ajánló · Extra tartalom · projekt

Klasszikus Middle Grade könyvek

Bár a műfaj megnevezése viszonylag újkeletű, az ennek a korosztálynak íródott könyvek között is akad jó néhány klasszikus. A sok új megjelenés közepette könnyű elfeledkezni róluk, ám én mégis szeretek visszanyúlni ezekhez a könyvekhez, mert generációk nőttek fel rajtuk és hoznak magukkal valami különlegeset, ami kiállja az idő próbáját. Pontosan emiatt ezúttal a friss megjelenések helyett a megsárgult lapoké a főszerep! (Oké, ez költői túlzás – a legtöbb itt felsorolt klasszikusnak van gyönyörűszép új kiadása. De psszt!)

Franced Hodgson Burnett: A titkos kert

Burnett bármelyik könyve szerepelhetne a listán és joggal, hiszen megjelenésük óta újra és újra a kezükbe veszik az emberek ezeket a könyveket. A titkos kert mégis különleges, az én szívemhez legalábbis ez áll a legközelebb. Tekintve, hogy nemrég egy új film is készült belőle, illetve magyarul is újra kiadták ezzel a csodálatos borítóval, nyilvánvalóan nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel.

Mikor Mary Lennox megérkezik a régi kastélyba, Misselthwaite Manorba, mindenki azt gondolja róla, hogy undok, elkényeztetett kislány. Mary számára a hatalmas ház ijesztő és idegen, tele sötét folyosókkal és különös zajokkal.
Aztán tudomást szerez egy kert létezéséről – egy titkos kertéről, amely sok-sok éve rejtőzik a kíváncsi tekintetek elől. Mary ráakad a kert bejárára, és mikor kinyitja, feltárul előtte a legvarázslatosabb hely, amit csak képzelni lehet…
Lépj be te is Frances Hodgson Burnett népszerű, klasszikussá vált történetébe!

Philip Pullman: Az Úr sötét anyagai trilógia

Egy kicsit későbbi példa, de már már ez is klasszikusnak számít manapság: Lyra először 1995-ben indult el a rejtélyes és veszélyekkel teli északra a bácsikája után, nem is sejtve, hogy ez a kis kiruccanás milyen lavinát indít majd el. Egy elvetélt filmes megvalósítás után most itt a fantasztikus sorozat, illetve két kísérőkötet is megjelent a régi trilógiához.

Lyra világában háború készülődik azok között, akik tudatlanságban tartanák a népet és akik harcolni akarnak a szabadságért. Lyra az események sűrűjében találja magát, amikor nagybátyja, Lord Asriel Oxfordba érkezik, és a lány legjobb barátjának, Rogernek nyoma vész.
Lyra megtudja, hogy Rogert titokzatos társaság ragadta el, amely állítólag kísérleteket végez a gyerekeken. Hogy megtalálja a barátját, északra utazik, a páncélos medvék és boszorkányklánok földjére, ahol Asriel egy párhuzamos világba próbál hidat építeni.
Amit azonban Lyra nem tud és nem is tudhat meg, hogy cselekedeteinek nem csupán a saját világára, de minden más világra nézve is következményei lesznek.
Az arany iránytű 50 nyelven jelent meg, és több mint 20 millió példányban kelt el világszerte, a jelenlegi már a 4. magyar kiadása.

Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál

Anne, a kissé vadóc de jólelkű kislány története világszerte sokakat meghódított. Talán hazánkban kevésbé forog a köztudatban mint az angolszász kultúrában, de azért itthon is megért pár kiadást (reméljük, hamarosan érkezik egy újabb, az első részt már csak antikváriumban kapni) és persze Netflixen is könnyen belebotlik az ember a sorozat feldolgozásába.

Avonlea ​kanadai falucska népe felbolydul: vajon mi indíthatta a besavanyodott agglegényt, Matthew Cuthbertet, no meg kardos nővérét, a háztartását parancsnoki szigorral vezető Marillát, hogy árva gyereket fogadjanak tanyájukra? Bizony, a szorgalmas, puritán testvérpár fölött eljárt az idő – segítségre van szükségük, és ki lenne erre alkalmasabb, mint holmi apátlan-anyátlan legényke, aki örül, ha fedelet kap a feje fölé? Mekkora aztán Matt meglepetése, amikor a várt legényke helyett egy pulykatojásképű, vörös hajú leányzó várja szerény bőröndjén üldögélve, hogy örökbefogadója megjelenjen… Matthew legszívesebben azonnal visszaküldené, Marillától sem várhat sokat a jövevény, aki, mint kiderül, az Anne névre hallgat. Vissza is penderítenék menten, ha a különlegesen fejlett szókinccsel rendelkező, jég hátán is megélő kis árva lány, akit jócskán cibált már az élet, és alapos ismereteket szerzett a felnőttek világáról, ki nem vágná magát a kutyaszorítóból, és lány létére nélkülözhetetlenné nem tenné magát a derék idősödő testvérpár életében… Persze az út a kölcsönös megértéshez, mi több: a szeretethez ugyancsak rögös, de a talpraesett kislány sikerrel végigjárja: segíti ebben élénk képzelete, és az, hogy a világot szépnek és megjavíthatónak látja.

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

A March nővérek történetét egészen kislány koruktól kísérhetjük végig. Itthon legújabb kiadásban két kötetben jelent meg, így egy kicsit jobban elkülönülnek a korosztályi sajátosságok. A Jó feleségekben már fiatal nőként látjuk viszont a lányokat, így annak az alaphangulata is egy kicsit másabb. A Kisasszonyok azonban egy hamisítatlan middle grade klasszikus, ami a családra, a barátságra és a mindennapi élet apró pillanataira fókuszál.

A négy March nővér – Meg, Jo, Beth és Amy – egy új-angliai településen, nehéz anyagi körülmények között élnek édesanyjukkal, miközben apjuk a polgárháborúban szolgál tábori lelkészként. A lányokat rengeteg kaland és váratlan balszerencse éri, és a sok tapasztalat révén egyre jobban kirajzolódik a személyiségük: a józan és megfontolt Meg társaságszerető, a fiús Jo imádja a könyveket, a szégyenlős Bethet a zenélés érdekli, a kissé önző Amynek pedig művészi hajlamai vannak.

A Kisasszonyok lányregénynek íródott, ám mára az egyik legismertebb amerikai klasszikusként ismert, amely női írók generációinak adott ihletet, és számos film- és egyéb feldolgozás készült belőle.

Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai

Kezdünk már-már kötelező olvasmányok kategóriába vándorolni, bár nekem Tom Sawyer sosem volt kiadva, így nem fűz a címhez semmilyen irodalmi naplóhoz fűződő gyerekkori trauma. De úgy gondoltam, ennyi lányregény után érdemes megemlíteni a kalandosabb történetekre fókuszáló middle grade klasszikusokat is, és Tom Sawyer illetve Huckleberry Finn kalandjai épp ide illenek.

A Mark Twain néven világhírű íróvá lett Samuel Langhorne Clemens javarészt saját gyermekkori élményei alapján írta meg legsikeresebb regényét, a Tom Sawyer kalandjait (1876). A címszereplőt három hajdani cimboráját eggyé gyúrva formázta meg, és Tom Sawyer – Huckleberry Finn-nel együtt – a világirodalom egyik legismertebb gyerekhőse lett, akivel azóta minden ifjú generáció szívesen azonosul, hiszen a legtöbb fiú – éljen bármely korban – szeretne kalóz, kincskereső, ártatlanokat megmentő hős, illetve a kedvesét megmentő hősszerelmes lenni.

Nos, ennyi lett volna a mi kis ízelítőnk a middle grade irodalom klasszikusaiból, de természetesen a listát lehetne még bőven folytatni. Bár maga a besorolás nem olyan régen létezik, és eléggé leszűkíti az gyermek- és ifjúsági irodalom tág fogalmát egy szűkebb korosztályra, régen is íródtak ám middle grade regények, még ha nem is nevezték őket így. Ti miket olvastatok tizenpár éves korotokban? Írjátok meg nekünk Facebookon, vagy itt a kommentekben!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s