Érdekességek · Extra tartalom · fantasy · projekt · prológus

Középfölde fun facts

Ha fantasy lényekről beszélünk, előbb-utóbb szóba kerül A Gyűrűk Ura. Ezúttal sincs másképp, ugyanis a tündék elég nagy számban jelen vannak J. R. R. Tolkien könyveiben. Ma 5 érdekességet szeretnénk megosztani, amit lehet, hogy nem tudtatok még Középföldéről.

dymond-starr-austin-morgothdymondstarr-small
Kép forrása

1. Nem Szauron volt a leggonoszabb

A kezdetekben, amikor Szauron még csak kósza gondolat sem volt, létezett Morgoth (vagy Melkor, kinek hogy tetszik). Ő az ainuk (azaz szentségesek) egyike volt, a leghatalmasabb közülük. Ahogy az már szokott lenni, nem volt elégedett, többre vágyott. A vége az lett, hogy ő lett a Sötét Úr, rengeteg neki szolgáló rémséggel. Szauron is egy volt a szolgák közül, az ő feladatai közé tartozott az ármánykodás, megtévesztés, nekromancia, no meg ő volt a váltott farkasok ura. Morgoth bukása után átvette a Sötét Úr nevet.

2. Mindenki trilógiának hívja, de nem az

Tolkien egy könyvben szerette volna kiadatni, de az akkori kiadó (Allen and Undwin) ezt gazdasági okokból ellenezte. Így három kötetben lett kiadva, de istenigazából nem trilógiáról van szó, hanem egy könyvről.

3. A Gyűrűk Ura első adaptációja egy rádiójáték

1955/56-ban készítette a BBC, és tizenkét részből állt. Sajnos nincsen tudomás fennmaradt másolatokról, aminek Tolkien örülne, az író ugyanis utálta. Szerinte borzasztó lett Bombadil Toma verziója.

4. Tolkien nyolc nyelvet is kitalált 

Tolkien nyelvész volt, behatóan tanulmányozta az angol történelmet, tehát senki nem lepődött volna meg, ha létrehoz egy új nyelvet. Ő azonban nyolcat is kreált, s némelynek még külön nyelvjárásai is vannak. Először is léteznek az eldarin nyelvek, amelyeket a nyugati tündék használnak (sindarin, quenya és telerin dialektussal); Szauron fekete beszéde, amit ő és a követői használnak; az entek nyelve (onodrim); valarin nyelv; a númenoriak nyelve (aduni); a közös nyelv (nyugori); az éorlingok nyelve; és khuzdul, a törpök titkos nyelve.

tumblr_os62seetwq1rss1kvo1_500
Kép forrása

5. Galadriel Arwen nagyanyja

Hiába nem tűnik annak első ránézésre, Galadriel nagyon-nagyon idős, körülbelül hétezer éves lehet. Galadriel Celebornhoz ment hozzá, akivel lett egy lányuk, Celebrían. Utóbbi Elrondhoz ment feleségül (akinek a neve mindenkinek ismerősen csenghet). A párosnak három gyermekük lett, az ikerfiúk Elladan és Elrohir, illetve a húguk, Arwen.

Őszintén bevallom, most kedvem lett újraolvasni a könyveket, főleg A szilmarilokat, amiben Tolkien bevezet ebbe a csodálatosan szövevényes világba.

Ti szeretitek J. R. R. Tolkien műveit? Melyik a kedvencetek? Írjátok meg molyon, Facebookon, vagy itt kommentben.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s