ajánló · Borítóleleplezés · Borítómánia · exkluzív · Extra tartalom · prológus

Borítóleleplezés – A. M. Aranth: Propheta

Oculus rajongók, figyelem! Hamarosan a Fumax Kiadó jóvoltából kezünkben tarthatjuk majd az Oculus várva várt folytatását, a Prophetát. Addig is, hogy kicsit enyhítsük a várakozás kínzó fájdalmát, az íróval együttműködve lerántjuk a leplet a borítóról. Sőt, még a borítófotózásról is megosztunk veletek pár exkluzív képet.

Fülszöveg:

Rabszolgánál is kevesebb voltam. A saját apám adott el gyerekkoromban. A szabadságot hírből se ismertem. De az a lény, ami megvett engem, más sorsot szánt nekem. A kezembe adta az igazságot. A kezembe adta Avalont.
Öt év telt el. Egyesek harcosként tekintenek rám, vannak, akiknek az elnökjelöltet jelentem, de sok mindennek hívnak: ellenség, hazug, ribanc.
Én magam már azt se tudom, mi vagyok. Nekem a szabadság szolgálat.

*

Számkivetett voltam. Terrorista. Gyilkos. Nevezz, ahogy akarsz, vállalom. Mindent azért tettem, mert jót akartam.
Most én vagyok az, aki az igazságot a magasba emeli, hogy rendet teremtsen a bolygón, amit elnyel a káosz. Kacagva fordulok szembe az ellenséggel, legyen az a gépúr, szektás vagy akár valaki olyan, akit szeretek. Truth és Aoi mindörökké. Aki szeret, annak mindent lehet.
Nekem a szabadság a hajamba kapó szél, robbanások zaja, földön csilingelő töltényhüvelyek.

*

Direktíva 01. A Konszern anyagi állományát működtetni, őrizni, fenntartani elsődleges prioritás.
Direktíva 02. A Konszern személyi állományának ellátása, felügyelete, kontrollálása és véleményének kezelése elsődleges prioritás.
Direktíva 03. A Konszern rendszerének kiterjesztése elsődleges prioritás.
Direktíva 04. A szenvedés elsődleges prioritás.

Az egyetértés nem opció. Az egyetértés evolúciós imperatívusz.
Szerintünk nincs szabadság. Ugyanis nincs rá szükség.

*

Nem létezik szabadság, csak erő. Aki a legerősebb, az dönti el, mi lesz.
És én vagyok a legerősebb. Kijátszhatnak, elárulhatnak, ebben a játszmában nálam van minden ász.
Jöhetnek a lángok, szabaduljon csak el a káosz, én ott leszek, és az út végén kiderül, ki nevet a végén.
Mert ha Szellemed van, mindened megvan.

PROPHETA_FRONT.jpg

Csodáljátok meg teljes pompájában is:

propheta

Képek a fotózásról

img_7407

Reméljük már Ti is tűkön ülve várjátok Aoi és Truth újabb kalandját!


zsebi_bio

Borítóleleplezés – A. M. Aranth: Propheta” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s