Extra tartalom · prológus · Rendezvények

2017 Könyvfesztivál – Prológus

köyvf

A 2017-ben megrendezett 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon az előző évekhez hasonlóan idén is részt vettünk. A rengeteg dedikálás és program mellett igyekeztünk a lehető legtöbb helyen megjelenni, és bevetni magunkat a könyvek forgatagába.

Ezek a rendezvények nem csak a könyvek miatt nagy jelentőségűek számunkra, ugyanis a csapat nagy részének ilyenkor van lehetősége összegyűlni, találkozni. A 4 nap folyamán több alkalommal is, több turnusban, de tagjaink közül Timi, RavenS, Zsebi, Zhatria, So-So,  Cersei, Noémi és Uszáma is tiszteletét tette a rendezvényen. A végtelennek tűnő körök közben csapatunk kiegészült egy-egy ismerős személlyel, íróval, esetleg kiadói partnereinkkel. Továbbá jó alkalom, hogy a nagyszerű magyar írók könyveit aláírassuk: Timi On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál, Zsebi Okváth Anna: Szonáta gordonkára és kávédarálóra, míg Uszáma Róbert Katalin: Kezdjetek el élni! és Szélesi Sándor: Csillagfényszövők című könyveit dedikáltatta.

IMG_7315

Szokásunkká vált, So-So tehetségét csillogtatva, hogy egy-egy számunkra fontos írót megajándékozzunk az egyik könyvéhez kapcsolódó illusztrációval. Idei választottja A. M. Aranth lett, így neki készült egy meglepetéssel, ami az Oculushoz kapcsolódott. Szerzője reakcióját nehéz lenne szavakba önteni, ellenben az alább található vlogunkban megtekinthetitek, mennyire is hatódott meg az ajándék kicsomagolása után.

Az idei évben először gondoltunk arra, hogy a veletek való találkozást egy kicsit rendhagyó módon ejtjük meg, és nem előre meghirdetett eseményt rendezünk. Ehhez kapcsolódóan 10 könyvvel pakoltuk fel magunkat, majd random emberekhez odalépve kérdeztük meg a nagy kérdést, vajon hallottak-e már rólunk. Meglepetésünkre sokan voltak azok a személyek, akik igennel válaszoltak, de természetesen voltak olyanok is, akikkel csak most ismertettük meg magunkat. Jó volt tapasztalni, hogy az olvasás szeretete mennyire összehozza az embereket. A jövőben hasonló kezdeményezésekkel folytatjuk a veletek való kapcsolatfelvételt, Könyvhéten is számíthattok ránk és könyveinkre.

IMG_7321

A végére pedig videós összefoglalónkat, valamint egy-két könyves beszerzéseinkről készült képet tekinthettek meg. Maradjatok velünk, rengeteg érdekes projekttel készülünk a továbbiakban is.

uszama_bio

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s