Extra tartalom · projekt · prológus

Érdekes sci-fi világok

A sci-fi regényekre jellemző, hogy általában elég komplex, bonyolult és pontosan megtervezett világban játszódnak. A műfaj úgymond sajátossága, mert találkoztam már olyan sci-fi regénnyel, melyben a karakterek kissé felületesek voltak, viszont a világ az nagyon jól ki lett dolgozva, egyértelműen látszott, hogy több figyelmet fordított rá a szerző, mint a karakterekre. De nem is csépelem tovább a szót, lássuk a legérdekesebb, legkülönlegesebb világokat.

Larry Niven és Steven Barnes: Álompark

A legérdekesebb eme regénynek a világában, hogy még a szereplők is tudják, hogy nem valós. Hogy érthetőbb legyek: egy virtuális valóságban játszódik a könyv legnagyobb része és ezzel a szereplők tökéletesen tisztában vannak. Érdekes volt, ahogy keveredtek egymással a fantasy és a sci-fi elemei, ráadásul ezt még egy krimi szállal is feldobták az írók.

covers_3099

Igazán ​remek történet, mivel (1) magával ragadja az olvasót, (2) a szereplők élete nem ér egy fabatkát sem, mert a halál bármikor lecsaphat, (3) egy teljesen szokatlan kultúrával foglalkozó látomás, (4) olyan sci-fi, amely nagyon jól használja fel alapként korunk „fantáziajáték” jelenségeit. Ennél többet egyetlenegy könyvtől sem lehet elvárni! 
Niven és Barnes könyve természetesen a fantázia szülötte. Az Álompark csodálatos hely lehet, százszor olyan szórakoztató, mint Disneyland – ahol az álmok valóra válnak. Napjainkban azonban be kell érnünk azzal, hogy álmaink az ÁLOMPARK-ba költöztek. Mindenki más miatt vett részt a Játékban… Chester Henderson revansot akart venni, hogy tovább növelje az Osztagparancsnoki hírnevét, és elfeledtesse az előző kudarc emlékét… Richard Lopez Ches Hendersont akarta megtörni, és be akarta bizonyítani, hogy korábbi Játékmesteri sikereit nem a szerencsének köszönheti… Ollie, Gwen, Tony és Acacia hősiesen küzdöttek a Játékban, hogy legalább rövid időre kiszabadulhassanak abból a világból, ahol sorsukat nem tudják befolyásolni, és egy olyan világba érkezzenek, ahol képesek ezt megtenni… Igen, mindenki más miatt vett részt a Játékban – azonban hirtelen egyikük megszegte a játékszabályt…

Alan Dean Foster: Alien tetralógia

Ha érdekes sci-fi világokról van szó, akkor szerintem az Alien egyszerűen kihagyhatatlan, mert egy olyan különleges, egyedi, atmoszférikus és egyben feszült világot teremtett a szerző, ami még a mai napig is leköti mind az olvasókat, mind a filmnézőket. Az Alien az idők során egy olyan kultikus könyvvé nőtte ki magát, hogy egyszerűen nem lehet kihagyni.

covers_370040

A ​Nostromo teherszállító űrhajó legénységét felébresztik a hibernációból, hogy megvizsgáljanak egy idegen eredetű rádiójelet, amit a hajót irányító számítógép fogad. Nem sokkal később leszállnak az egyik közeli bolygón, és megtalálják a forrást: egy régóta elhagyott hajót, a rakterében több ezernyi furcsa tojással. Ezek vizsgálata során a felfedezőcsapat egyik tagja szerencsétlen balesetet szenved, így a visszatérésükkor kénytelenek magukkal vinni egy idegen lényt a fedélzetre, aki nem sokkal később a legrettenetesebb félelmeiket megtestesítve elkezd egyesével levadászni mindenkit.

A. M. Aranth: Oculus

Mivel sci-fi a téma, adja magát, hogy magyar szerzők könyvei közül is válogassunk és akkor már nem is eshetett volna másra a választás, mint az Oculusra. Egyedi az alapötlet, egyáltalán nem átlagos a világa, még egy sci-fihez mérten is különleges. Számomra meg már csak azért is nagyon kedves, mert a lakosság számottevő része ír és japán, és bizony én mindkét kultúráért élek-halok.

oculus

Mit ​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.


fanni_bio

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s