ajánló · Értékelés · Bookline · illusztrációk · Libri · projekt

INFOGRAFIKA – Kahlo

 

INFOGRAFIKA
KAHLO
Kiadás éve: 2019
Kiadó: Bookline Könyvek
Keménytáblás

Sokan tudják, hogy Frida Kahlo (1907-1954) festőművész Mexikóban született, és gyerekkorában balesetet szenvedett. Arról azonban jóval kevesebben hallottak, hogy 143 ismert műalkotásából 55 önarckép; hogy a Két akt az erdőben című festménye 2016-ban 8 millió dollárért kelt el, s ezzel ez a legmagasabb összegért gazdát cserélő Latin-amerikai műalkotás. Az sem közismert, hogy kétszer is hozzáment a férjéhez, s hogy első önálló kiállítására mentőautóval érkezett.

 

Az Einsteines könyv után itt az ideje a másik, idén megjelent infografikai stílusban készült életrajzi könyvre, akinek főszereplője nem más, mint Frida Kahlo. Formailag, és képi világát tekintve mind a két könyv nagyon hasonló, ezért  ezzel nem szeretnék senkit újra untatni. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen a kötet külseje és belső dizájnja ITT már írtam róla. Biztosra azonban csak úgy mehetsz, ha bemész egy könyvesboltba, becserkészet, jól megnézed (elölről, hátulról,  kívülről, belülről), megszaglászod – igen, fontos, hogy finom könyvillatot érezz -, majd még a fémes fóliát is megcsillogtatod párszor a beltéri világítás fényében. Lehetőleg mások szemének elkerülésével természetesen. 😀

Miért is szerettem volna elolvasni ezt a könyvet is?

Azon kívül, hogy a könyv formátuma, és az eredeti ötlet maga nagyon tetszett, Kahlo igazából nem áll túl közel az érdeklődési körömhöz. Mostanság viszont, ha mondhatom így, reneszánszát éli, és nagyon sok helyen belefutni az ő festményeivel díszített termékekbe, egyszóval trendi. Nem igazán értettem, hogy miért lett hirtelen ekkora hype körülötte, mitől olyan népszerű manapság. Egy-két képét ismertem ugyan, de motoszkált a fejemben, hogy most már igazán többet meg kéne róla tudnom. Láss csodát, idén érkezett is a Bookline ezzel a rövid, színes, de maximálisan információban gazdag és mégis szórakoztató könyvecskével. Hát mi, ez, ha nem tökéletes alkalom az ismereteim bővítésére?

Ebben a könyvben sem kellett csalódnom, és érdekesen hangozhat, de ezzel a vélemény írással valójában több időt töltöttem el, mint amennyi időbe került elolvasni az értékelés alanyát. Akkor csak úgy repült az idő. Kiemelt kedvencem volt a kötetben a Kahlo képek szimbolikája. A képek elkészülésének körülményei helyett a hangsúly az apró részleteken volt. Ez ad egyfajta hatalmat az olvasónak, azzal, hogy most ő itt átélheti és megtudhatja „mire is gondolt a költő”. Egy kép mindig sugároz magából valamit a nézője felé. Ezt megcsinálhatja egy festő úgy, hogy a hangulatától, érzéseitől vezetve spontán  alkot, de nagyon tudatos tervezéssel is kivitelezhető, hogy üzenetet közvetítsen kifele a nézőhöz.

Ezen túl itt is megtalálható volt a másik könyvbéli kedvenc elemem, nevezetesen a különböző kulturális, időbeli, politikai stb. kapcsolatok leírása, összehasonlítása és érthetővé tétele az olvasó számára. Tehát itt is egy nagyobb képet kapunk a világról, és nem csak és kizárólag Frida életútjával foglalkozik az író. Ez így tökéletes, hiszen minden ember hat a környezetére és a világra, és a világ történései is hatnak mindenkire. Butaság úgy jellemezni valakit, ha nem veszünk figyelembe olyan dolgokat, amik hatottak rá, és formálhatták az életét.

Összességében én mindenkinek ajánlom a könyvet, aki szereti a képes, jól megszerkesztett formátumú, újszerű olvasmányokat, érdekli Frida világa, de azoknak is akik csak szeretik látni az ok-okozati összefüggéseket a történetekben, és elgondolkodni rajtuk.

Köszönöm a Bookline Könyveknek, hogy újabb embert ismerhettem meg általuk a könyv révén.

szonja_bio

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s