író · Extra tartalom · Könyvmoly problémák · magyar írók hete

Könyvmolyproblémák író szemmel – Gabriella Eld

Állandó rovataink egyike közé tartozik a Könyvmoly problémák, amikor is a könyvmoly lét állandó gondjait és bajait boncolgatjuk. A mai kiadás egy igazán különleges bejegyzés, ugyanis ezúttal Gabriella Eldet kértük meg, hogy soroljon fel pár molylétet megkeserítő problémát.


A könyvmolyok, vagy ahogy a német mondaná a Leseratten (első insert: ki nem állhatom a molyokat, mert undorítóak és repülnek, a patkányokat viszont nagyon kedvelem) könyvesboltba járnak. Én magam is, ha csak egy darab időm van, beugrok egybe, fel-le tekergőzöm, céltalanul nézelődök. Eddig ugye még mindig semmi különös. Amíg nem volt megjelent könyvem, az egész olyan ártatlan és átlagos időtöltés volt. Ám mostanra az egésznek lett egy olyan utóíze, mint, amikor az ember csatába lovagol.

war
Forrás

Amint átlépsz a könyvesbolt küszöbén boldog, könyvmolyból vérre szomjazó Kékszemű Hósárkány leszel, mert meglátod, hogy a kis kezed által írt fantasy könyvet bepakolta valaki a romantikus YA polcokra, vagy, ami még rosszabb, ott figyel a Rumini meg a „Hogyan tanuljunk fejben számolni?” sorozatok között.

Akkor egy kicsit bevérzik az agyad, de hamar átlendülsz rajta, ha pedig elvetemült vagy, átpakolod valami rendes helyre (második insert: de ne tegyetek ilyet, aki oda pakolta, csak felsőbb parancsot teljesített!). A kezdeti sokk egyébként hamar legyűrhető, mert azért mégiscsak egy könyvesboltban vagy és az agyad olyan, mint egy aranyhalnak (harmadik insert: az enyém olyan), szóval amint meglátsz egy szép könyvborítót, el is felejted az ügyet. Úgysem tudsz vele mit kezdeni.

justkeepswimming

Tegyük fel, hogy megveszed a szép borítójú kiszemeltet, örülsz neki és nekiállsz olvasni (más kérdés, hogy nem állsz neki, mert annyi olvasatlan könyved van otthon, hogyha egymás tetejére pakolnád őket, legyőznék a Kékestetőt). De mind tudjuk, hogy az kell, ami nincs az 1016 méteres várólistánkon, szóval olvasni kezdjük.

Olvasod, olvasod és egyszer csak azon kapod magad, hogy te már írod át fejben, hogyan lehetne ez jó. Vagy jobb. (Persze csak egoista hited szerint, de akkor sem tudod legyűrni a gondolatot.) Egyenesen felhúzod magad, hogyan hozhat ilyen döntéseket a főszereplő, miért megy a sztori olyan irányba, amilyenbe vagy, hogy egyáltalán MIÉRT. (Onnan veszem észre, hogy abszolút könyvszerelembe estem, hogy egyáltalán nem gondolkozom azon, mit változtatnék az adott könyvön.)

Aztán persze megnyugszol, megemészted, hogy nem mindenki gondolkodik ugyanúgy, mint te (HOGYHOGY NEM?), ám az érzelmi hullámvasutat már megültük.

imfine-cool

Oké, és most együk fel, hogy imádod. Hogy az egyik legjobb könyv, amit valaha a kezedbe vettél.

tumblr_m7bt22DNmZ1qcyexx

Ez már az érzelmi hullámvasút másik oldala, amikor a könyv köré kucorodva fekszel és belül úgy sírsz, hogy minden kistestű állat belefulladna talajszinten.

Ilyenkor hangozhatnak el olyan meggondolatlan, ám kétségtelenül szenvedélyes és hisztérikus felkiáltások, mint a: „Egy bekezdéséért odaadnék mindent, amit valaha írtam!”.

Aztán lássuk azokat a dolgokat, amiket te írtál és mások olvasnak. (Eközben lassan rájössz, hogy mások szemében, amit te írtál abszolút nem „más”, vagy „különleges”, hanem csak egy egyszerű könyv, de ezt te nem érted teljesen és össze vagy zavarodva, mint Lassie a hazavezető úton.) Tehát mások számára olvashatóvá tenni a gondolataidat a legnehezebb és legbátrabb része a dolognak, de ha már fennáll egy ilyen szituáció, jár neked a fejsimi, amiért oda merted vetni a farkasok a nagyközönség elé (negyedik insert: egy-egy kimondottan kellemetlen olvasmányélmény után, hogy szofisztikáltan fejezzem ki magam, felmerül bennem a kérdés, hogy valóban megérte-e pl. az adott kötetet piacra dobni, de hát nem én vagyok az a vérfarkas, aki ilyen kérdésekre választ akarna vagy tudna adni).

Visszakanyarodva ahhoz a dologhoz, amit te írtál, valaki más meg a kezébe vette elolvasni…

Az egyik érékelésben a sztorid lapos. A másikban lopott. A harmadikban szép a borító, a negyedikben a legcsúnyább. Az ötödik azt mondja, a sztori jó, de a karakterek mind szörnyűek. A hatodik úgy szakérti meg a helyzetet, hogy a szereplők mindent visznek, de a történet sablon. Aztán a hetedik bedobja, hogy rövid, a nyolcadik meg, hogy túlírt.

Te meg csak dülöngélsz a köhögő laptopod előtt egzisztenciális krízisben és azon gondolkozol, ki is vagy valójában, mi az élet értelme és hogy miért csinálod ezt. Ám ezen is viszonylag hamar túl lehet lendülni (tíz-húsz év múlva már csak esős napokon sajog), ha az ember vesz egy nagy levegőt és nem olvas túl gyakran értékeléseket, mert befolyásolni őket úgysem tudja, a felesleges stressz meg ősz hajszálakat okoz (ötödik insert, a millió dolláros ötlet: Vajon többet kellene olvasnom a saját könyveimről, hátha akkor nem kellene többé szőkítenem a hajam?).

jejejeje

Viszont, hogy ne csak a rinyámtól visszhangozzék az egész blog, azért ott van az a rész is, amikor valaki éppen nem talál olyan kínosan sok kivetnivalót az irományaidban és mond róla pár szép dolgot. Na, akkor az is előfordulhat, hogy elájulsz vagy sírva fakadsz örömödben (hatodik instert – az írók lelkivilága, főleg ha saját alkotásaikról van szó, csak annyira labilis, mint egy hetedik hónapban járó nőnek, aki a Szerelmünk lapjait nézi a Nutellás-uborkás kenyere fölött zokogva). Akkor rájössz, hogy igazából ez megér mindent és életben tart akkor is, ha reggel felborítod a frissen főzött kávédat vagy, ha felveszel egy fehér farmert, amilyet már ötödikes korod óta nem hordtál, és leeszed spagettivel az első adandó alkalommal, holott amúgy sose eszel spagettit se (hetedik insert – ez az én szomorú, de igaz történetem).

Az utolsó említésre méltó dolog, talán a legfontosabb. Minden író olvasó, de nem minden olvasó író. Az író egy megvadult elméjű könyvmoly, aki a fejébe vette, hogy megosztja világuralomról szövögetett terveit azzal, aki érdeklődik iránta. Ellenben az emberek fejében, sokszor még ma is, Babits Mihály képe él, ahogy ül elefántcsonttornyában, néma csendben egy hatalmas íróasztal előtt és körmöli azokat a műveket, amiket el kellett volna olvasnod érettségire, de nem tetted. Nem beszél, nem nevet (soha), csak ír, mint egy megszállott, nincs élete és a véleménye maga a szentírás.

Sokan nem tudják feldolgozni, hogy van véleményünk. Ebbe az „író” skatulyába zárnak minket, megfosztva személyiségünktől. Ez persze olyan mókás kommentekben is manifesztálódhat, mint a „Nahát! Pedig nem tűntél írónak!” (Sajnálom, otthon hagytam a lúdtollamat meg a Nyugat folyóirat gyűjteményem!) vagy, hogy „Nem így képzeltem el egy szerzőt!” (Semmi baj, én meg Gabriel Picolóra hittem, hogy sokkal magasabb.).

Ezek mindig megmosolyogtatnak (meg az is, hogy nem vagyok ősz hajú, dohányzó férfi fekete-fehérben).

Összegezve a fentebb említetteket levonhatjuk tehát azt a konklúziót, hogy a moly nem egy dicső állat, az író egyik pillanatban egy mániákus depressziós, a másikban, pedig egy megszállott klaviatúraverő illetve, hogy gyorsabban kéne fogyasztanunk azt a kínosan hosszú várólistát.


Nagyon szépen köszönjük Gabriella Eldnek a közreműködést (a gifek a mi elvetemült hozzáadásaink voltak, utólag is elnézést a kilengéseinkért), ha többet szeretnétek megtudni róla, illetve böngészni a már megjelent kötetei között, az alábbi linkeken érhetitek el:

Facebook: https://www.facebook.com/gabriellaeld/
Instagram: https://www.instagram.com/gabriellaeld/
Tumblr: http://gabriellaeld.tumblr.com/

bizbasz_bio_2019_v2

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s