adaptáció · ajánló · filmajánló · horror · tematikus ajánló

Filmajánló – Stephen King adaptációk

King nem csupán arról híres, hogy rengeteg könyvet írt a műfajban (bár a thriller és krimi is jellemző rá), de arról is, hogy számtalan történetét feldolgozták a filmvásznon. A következőkben a legjobb King adaptációkból merítünk számotokra, ha ti is vágytok egy igazi borzongató, vagy éppen a végletekig megható élményre, mindenképp nézzétek meg valamelyiket.

The Shining – Ragyogás

Mind a kötet, mind a film zseniális – bár az egyik legrégebbi King adaptációról beszélünk mégis az egyik legjobbnak tekinthető. A könyvet Stanley Kubrick vitte a filmvászonra, aki akkoriban neves rendező volt (filmjei például: Lolita, 2001 Űrodüsszeia) . A film 1980-ban látott napvilágot Jack Nicholson főszereplésével, aki Jack Torrance bőrébe bújva nyújt lenyűgöző alakítást, Wendy-t, Jack felesétét pedig Shelley Duvall játszotta el. Még azoknak is mondd valamit „A ragyogás”, akik nem feltétlenül nagy horror fanatikusok. Ki ne ismerné a híres jelenetet, amiben Jack baltával szétveri a fürdőajtót és benéz a lyukon? A film önmagában egy remekmű, a hideg futkos az ember hátán tőle. A szinkronos mozi kedvelőinek azonban nem tudok jó hírrel szolgálni, ugyanis nem készült belőle magyar hangos változat. Érdekesség, hogy a elkészültekor King egyáltalán nem volt elégedett vele, szerinte Kubrick műve olyan, mint „egy csillogó luxuskocsi, motor nélkül”: A történet egyébként Jack Torrance és családjának egy telét követi figyelemmel, amikor az írói babérokra törő férfi a családjával a patinás Panorama Hotelbe költözik, ahol gondnokként lát el feladatokat az üzemen kívüli szállóban. A hotel azonban nem csupán egy üresen álló ház, hanem sötét titkokat és természetfeletti jelenségeket rejteget, amelyekre legelőször Danny, Jackék kisgyermeke figyel fel. Jack egyre jobban a gonosz hely bűvkörébe kerül, és már nem csupán az ijesztő jelenségek fenyegetik felesége és gyermeke életét…

Misery – Tortúra

Az 1990-ben napvilágot látott alkotást Rob Reiner rendezte, akinek a nevéhez fűződik többek között az Egy becsületbeli ügy és A bakancslista című film is. Úgy vélem, Reiner remek munkát végzett a filmmel, engem mind a könyv, mind a film megvett kilóra. A mozifilm tökéletesen át tudta adni azt a hangulatot, amit a könyv olvasása során éreztem és cseppet sem volt olyan benyomásom, ami gyakran van az adaptációknál, miszerint mennyi minden kimaradt a filmből, amitől elrontották az élményt. Nos, a Tortúra két főszereplője is elviszi a hátán a produkciót a történet mellett, az Annie Wilkinst alakító színésznő, Kathy Bates Oscar-díjat és Golden Globe-ot is kapott alakításáért. Az egész sztori majdhogynem egyetlen szobában játszódik, egy pszicho-thrillerről beszélünk. Egy író, Paul Sheldon (alakítja: James Caan) a történet főszereplője, aki autóbalesetet szenved a semmi közepén. Megtalálója Annie lesz, aki szerencsétlenségéére az egyik legnagyobb rajongója is a könyveinek, a Misery sorozatnak. Annie magára vállalja a feladatot és ápolja a sebesült Pault, hiszen az óriási havazásban amúgy sem tudná elvinni sehova. Paul Annie rendelkezésére bocsátja vendéglátójának a legújabb kötete kéziratát, azonban a nőnek nem tetszett a Misery sorozat befejező része, ezért fenyegetéssel egy újabb verzió megírására bírja rá a férfit. Innentől pedig kezdődik az, amit tényleg nem lehet másképp nevezni, csak hogy tortúra.

The Shawshank Redemption – A remény rabjai

Jelen esetben nem olvastam a kisregényt, a film viszont az egyik kedvenceim közé tartozik – és természetesen a regény is várólistás, feltett szándékom egyszer minden King könyvet kivégezni. A filmet Frank Darabont rendezte, aki egyébként több King adaptációt is a szárnyai alá vett, például a The Green Mile című filmet Tom Hanks főszereplésével, de ide tartozik a The mist (A köd) is. A Shawhank Redemption 1994-ben látott napvilágot Morgan Freeman és Tim Robbins főszereplésével,  1995-ben hét Oscar-díjra is jelölték, a következő kategóriákban. film azonban nem nyert egyetlen Oscart sem, abban az évben a szintén 94’-es megjelenésű Forest Gump vitte a díjak jelentős részét.A történet főszereplője Andy Dufresne és Ellis Boyd „Red” Redding. Andy-t életfogytiglanra ítélik felesége és annak szeretőjének meggyilkolásáért, ámde csupán közvetett bizonyítékok állnak a bíróság rendelkezésére. A férfi azonban nem tudja kimenteni magát, emlékei is zavarosok és a körülmények is, így megkezdi büntetése letöltését a Shawshank börtönben. Ott aztán rövidesen barátságot köt Reddel, aki addigra már rutinos a börtönben, 20 éve tölti életfogytiglanját. A történet kezdetekor épp a feltételes szabadságra helyezésének felülvizsgálata zajlik, elutasítják. Red és Andy barátságot kötnek, a mindennapokban való lavírozásukat követhetjük figyelemmel. Fény derül a börtönbéli pénzmosásra is, amiben a bankár Andy segédkezik. Az élni akarás és a remény soha fel nem adása jelenik meg előttünk a két férfi sorsát figyelemmel követve. A történet nagyon megkapó és tele van óriási életigazságokkal. Arról nem is beszélve, hogy mindkét színész csodás alakítás nyújt

The Green Mile – Halálsoron

A rendezőtől (és Kingtől) érdemes még megnézni a Halálsoron (The Green Mile) című filmet is, ami számomra az egyik legmeghatóbb film, amit valaha láttam. A kötet és a film szintén egy börtönben játszódik a Remény rabjaihoz hasonlóan, azonban a helyszín annak is egy különleges része, a halálsor.

A film főszereplői Tom Hanks, aki Pault, egy halálsoron dolgozó fegyőrt játszik. A főszereplő egy idősek otthonából emlékszik vissza a John Coffey (alakítja: Michael Clarke Duncan) rabot övező furcsa eseményekre és meséli el nekünk a gyilkossággal ártatlanul vádolt rab történetét. John egy rendkívül nagyra nőtt, izmos, fekete férfi, aki már az első napján magára vonja a figyelmet a fegyházban: megkéri a személyzetet, hogy hagyják égve a lámpát, mert fél a sötétben. A férfi nem csupán egy barátságos óriás, de különleges képességei is vannak (gyógyítás pl.). A film az ő sorsát követi figyelemmel a börtönben a bekerülésétől a villamosszékig. Minden alkalommal elsírom magam, amikor megnézem ezt a filmet, annyira megkapó és érzelemdús, a színészek pedig itt is nagyot alakítanak. Nem véletlenül jelölték négy kategóriában is Oscarra A halálsoront.

The Mist – A köd

A köd című film egy horror sci-fi, amiben pont az a legijesztőbb, hogy nem tudod, mi vár téged a ködben.legijesztőbb, hogy nem tudod, mi vár téged a ködben. De vajon a köd rejtette furcsa lények, vagy az elvaduló emberi természet a veszélyesebb? David Drayton, és kisfia, Billy a kisváros vegyesboltjában rekednek sok más lakóval együtt, és a kényszerszülte együttlét kapcsán nem csupán a szörnyektől áll fel a szőr az ember hátán, de felmerül az a kérdés is, hogy miként változik meg az ember természete egy ilyen esemény kapcsán. A kisvárosra leereszkedő köd megváltoztatja az emberek viselkedését, és nem tudni, az eddig szeretett szomszéd, vagy a kint leselkedő rejtélyes lény az, ami nagyobb veszélyt jelent főhőseinkre. A mozifilm egyébként 2007-ben látott napvilágot, az eredeti mű pedig 1980-ban jelent meg, rendezője szintén Darabont.

King adaptációkból szerencsére elég sok olyan van, ami jól sikerült, a fentiek mellett ajánlanám még az Az című alkotás első részét vagy a régi változatót, a Carrie-t (én a 2013-as verziót láttam, nincs túl jó értékelése, de nekem tetszett), a Hasznos holmikat, A magas fűben-t, a Bilincsben-t, vagy a rám gyermekkoromban meghatározó élményt gyakorló Sorvadj el! című filmet.

Nektek melyik a kedvenc King adaptációtok? Szerintetek felérnek a filmek a regényekhez? Írjátok meg nekünk!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s