Értékelés · mentális betegségek · projekt

Jenny Lawson – Őrülten Boldog

Cím: Őrülten Boldog
Szerző: Jenny Lawson
Megjelenés éve: 2016
Kiadó: Kossuth Kiadó

Egy elképesztően vicces és kacagtató könyv a bénító depresszióról és a szorongásról? Ez aztán szörnyen rossz ötletnek tűnik… De Jenny Lawson éppen ezekben a szörnyen rossz ötletekben a legjobb! Őrülten boldog című könyvében az egész életét végigkísérő mentális betegséget járja körül a maga egyéni, utánozhatatlanul humoros stílusában. 
A szerző saját életének nem mindennapi történeteiből szemezget: az egyik pillanatban még két elvetemült hattyú tör az életére, aztán kap három döglött macskát postán, egy harmadik írásban pedig már a depressziójával járó bénultságról és tehetetlenségről vall kegyetlen őszinteséggel. 
Ez a nyíltság arra irányítja a figyelmet, hogy el kell fogadnunk mindazt, ami megkülönböztet minket a többi embertől, majd felhasználni, hogy lenyűgözően és felháborítóan boldogok legyünk. Ahogy Jenny anyukája fogalmaz: „Talán nem is annyira borzasztó őrültnek lenni.”

A könyvet köszönöm szépen a Kossuth Kiadónak!

giphy


 

A kapcsolatom ezzel a könyvvel, hogy is mondjam, olyan mintha többszörös személyiségzavarban szenvednék. Pedig esküszöm, hogy nem így van, de mindjárt megmagyarázom, miért érzek így. Könyvfesztiválon jutottam hozzá, és szép kényelmes tempóban el is kezdtem olvasni.

Már a könyv elején rájöttem, hogy nem egészen az a kategória, mint amit én gyakran olvasok. Sőt, memoárt, ha jól emlékszem, egyet olvastam ez előtt, mégpedig a Tréfál, Feynman úr? címre kereszteltet. Megvolt a maga bája az őrült fizikus feelingnek ott, és megvolt a magáé ennek a szintén őrült, de fizikus helyett depressziós újságíró érzésnek itt. Lehet, hogy gyakrabban kéne memoárt olvasnom, ha mind ilyen jól megírt és szórakoztató.

Szóval visszatérve a fent említett, de amúgy nem létező mentális betegségemre, amit ez a könyv kiváltott… Nos a kezdetekkor csak egy-két fejezetet olvastam el belőle naponta, ami pont elég volt arra, hogy megmosolyogtasson még, ha igazán pocsék is volt előtte a hangulatom. Furcsamód rendkívül jó érzés tud lenni, amikor rájössz valaki más könyvét olvasva, hogy mégsem te vagy a legpechesebb, legbénább ember a világon. Egy kellemes kis sitcom lenne mindez, ha TV-ben néznénk és nem olvasnánk.

20688193_1885069478486337_749773235431669760_n

Aztán lelkiismeretes értékelés íróként úgy gondoltam, addig nem írok bejegyzést, amíg az utolsó betűig, prológustól a köszönetnyilvánításig el nem olvasom. Így alakult tehát, hogy a könyv utolsó harmadát egyben olvastam el. Újabb példáját kaptam a “jóból is megárt a sok” mondásnak, ugyanis tényleg meg lehet csömörleni a szórakozástól. Ami kezdetben vicces és őrült gondolatmenet volt, az kezdett így egyszerre sok fölösleges locsogásnak érződni. Olyan volt mintha a szobatársamnak megint szerelmi bánata lenne és elrugaszkodott teóriákat gyártana,  ( mi miért történt,  mi történhetett volna ha stb.) és mindet megosztaná velem. Ez azért különösen furcsa, mert az írónő depressziós és az idő nagy részében legszívesebben elbújna a szobájába, ehhez képest a könyve tele van élettel és mozgalmas események sokaságával.

TIPP: Ha kicsit is hasonlítasz hozzám, csak szemezgess a könyvből és ne próbáld meg egy éjszaka alatt letudni!

Sajnos akik azért jöttek, hogy negatív kritikát olvassanak ez volt minden, amit nyújtani tudtam. Szerettem a könyvet, mert a fejezetek rövidkék voltak, de szuperül összerakottak. Nem éreztem sehol azt, hogy mikor lesz már vége, inkább egy másik fejezettel akarom folytatni. Mindezt megtehettem volna, mert az összes másról szólt, más időben, kapcsolódó szál nélkül. Az illusztrációként betett képek is csak emelték az amúgy is dilis hangulatot, és azok nélkül nem lett volna az igazi.  (Csak nekem tűnt fel, hogy mindenkinek aki könyvet ír az életéről van macskája, és a vicces youtube-os cicás videókat néz?)

Sajnos nem tudok képet mutatni azokról az aboriginál emberekről, akikkel találkoztam, mert ők úgy hiszik, a fotó magába zárja az emberek lelkét. És ha igazuk van, akkor a Facebook nem más, mint a földi pokol.Most, hogy jobban belegondolok, ebben lehet is valami.

Ránézésre mindent visz a borító, kívülről-belülről zseniális azzal az őrülten vigyorgó, ölelésre tárt karú mosómedvével. Kicsoda és micsoda ő? Később megtudjuk, ha belemélyedünk Jenny  koala jelmezes világába és jókat fogunk rajta nevetni. Sőt, odáig megyek, hogy talán megfordul mindenkinek egy gondolat erejéig a fejében, hogy szerezzen magának egyet. A kedvenc részeimmé Jenny és férje, Victor vitái váltak. Nem mintha élvezném, ha valaki racionálisan nézve értelmetlen dolgokon vitatkozik, de annyira abszurdak voltak, hogy nem lehetett mosolygás nélkül megállni ezeket a fejezetek.

A könyv alcíme pedig tökéletes összefoglalása az egésznek “Vicces könyv borzalmas dolgokról”. Hiába vigyorgunk a történeteken, mindnek a hátterében ott van több mentális betegség, de pont ezek teszik azzá a könyvet ami! Ezek adnak neki egy kis élt, ezek ösztönözték az írónőt új és észvesztő dolgok kipróbálására, hogy amikor újra beköszöntenek a “sötét napok”, legyen mire emlékezni. Mindenesetre elismerésem a pszichológusnak, Jenny férjének és barátainak a mérhetetlen türelemért és elfogadásért, az írónőnek meg a szuper stílusáért és bátorságáért.

17881867_1915899605324098_8841259911905017856_n

Ajánlom:

– nevetni vágyóknak
– mentális betegségben szenvedőknek és azoknak, akik csak olvasni akarnak róla

Nem ajánlom:

–  azoknak, akik úgy gondolják a mentális betegségek nem léteznek
–  túlságosan földhözragadt embereknek

szonja_bio

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s