Értékelés

Sophie Hannah: A másik fele él

Cím: A másik fele él
Szerző: Sophie Hannah
Kiadó: Kossuth kiadó
Kiadás éve: 2009

Korábbi ​regényeihez hasonlóan Sophie Hannah most is csavaros kezdéssel indít – Aidan Seed bevallja barátnőjének, Ruth-nak, hogy megölt egy Mary Trelease nevű nőt, de kiderül, hogy az „áldozat” él, festőművész és a legtávolabbról sem „nyugszik békében”. A történéseket nagyrészt Ruth egyes szám első személyű elbeszéléseiből ismerjük meg. A lány első pillantásra bosszantó jelenség. Így érez Charlie Zailer is, aki már nem a nyomozó osztályon dolgozik, hanem egyenruhás rendőrként teljesít szolgálatot. Őt keresi fel Ruth, hogy segítsen neki megnyugtatni a barátját, Aidant. Miért nem vallja be Ruth, hogy kő ment a cipőjébe és azért biceg, mit keres Charlie korábbi botrányáról szóló újságkivágás a rendőrségen felejtett kabátja zsebében, miért szalad el, ahelyett, hogy alávetné magát a rendes kihallgatásnak? Ráadásul Ruth egy közpark szélén lakik Spillingben, egy kapusházban, melyet körben zárt láncú kamerák őriznek, és miért leskelődik be az ablakán egy magánnyomozó? Ruth jelenleg Aidan, az elhivatott, tehetséges képkeretező műhelyében dolgozik segédként. Itt kapott munkát, mert korábbi munkahelyén egy galériában az egyik művész rátámadt, miután Ruth meg akarta venni a festményét, de a nő vörös festékkel lespriccelte. Később kiderül, hogy az erőszakos festőnő Mary Trelease, Aidan Seed állítólagos áldozata. 


Először figyelmeztetni szeretnék mindenkit, aki ezt az értékelést olvassa, hogy én nagyon-nagyon próbálkoztam az összeszedettséggel. Nem vagyok biztos benne, hogy ezt sikerül-e elérnem, amennyiben nem, akkor legalább már lesz mindenkinek valami fogalma arról, milyen is volt nekem ezt a regényt olvasni.

Legfontosabb kérdés következik (dobpergés): Miért ezt a könyvet választottam a hétre? Nem, kivételesen nem a borító ragadott meg. Az rendben van, a kiadó szépen, harmonikusan csinálta meg a sorozat köteteit. Egyszerű, de ez az egyszerűség nem párosul jelenesetben a többi könyv közüli kitűnéssel, viszont a festmény, képkeret és vér használata kellően belövi, hogy miről is lesz szó a könyvben. Ha nem a borító akkor micsoda? Természetesen a fülszöveg. Elolvastam, és rögtön az az érzésem támadt, hogy Hűha, ez érdekes! Ilyenről, hogy valaki bevall egy gyilkosságot, de az áldozatként feltüntetett személy még él soha nem hallottam. Nem mondom azt, hogy nincs más erre alapozó regény, de nekem teljes mértékben újdonságot jelentett ez a megközelítés. Kicsit úgy érzem, hogy ennek lett a következménye az, hogy többet vártam a könyvtől, mint amennyi benne valójában volt.

A be nem teljesített elvárásokra a következő bekezdésben még visszatérek, de előtte lássuk kicsit a történetet. Az egész azzal kezdődik, hogy Aidan a képkeretező és barátnője Ruth gyakorlatilag egy időpontban, de egymástól külön keresik fel a rendőrséget. Mind a ketten azt vallják, hogy a férfi meggyilkolt egy nőt régebben. Pontos személyleírás, helyszín leírás, minden ami kell megvan ami egy egyszerű megoldott gyilkossági ügyhöz kell. Egyetlen egy dolog hibádzik csak, amikor Charlie és Simon elmennek ellenőrizni külön-külön a helyszínt, a „meggyilkolt” nő él! Hát a rendőrség most már nem is annyira izgatott, hiszen mit is lehet kezdeni egy bevallott, de el nem követett gyilkossággal? Semmit. Kivéve, ha Charlie, Simon jegyese és maga Simon nem kezdenek el otthon beszélgetni erről az egész furcsa szituációról és rá nem jönnek, hogy ugyanazt a bejelentést kapták, csak két különböző személytől. Az igazságszolgáltatás eme két forrófejű, makacs karaktere, minden felsőbb utasítás és rosszallás ellenére nekiáll felgöngyölíteni az ügyet, mondhatni egymástól függetlenül. Mindeközben Aidan egyre furcsábban viselkedik, amikor megtudja, hogy Mary Trelease él, Ruth pedig egy kész idegroncs.

Idáig izgalmas nem igaz? Szerintem abszolút az, csak hát borzalmasan elnyújtott. Ha én otthon eddig nyújtanám a mézeskalács tésztáját, már körbetekerhettem volna vele az egyenlítőt. Gyakorlatilag 570 oldalon keresztül nagyjából azonos a cselekmény tempója. Van néhány 10 oldalas szakasz, amikor beindul és megjön az a „huh, ez jó lesz ”  érzés, de aztán ugrunk egy másik szereplő történetének szálára, ami megint kényelmesen, komótosan halad a végkifejlet felé. Mielőtt így utólag levetnének a lassú könyvek kedvelői a Taigetoszról, elárulom, hogy én is szeretem őket, de részben műfajtól függően is van egy limitem, ameddig még élvezem és nem szenvedek rajta. Thrillernél én azért elvárnék vagy egy fokozott, folyamatos gyorsulást, vagy ilyen hirtelen rákapcsoló, majd lelassuló, kiszámíthatatlan szakaszokat. Ha már a cselekmény sebességéről, vagy inkább annak hiányáról képes voltam ennyit írni, a történet, mint pszichothriller is megérdemel pár szót. Nem volt rossz, de sok másik hasonló műfajú könyvhöz viszonyítva kiemelkedő sem. Karen Rose könyveit egytől egyig  leültem és végigolvastam, anélkül, hogy eszembe jutott volna kimenni ebédelni, vagy mosdóba. Részben következik ez abból is, hogy sok dolog kitalálható volt ennél a könyvnél, ezért nem nagyon ért meglepetés 1-2 rész kivételével.

A szereplők is kissé középszerűre sikerültek. Talán Ruth, Charlie meg Mary voltak a legkidolgozottabbak, a többiek hiába szerepeltek sokat, nem sikerült átadni őket rendesen. Rengeteg karakter felbukkant, és főleg a könyv első egynegyedében csak kapkodtam a fejem, hogy ki-kicsoda, hol vagyunk, mit csinál, mit csinált? Aztán tisztult a kép, de egy csomó olyan dolog bele lett kényszerítve, ami szerintem eredetileg a szereplők jobb megismerését és hozzánk, az olvasókhoz való közelebb kerülését szolgálta volna. A legtöbb ilyen szál végül kicsit se füle, se farka módon jött ki, és inkább keltett bennem furcsa érzést és értetlenséget, minthogy a szereplőket szerettette volna meg. Ha rajtam múlik, akkor Simont totális mellékszereplő vágányra teszem, mert olyan hatalmas történetet előremozdító szerepe nem volt. A történetben felbukkanó rendőrségi főnökök, és parancsnokok számát is legszívesebben megkurtítottam volna.

Összességében azt mondanám a könyvről, hogy nem volt rossz, de az örök kedvenceim listára sem sikerült felkerülnie. Ajánlanám annak aki jól bírja a lassabb történetvezetést, és a sok szálon futó sok szereplős nyomozós történeteket.

szonja_bio

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s