2021-es olvasási kihívás

Napi 50 oldal olvasás 2021-ben

26221047_1988159501211412_2858208960503825002_o2018 elején csapaton belül indítottunk egy kihívást, főként azért, hogy egymást motiváljuk az olvasásra. Emlékszem, az első negyedévben sikeresen tartottuk is magunkat ehhez a célkitűzéshez, majd szépen lassan egyre kevesebben lettünk, akik folytatták, év végére pedig szerintem egyedül maradtam. 2019-2020-ban is ez alapján igyekeztem olvasni, és számomra már egy jól bevált módszerként minden újévi fogadalmam egyik pontja, hogy legalább 50 oldalt olvassak el minden nap, amikor csak tehetem.

2021-ben újra nekiugrik a Prológus csapatának egy része a kihívásnak, és ezúttal Instagramon és Facebookon is be tudtok majd csatlakozni hozzánk. Készítettünk és fogunk is minden hónapra egy sablont, amin mindenki a saját olvasását tudja jelölni.

Ne feledjétek, nem a mennyiség a lényeg, hanem hogy jól érezzétek magatokat olvasás közben. Ez a kihívásunk célja is, hogy a mindennapokba egy kis olvasást csempésszünk, még akkor is, ha azt gondolnánk, hogy nincs időnk olvasni 🙂

Ki csatlakozik hozzánk?


zsebi_bio_2019

Napi 50 oldal olvasás 2021-ben” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s