjuk interjú sorozatunkat, legújabb alanyunk Bessenyei Gábor, a Könyvmolyképző Aranymosás nyertes írója.

  1. Mennyire vannak a hazai írók hátrányban a külföldi írókhoz képest?

Attól függ, hogy milyen szempontokat nézünk. Ma már elég sokan beszélnek angolul, és ha regényeket nem is olvasnak feltétlenül így a magyar olvasók, azzal már sokan tisztában vannak, hogy mik a külföldi sikerkönyvek, és várják, hogy ezek megjelenjenek magyarul. Így akár egy idehaza még ismeretlen külföldi szerző regényét is megelőzheti várakozás, míg mondjuk egy magyar elsőkönyves szerző regénye abszolút zsákbamacska az olvasóknak. Persze, azt azért látjuk, hogy itt sincs ledolgozhatatlan hátrány, vannak magyar írók, akik képesek masszív olvasótábor építésre, és arra, hogy olyan népszerűségre tegyenek szert, ami vetekszik a magyarul megjelent külföldi írók népszerűségével.

  1. Milyenek a nemzetközi megjelenés esélyei a feltörekvő írók körében? Mennyire nyitottak erre a hazai, illetve külföldi kiadók? Vajon könnyebben lehet érvényesülni egy angolszász álnévvel a nemzetközi piacon, vagy a magyar név szokatlan hangzása is megragadja a potenciális olvasókat?

Ez az a téma, amibe szinte egyáltalán nem látok bele. Én még abban a fázisban vagyok, hogy a magyar irodalmi életben szeretném megvetni a lábam. Persze, hallottam már pletykákat ilyen-olyan próbálkozásokról, de hogy ezek hová fognak kifutni, arról fogalmam sincs.

Az biztos, ha lehetőségem lenne külföldi megjelenésre, nem mondanék le a nevemről, még akkor sem, ha azzal hitegetnének, hogy egy angolos álnévvel nagyobb sikereket lehetne elérni. De nem hiszem, hogy az író neve sarkalatos pontja lenne egy nemzetközi megjelenésnek.

  1. Mit gondolsz a hazai magánkiadás helyzetéről, lehetőségéről? Elgondolkodtál már rajta, hogy esetleg ezt az utat választod?

Kezdő íróként az a típus voltam, aki nehezen házal, nem szívesen erőlteti másra a dolgait, és nem tudtam elképzelni magamról, hogy fogom a kéziratom, és kéretlenül elküldöm minden létező kiadónak. És pont emiatt, egyszer volt egy kósza gondolatom, hogy a magánkiadás megoldás lehetne. Szerencsére nem mélyedtem bele a témába, és nem is lett belőle semmi. Egy kezdő írónak az a legjobb érzés, amikor egy tőle független kiadó meglát benne valamit, tehetséget, lehetőséget, és úgy dönt, hogy kiadják a regényét, pusztán azért, mert az a kiadó mércéje szerint jó. Ezt egy magánkiadó nem tudja megadni. Pont az érzést nem.

Szerintem a magánkiadás egy elképesztően aszimmetrikus helyzetet teremt. Normális esetben van az író, aki azt akarja, hogy kiadják a regényét, van egy kiadó, aki ki akar adni egy jó regényt, amitől azt várja, hogy az megtérüljön, és ezért hajlandó a saját tőkéjét kockáztatni. A két elképzelés pedig találkozik valahol, amiből kiadott regény lesz. A magánkiadásból viszont hiányzik a kiadó kockázatvállalása, ő már akkor is a pénzénél van, ha csak kiadja a regényt, hiszen a szerzőé az anyagi kockázat.

De akkor ez milyen minőségi szűrést jelent a kiadott anyagok kiválasztásánál? Valószínűleg semmilyet. Hiszen a magánkiadónak nem az a célja, hogy jó történeteket adjon ki, amik majd eladják magukat, hanem csak az, hogy kiadjon valamit. Bármit. Pedig nem mindegyik történet érdemli meg, hogy kiadják, még akkor sem, ha az az írójának a szíve csücske. Ráadásul úgy gondolom, hogy a magánkiadás kicsit az írói fejlődés útjába is áll. Miért akarjon tovább fejlődni az az író, miért tegye ki magát elutasításnak, ha azt látja, hogy egy kis pénzzel a boltok polcaira kerülhet a története? Nem esik jól, de egy visszautasítás többet tehet egy írói karrierért, mint egy megvásárolt kiadás.

Persze, nem azt mondom, hogy magánkiadásban csak rossz írások jelennek meg. Itt is meglehetnek a gyöngyszemek, innen is kinőhetnek nagyszerű írók, vagy felépíthetik magukat tudatosan, vannak is erre példák, de biztos vagyok benne, hogy nem ez a szektor jellemzője.

  1. Szerinted még mindig igaz az, hogy ha „angolos” névvel publikálsz, akkor az jobban eladható?

Amennyire én tudom, ez inkább a ’90-es évekre volt jellemző. De ez nekem is inkább csak történelem, mert akkoriban az általános iskola padjait koptattam, és nem sokat foglalkoztam írói álnevekkel. 🙂 Persze mostanában is sokan vesznek fel írói álnevet, de nem féltetlenül azért, mert ettől eladhatóbb lesz a regényük. Vannak, akik csak szeretnék elkülöníteni az írós dolgaikat a magánéletüktől, de olyan is előfordul, hogy valakik konkrétan rászorulnak az álnévre, mert a saját nevük gyakori, vagy már alkot olyan névvel másik író is. Szerintem manapság már nem is célja senkinek, hogy egy álnévvel külföldi írónak láttassa magát, mert nagyjából két kattintással mindenkiről ki lehet deríteni, hogy ki fia-borja.

Köszönjük a válaszokat Gábornak!
Tartsatok velünk holnap is, amikor Csendes Nóra válaszait olvashatjátok majd, megszokott módon, itt a Prológus WordPress oldalán.


sara_bio

zsebi_bio

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s