Extra tartalom · interjú · projekt

Dan Krokos interjú

alexandra-bracken-425064Mesélj egy kicsit az írói léthez vezető utadról.

Időrendi sorrendben:

Tonnaszámra olvastam a könyveket. Egy benzinkúton kaptam állást. Abbahagytam az olvasást, hogy videojátékokkal játsszak. A megszállottjuk lettem. Újra felfedeztem az olvasás iránti szeretetemet. Könyvek százait faltam fel. Majdnem tíz évig dolgoztam a benzinkúton. Azért kezdtem el írni, mert a történetek fanatikusa lettem úgy általánosságban és a saját világaimban szerettem volna élni. Minden egyes ébren töltött órát az írásnak szenteltem. Beadtam a történetemet a QueryShark íráskritizálóhoz.

Köszönetet kell mondanom Adam barátomnak is. Ha ő nem adta volna a kezembe egy őszi délutánon Az őszi alkony sárkányait, akkor valószínűleg még most is a benzinkúton dolgoznék.

Mi lepett meg leginkább az írással és publikálással kapcsolatban?

(Ami az írást illet az), hogy nem lesz könnyebb. Mindig lesznek jó és rossz napok. Ami a publikálást illeti, az lepett meg leginkább, hogy olyan, akár a középiskola – legalábbis az ifjúsági részét tekintve. NE BÍZZ SENKIBEN, MINDENT KÉRDŐJELEZZ MEG!

Miért vonzanak pont azok a történetek, amiket írsz?

Állandóan álmodozom. Az írókat untatja a való élet. A valóság nem elegendő. Felfedezhetsz új világokat, amiket aztán megoszthatsz másokkal. Ez egy olyan kiváltság, amit még mindig nem tudtam teljesen felfogni, pedig már egy ideje ezzel foglalkozom.

Vannak ötleteim, amiket teljessé tenni egyszerűen a legkielégítőbb dolog, amire csak gondolni tudok. Arról írok, amit érdekesnek találok.

Az ötletelés mely pontján tudod, hogy teljes hosszúságú regény lesz belőle?

Azonnal. Nem erőltetek tovább egy gondolatmenetet, hacsak nem tudok belőle regényt vagy színdarabot írni. A novellaírás nem az erősségem (bár már próbálkoztam vele).

Mindez nem jelenti azt, hogy nincs több száz ötlet az Ötlettemetőben. Mert van.

Mi volt a legkeményebb kritika, amit íróként kaptál?

Még kezdetben arról kaptam több megjegyzést, hogy hiányolták az érzéseket a karakterekből. Számomra nehéz őket szavakba önteni. Gondolj csak a legutolsó alkalomra, amikor mérges vagy szomorú voltál. Azok csak érzések, igaz? Nem tudod leírni őket anélkül, hogy magát az érzést vennéd el, egyszerűen túlnyúlnak a szavak határán. Ezen változtatni egy hosszabb folyamat– ahogy az írásnak lennie kell.

Mi volt a legszebb dicséret, amit valaha kaptál?

Hogy jó cselekményt írok. Számomra fontos, hogy a dolgok ne legyenek homályosak, elnagyoltak, így lejtek egy kis táncot minden egyes alkalommal, amikor valaki azt mondja, hogy olyan volt a cselekményt olvasni, mintha csak egy filmet nézne az ember.

Hol írsz legszívesebben?

Az íróasztalom mögött. Kávézókban és hasonló helyeken írni király, de szeretek szuperkényelmesen elhelyezkedni. Pizsamanadrág és egy Keurig kávé elengedhetetlen kellékei a folyamatnak.

Viszont, az ideális hely egy iroda lenne egy csodálatos asztal-szék kombóval és egy hatalmas monitorral, gyönyörű kilátással. Majd egy nap talán.

Ha elárulhatnál magadról egy dolgot, ami meglepné az olvasókat, mi lenne az?

Éppenséggel nem vagyok valami jó az olvasásban. Mármint régebben sokkal többet olvastam, mint most. Nagyon nehéz felkelteni az érdeklődésemet, így könnyen elterelődik a figyelmem. Szeretek színdarabokat olvasni, mert azok általában 110 oldalasak, de ugyanazt az összbenyomást kapod, mint mondjuk egy regény befejeztével.

Bárcsak le tudnék ülni és órákon keresztül falni a sorokat, de helyette a legapróbb neszeket is meghallom, ami miatt aztán elkezdek azon gondolkodni, hogy mi mindent kell még tennem. Kivételt képeznek persze az igazán fantasztikus könyvek. Leggyakrabban vonaton olvasok, ahol a zajok elnyomják a külvilágot.

Mitől félsz a legjobban és miért?

Attól, hogy meghalok, még mielőtt lehetőségem lenne mindent megvalósítani, amit elterveztem. Félek olyan dolgoktól, mint például a rák. Inkább marcangoljon szét egy tigris, minthogy daganattal diagnosztizáljanak. Kikészít a gondolat, hogy a test képes saját magát elpusztítani, csak azért mert egy sejt nem működik megfelelően. Egyáltalán hogyan történhet ez meg? Hogy lehet, hogy még nincs rá gyógymódunk? Megrémiszt a tudat. De már dolgozom azon, hogy túllépjek ezen a félelmemen.

Akarok egy tetkót, méghozzá denevér szimbólumot a csuklómra. Itt van Batman: a fickó, aki semmitől sem fél. Ám ráébred arra, hogy vannak dolgok, amik nem az ő irányítása alatt állnak. Kell az ilyen emlékeztető. Például régen féltem a repüléstől, de rájöttem, hogy ha a repülő lezuhan, igen keveset tehetnék ellene. Szóval mi értelme rettegni tőle?

lorelei_bio

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s