filmajánló · projekt · szuperhősök

3 film a Marvel-moziverzumból, amelyet mindenképpen meg akarok nézni

Mondanám, hogy van még pár Marvel-film, amit nem sikerült megnéznem, s hogy most majd pótolom ezeket. A frászt! Valójában egyáltalán nem vagyok képben, hogy mi fán terem a Marvel, összesen talán 4 filmet sem láttam. Tudom, tudom, szakrális kivégzésem teljesen jogos, de most végre rászántam magam, s íme a lista, hogy melyek azok a filmek, amelyeket mindenképpen szeretnék bepótolni.

1., A VASEMBER

2008-ban ezzel a filmmel kezdődött minden, a moziverzum első tagja volt. Azt gondolom, hogy az ismerkedést a legjobb az elején kezdeni, hiszen így látom azt, hogy hová és mennyire fejlődött a filmek gyártása. Néhány jelenetet korábban már sikerrel elcsíptem, de teljes egészében még soha nem sikerült megtekintenem.

BEMUTATÓ ÉVE: 2008
ISMERTETŐ: Tony Stark, a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a csoportot támadás éri és Tony mellkasába vasszilánk fúródik, mely lassan halad a szíve felé. Ráadásul foglyul ejtik és azt követelik tőle, hogy építsen meg egy minden eddiginél pusztítóbb fegyvert. Tony meg is építi, azonban egy olyan páncélöltözet formájában, amely segítségére lehet a szökésben és távol tartja a vasszilánkot a szívétől. Így születik meg a legendás Vasember.

2., A HANGYA

Őszintén megmondom, hogy annyira gagyinak tűnik, hogy szinte már megsajnáltam szegény kis hangyát. De általában ezeken a filmeken szoktam jókat nevetni, egész egyszerűen azért, mert néha már kínosan rossz. Bár még nem temettem el teljesen a filmet, sőt valójában nagyon kíváncsi vagyok, mi is lehet ez pontosan, az biztos, hogy kevés elvárással fogok leülni elé, hátha meglep.

BEMUTATÓ ÉVE: 2015
ISMERTETŐ: A Marvel Moziuniverzum következő epizódjában a nézők megismerkedhetnek az eredeti Bosszúállók egyik alapítójával, aki első alkalommal látható a mozivásznon. A Hangya szuperképessége, hogy rendkívül kis méretűre tud zsugorodni, miközben ereje megsokszorozódik. A Scott Lang polgári névre hallgató, rendkívül sikeres tolvaj sorsa úgy alakul, hogy akarva-akaratlanul hőssé válik, amikor segítenie kell egykori mentorának, Dr. Hank Pymnek. A doktor által tervezett speciális Hangya páncélra gonosz erők vetettek szemet, a két férfinak ezért meg kell akadályozni, hogy a különleges öltözet rossz kezekbe kerüljön. Pymnek és Langnek ezért együtt kell dolgoznia, hogy végrehajtsák a tökéletes rablást és ezzel megmentsék a világot.

3., FEKETE ÖZVEGY

Természetesen a női szuperhősök sem maradhatnak ki a szórásból. Sajnos korábban még egyetlen egy egy női főszereplős szuperhősfilmet sem láttam, így azt gondolom, hogy ezt mindenképpen pótolni kell. Nagyon sok karakter részese a Bosszúállók filmeknek, így hátha a karakterek alapján esetleg azokra is rákapok.

BEMUTATÓ ÉVE: 2020
ISMERTETŐ: Natasha Romanoff kénytelen lesz szembenézni múltja sötét epizódjaival, amikor egy veszedelmes összeesküvés hozzá is elér. Nyomában egy életére törő, kérlelhetetlen erővel, Natasha számot kell vessen kémes múltjával és családi kötelékeivel, amiket már jóval azelőtt felbontott, hogy Bosszúálló lett.


Ti melyik Marvel-filmet tervezitek megnézni? Írjátok meg nekünk kommentben itt vagy Facebook-oldalunkon.


cersei_bio_2019

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s