ajánló · Ünnepi Könyvhét · Extra tartalom · projekt · prológus

Könyvheti újdonságok – Libri Csoport

Robog tovább az Ünnepi Könyvhét, megszámlálhatatlan szuper programmal, dedikálással és jobbnál jobb könyvek garmadájával. Az egyik legnagyobb hazai kiadó csoport is képviselteti magát e jeles rendezvényen, mutatunk pár remek kötetet, amire lecsaphattok a standoknál. 🙂 

LIBRI KIADÓ

DharmaSZŰCS PÉTER – DHARMA

FÜLSZÖVEG: Szűcs Péter sodró regényfolyamának forrásvidéke a II. világháború traumájából éppen csak magához tért Biharnagybajom. Az ötvenes évek közepén itt kapja meg katonai behívóját Kamuti István, akit a messzi fővárosba vezényelnek. Az egyszerű paraszti sorból indult fiú kalandos utazásának azonban csak első állomása Budapest: a sors hamarosan egészen az óceánon túlra repíti, hogy az otthoniakat maga mögött hagyva New Yorkban, majd pedig Rio de Janeiróban keresse a boldogulást és a szerelmet. Tamás és Andrea általános iskolásként a szocialista Magyarország utolsó óráiban szeretnek egymásba, hogy aztán együtt éljék meg a rendszerváltozás első évtizedeit, annak minden kihívásával és kudarcával. Tamás hiába menő reklámszakember, élete és Andreával való kapcsolata mégis válságba kerül, amivel Párizsban szembesülnek. Ezután Tamás Marokkóból indulva Iránon át szinte az egész világot beutazza, hogy választ találjon a kérdéseire. Léna önfeledten éli az y generációs fiatalok látszólag gondtalan életét, és elismert táncművészként dolgozik. Egy születésnapi ajándék kapcsán azonban minden, amit önmagáról tudni vélt, megkérdőjeleződik számára. Léteznek véletlenek? Valóban olyan kiszámíthatatlan a sors, mint gondolnánk? És vajon milyen misztikus kapcsok fonják össze István, Tamás és Léna életét? A válaszokért egészen Indiáig, pontosabban a világ legszentebb folyójának, a Gangesznek a partjáig kell utaznunk. A Dharma érzelmekben gazdag, magával ragadó regény, amelyben olyan, valóban megtörtént személyes drámák és történetek elevenednek meg, amelyeket a szerző utazásai során vagy saját személyes családi örökségeként ismert meg.

 

legboldogabbEDDIE JAKU – A VILÁG LEGBOLDOGABB EMBERE

FÜLSZÖVEG: Túlélte a haláltábort, és megfogadta, hogy élete minden napján mosolyogni fog. Mert a boldogság DÖNTÉS kérdése. Eddie Jaku mindig és elsősorban németnek tartotta magát, és csak azután zsidónak. Büszke volt a hazájára. De ez egy csapásra megváltozott 1938 novemberében a kristályéjszakán, amikor megverték, letartóztatták, és koncentrációs táborba hurcolták. Az ezt követő hét évben Eddie-nek nap mint nap elképzelhetetlen szörnyűségekkel kellett szembesülnie előbb Buchenwaldban, azután Auschwitzban, majd pedig a nácik halálos erőltetett menetében. Elveszítette a családját, a barátait, a hazáját. De mivel túlélte, Eddie megesküdött, hogy ezentúl mindennap mosolyogni fog. Azzal tiszteleg az elveszítettek előtt, hogy elmondja történetét, közkinccsé teszi bölcsességét, és a lehető legjobb életet éli. És most már meggyőződése, hogy ő „a világ legboldogabb embere”. Ebben a megrázó, szívbemarkoló, de végső soron reményteli visszaemlékezésben a százéves Eddie – Edith Eva Egerhez és Viktor E. Franklhoz hasonlóan – arról ír, hogyan találhatunk rá a szabadságra és a boldogságra a legeslegsötétebb időkben is.

BILL GATESBILL GATES – HOGYAN KERÜLJÜK EL A KLÍMAKATASZTRÓFÁT?

FÜLSZÖVEG: Bill Gates egy évtizedet töltött azzal, hogy a fizika, a kémia, a biológia, a mérnöki tudományok, a politikatudomány, valamint a közgazdaságtan területén tevékenykedő kutatók és szakértők bevonásával feltárja a klímaváltozás okait és vázolja a lehetséges következményeket. Az ügy ugyanis mostanra halaszthatatlanná vált. Így Gates nemcsak a zéró emisszió fontosságára hívja fel a figyelmet, hanem azt is részletezi, hogy mit kell tennünk e fontos cél elérése érdekében. A könyv tárgyilagosan és közérthetően szembesíti az olvasót a velünk szemben álló társadalmi, környezeti és tudományos kihívásokkal. Kiderül, milyen forradalmi innovációk szükségesek ahhoz, hogy megújítsuk azokat az ágazatokat, amelyek leginkább felelősek a jelenlegi helyzetért. Gates az egyén szintjén érvényes cselekvést és a karbonsemlegességet érintő, kormányokon átívelő javaslatokat egyaránt fontos szempontnak tekinti, ebben a szellemiségben elemzi a jelenleg tomboló világjárvány, valamint a 2020-as amerikai elnökválasztás lehetséges hatásait is. A karbonsemlegesség elérése nem lesz egyszerű, gyökeres változások szükségesek. Bolygónk jövője a tét, de ha követjük a könyvben ismertetett tervet, a cél teljesíthető.


HELIKON KIADÓ

 

lLOSAMARIO VARGAS LLOSA – VAD IDŐK

FÜLSZÖVEG: „Arturo, tudod, mire jöttem rá mindazok után, ami velem történt? Felismertem az emberi faj egyik elszomorító tulajdonságát. Úgy tűnik, mindannyiunk lelke mélyén egy szörnyeteg lakik.” Valós eseményeket feldolgozó, sőt a valósághoz szigorúan ragaszkodó történelmi regény Mario Vargas Llosa új műve. (Már amennyire a „valóság” a politika szövevényében egyáltalán felderíthető.) És mégiscsak részben fikció – s egyben egy fikció története. Hogy Guatemalában 1954-ben az Egyesült Államok segítségével hogyan döntötték meg katonai puccsal a demokratikusan megválasztott kormányt, az ma már csak apró fejezet a történelemben. Ám Vargas Llosa nagy sztorit talált benne – s nemcsak azért nagy sztori ez, mert évtizedekre meghatározta Közép-Amerika sorsát, hanem azért is, mert van benne valami ördögi. Ördögi, ahogy egy hamis történet alapján – hogy Guatemala kormánya a szovjet kommunizmus szálláscsinálója a kontinensen – hatalmas erők lépnek mozgásba, óriási emberi tragédiákat okozva, és kisiklatva egy ország, sőt egy egész földrész természetes fejlődését. S ebből a nagy sztoriból igazi irodalom lett: Vargas Llosa a történelmi tényeket a fantáziájával kibontva hús-vér alakokat teremtett – politikusokat, diktátorokat, propagandistákat, karrieristákat, kegyetlen vagy épp önfeláldozó katonákat és a Nőt, aki, mint talán mindig, most is ott van a háttérben, alakítva az eseményeket vagy legalábbis az eseményeket alakító férfiakat. MARIO VARGA LLOSA (sz. 1936), a 2010-es irodalmi Nobel-díjas, a leghíresebb perui, a latin-amerikai irodalom nagy generációjának egyik legnagyobbja olyan remekművek alkotója, mint A város és a kutyák, a Háború a világ végénA beszélő, a Pantaleón és a hölgyvendégek, a Négy óra a Catedralban, A Kecske ünnepe, a Szeretem a mostohámat, a Don Rigoberto feljegyzései

 

KŐHALMIKŐHALMI ZOLTÁN – AZ UTOLSÓ 450 ÉV

FÜLSZÖVEG: Kőhalmi Zoltán második regénye ezúttal nem skandináv krimi, hanem rendhagyó sci-fi, mely nemcsak a jövőbe, az emberiség utolsó 450 évébe kalauzolja el az olvasót, de olykor a múltba is. Miközben egy macimézes flakon és a hozzá tartozó kupak lebomlik, a szerző féktelen humorát és példátlan cselekménybonyolító képességét csillogtatja. Alig vesszük észre röhögés közben, hogy nagyon is komoly dolgokról értekezik: nemcsak fizikáról és metafizikáról, hanem arról is, hogyan fulladunk bele a saját magunk teremtette szeméthalomba. Mondhatnánk, hogy az vegye meg ezt a könyvet, aki szereti az egyszerre vicces és filozofikus utópiákat (pl. Kurt Vonnegut, Douglas Adams vagy Karinthy Frigyes műveit), de nem mondjuk. Inkább azt javasoljuk, mindenki vegye meg ezt a könyvet, aki szereti a szépirodalmat, a gondolkodást és a nevetést.

 

 

 

KADARKA

KADARKAI ENDRE – VILÁGTALÁLKOZÓ

FÜLSZÖVEG: A Világtalálkozó-ban két, első blikkre egészen eltérő ember ül le egy asztalhoz, ahol egy riporter igyekszik irányítani a beszélgetésüket. Maguktól alighanem sosem találkoztak volna. Szinte egy világ választja el őket egymástól. Különbözik a hivatásuk, az értékrendjük, az életfelfogásuk, a habitusuk. Vagy lehet, hogy mégsem annyira?! A riportert nem a különbözőségük érdekli, sokkal inkább arra figyel, ami összeköti őket. A két vendég a stúdióba lépés előtt öt perccel mutatkozik be egymásnak, aztán sokszor mégis mély, megindító beszélgetést folytatnak: inspirálják egymást, rácsodálkoznak a másikra, vagy épp egymásra hangolódva bolondoznak. Három ember jóízű beszélgetése gyökerekről, karrierről, fordulópontokról, sikerekről, veszteségekről, barátságról, kudarcokról, családról – ez a Világtalálkozó: most már nemcsak mint rádióműsor, hanem mint könyv is. Mert ezek a beszélgetések olvasva is izgalmasak és gyakran elgondolkodtatóak. A riporter, Kadarkai Endre 1985-ben született Révkomáromban. Televízióban, rádióban és YouTube-on is készített interjúsorozatokat. Legismertebb műsorai: ArcképNemadomfelEgyszóvalVilágtalálkozóSzavakon túl.


PARK KIADÓ

 

LENNVILÁGROBERT MACFARLANE – LENNVILÁG

FÜLSZÖVEG: „Az odalenti világról alig tudunk valamit.” Különös, összetett műfajú könyvében Robert Macfarlane föld alatti világokba kalauzol el bennünket: bronzkori temetkezési kamrákba, grönlandi gleccserek mélyére, a Párizs alatti katakombák labirintusába, a szlovéniai karsztvidék víznyelőibe. De szó esik a fák közti kommunikációt lehetővé tevő gombafonalrendszerekről, vagy az új-mexikói sivatag alatti radioaktívhulladék-temetőről is. Izgalmas, olykor megrendítő utazások ezek az emberi történelem és bolygónk történetének múltjába, jelenébe és jövőjébe. És rádöbbentenek, hogy a „lenti világ”, melynek létezéséről alig veszünk tudomást, szerves része mindennapi életünknek.

YALOMIRVIN D. YALOM, MARILYN YALOM – HALÁLRÓL ÉS ÉLETRŐL

FÜLSZÖVEG: „Felejthetetlen és fájdalmasan szép történet a sírig tartó szerelemről. Még hosszú évekig velem marad.” Lori Gottlieb, az Akarsz beszélni róla? szerzője. Miután kiderül, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, Marilyn és férje, Irvin D. Yalom, a neves pszichoterapeuta elhatározzák, hogy közösen írt naplóban vallanak a közelgő véggel vívott küzdelmükről. Szívbe markoló írásuk az elválás és veszteség fájdalmáról, az élettől való búcsúzás méltóságáról szól, és arról, hogyan lehet úgy élni és szeretni, hogy visszatekintve semmit ne kelljen megbánni.

TRANZITRACHEL CUSK – TRANZIT

FÜLSZÖVEG: A Körvonalból ismert, nemrég elvált írónő fiaival visszaköltözik Londonba, hogy új életet építsen fel. A regényt az alapokig szétvert lakás felújításának epizódjai tagolják, a köztük eltelő lopott időben pedig beszélgetőpartnerek haladnak át Faye figyelmének forgószínpadán. A Tranzit a továbblépés tünékeny, de elszánást és tudatosságot igénylő lépését ragadja és rajzolja meg számos szemszögből. Szédítő, finoman szatirikus társadalmi tablóján kelet-európai építőmunkások, kiégett művészek és angol nagypolgárok kerülnek egymás mellé, hogy az élet közepéhez érve átgondolják, kivé, mivé váltak, kivel és milyen célokkal élnek. Rachel Cusk kérlelhetetlen, okos őszintesége igazi fellélegzés: a Körvonal-trilógiát olvasni sorsfordító. „Hosszú ideig azt hittem, csak a tökéletes passzivitás révén juthatunk el a tisztánlátásig. De az elhatározás, hogy a házam felújításával felkavarom az állóvizet, fölébresztett egy másik valóságot, mintha megzavartam volna egy odújában szunnyadó fenevadat. Tulajdonképpen haragra gerjedtem.” „Igen okosan kitervelt merénylet a komfortzónánk ellen.” Kácsor Zsolt, Könyvterasz „»Maga az élet« – mondhatnánk, de az a maga nyerseségében, formátlanságában nem tud ilyen érdekes lenni.” Török András


JELENKOR KIADÓ

 

CONEYBILLY O’CALLAGHAN – SZERELMEM, CONEY ISLAND

FÜLSZÖVEG: Michael és Caitlin huszonöt éve titokban találkozgat Coney Islanden. Ezek az együtt töltött, lopott órák éltetik őket, hiszen egyikük sem mer kilépni boldogtalan házasságából. Egy fagyos téli délutánon, a bezárt, holtszezoni fürdőhelyen válik számukra nyilvánvalóvá, hogy egyik pillanatról a másikra minden megváltozhat, mert a férfi felesége súlyos beteg, a nő férje pedig a Közép-Nyugatra akar költözni. Michaelnek és Caitlinnek fél életnyi szenvedélyes viszony után el kell dönteniük, milyen sorsot választanak, és számot kell vetniük kötelezettségeikkel és vágyaikkal. A Szerelmem, Coney Island egyetlen napba sűríti két egymás mellé sodródott ember életének történeteit, tájait, tragédiáit és meghitt pillanatait. „Billy O’Callaghan olyan író, aki töretlenül bízik a nyelv erejében, hogy közvetítsen az érzelmek és a valóság között.“  – The Herald

VÍZIVÁROSDUNAJCSIK MÁTYÁS – VÍZIVÁROS

FÜLSZÖVEG: „Budapest az igaz és mélységes szerelmek városa. Higgye el, Uram, aki ismeri ezt a várost, csak könnyezve tud beszélni róla” – írja Szerb Antal, ez a könyv pedig épp egy ilyen szerelemről szól, de még inkább azokról a történetekről, amelyeket a szerelemről mesélünk egymásnak és saját magunknak.
Egy fékezhetetlen intellektusú, gördeszkás bölcsész és egy rejtélyes, véletlenül idevetődött francia lány a 2010-es évek vibráló, zsúfolt Budapestjén váratlanul egymásba szeret – de hogy közös történetük  tündérmese vagy bűnregény lesz-e végül, azt már nem ők döntik el, hanem a város és a folyó szeszélyes istenei.
Dunajcsik Mátyás első regénye egyszerre urbanisztikai love story, rendhagyó családtörténet és szédítő utazás a mai, egykor volt és sohasem létezett Budapesten, amelynek épp annyi arca van, mint a rajta keresztül hömpölygő, történelmi és mitikus hordalékokat görgető Dunának.

ÉJSZAKA

 

SIMON MÁRTON – ÉJSZAKA A KONYHÁBAN VELED AKARTAM BESZÉLGETNI

FÜLSZÖVEG: Mint egy végtelen nyaralás, ahol semmi sincs nyitva, csak a horizontra feszülő, vakító ég. Egy konyha, ahonnan nincs szabadulás, de minél több időt tölt benne az ember, annál jobban látszik, ahogy a szekrények sarkaiból csillagködök szivárognak elő, a hűtőben kristályosra fagy az idő, és a kávé fekete tükréből egy riadt állat arca néz vissza ránk. Ismerős helyzet mindenkinek, aki a járvány sújtotta Föld bolygón vészelte át az utóbbi két évet. Simon Márton új verseinek optikáján keresztül mindez mégis valami más lesz: intim, mint egy sugárfertőzés, zavarba ejtő, mint a szerelem, és otthonos, mint egy hétfői apokalipszis. – Dunajcsik Mátyás


KOLIBRI KIADÓ

KÁMFORJESSICA TOWNSEND – KÁMFORKÓR

FÜLSZÖVEG: Lélegzetelállító és lebilincselő sorozat egy elátkozott lányról, Morrigan Crow-ról, aki a halál torkából megmenekülve egy varázslatos és szabad világban, Nevermoorban találja magát. Morrigan és barátai sikeresen túlélték az első tanévet (ami nem kis szó!), és immár büszke tagjai a Csudálatos Társaságnak. Bizonyították a 919-es egység iránti lojalitásukat és komoly részt vállaltak a Rémséges piac felszámolásában. Most Morriganre új kaland vár: igazi Csudamívessé kell válnia, méghozzá egy meglehetősen szokatlan tanulási módszerrel. Mindeközben egy furcsa és ijesztő betegség üti fel a fejét Nevermoorban. A békés csudállatok egyik pillanatról a másikra vérengző fenevadakká válnak. Ahogy nő az áldozatok száma, úgy nő az elégedetlenség és a pánik. Morrigan pedig azzal szembesül, hogy egyedül rajta áll, meg tudja-e fékezni a kámforkórt, akár annak árán is, hogy magát eddig sohasem látott veszélybe sodorja…

 

KISLÁNYHOLLY JACKSON – JÓ KISLÁNYOK KÉZIKÖNYVE GYILKOSSÁGHOZ

FÜLSZÖVEG: NEW YORK TIMES BESTSELLER. Egy lezárt akta, egy kínzó rejtély… és egy lány, aki tudni akarja az igazságot. Öt évvel ezelőtt Andie Bellt, a Little Kilton-i gimnázium diákját megölte a barátja. A rendőrség így tudja. A városban mindenki így tudja. A gyilkosság emléke azóta kísérti a kisváros lakóit, bár az élet látszólag nyugodt mederben folyik tovább. Pippa, a gimnázium egyik végzős diákja elhatározza, hogy egy iskolai projekt keretében előveszi az ügyet, és kideríti, mi történt valójában. Ő sosem hitte el, hogy Sal Singh a gyilkos. De ha nem ő az, akkor ki? És vajon meddig fogja tétlenül nézni, hogy Pippa egyre közelebb kerül a megdöbbentő igazsághoz?
Kegyetlen társasjáték, ahol egy kisváros a játéktábla, és fogalmad sincs, ki nevet a végén… A Londonban élő Holly Jackson magyarul most debütáló regénye igazi adrenalinlöket, tele meglepő csavarokkal és sokkoló lezárással. Az olvasó együtt nyomoz a főhőssel: e-mailek, sms-ek, Facebook-posztok, interjúk és naplóbejegyzések rántanak a történet mélyére és tartanak lebilincselve. 2019-es megjelenése óta a regény csak az angol nyelvterületen több mint 180 ezer példányban kelt el, és számos díjat nyert. 2020-ban Holly Jackson krimijének ítélték a rangos British Book Awards díjat, és fél évig vezette a New York Times sikerlistáját is, kiadási jogát 19 ország vásárolta meg. A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz folytatása (Good Girl, Bad Blood) szintén eladási rekordokat döntöget.

 

FÁKPETER WOHLLEBEN – ÉRTED A FÁK BESZÉDÉT?

FÜLSZÖVEG: A fák titkos élete az elmúlt évek egyik legnagyobb tudományos bestsellere volt. Szerzője, Peter Wohlleben német erdész könyvében feltárta, mennyivel többet rejt az erdő annál, mint amit sejtünk róla. A fák titkos élete után Érted a fák beszédét? című gyerekkönyvében Wohlleben a kisebbek számára is tapinthatóvá teszi az erdő varázsát. Mit gondolsz, vajon a fák is alszanak éjszaka? Hallottál már az erdő internetéről? Szerinted a szajkó vagy a mókus jegyzi meg jobban, hová rejtette a téli tartalékait?
Ha kíváncsi vagy minderre, és szeretnél még több elképesztő dolgot megtudni a fákról és az erdő lakóiról, tarts velünk ezen a felfedezőúton!
Fény derül az erdőlakók titkaira, megismerheted a szokásaikat és mindazokat a trükköket is, amelyeket a túlélés érdekében alkalmaznak.
Peter Wohlleben erdész, aki több mint 20 éve vezet családi és iskolai túrákat az erdőben. Gyerekeknek írt művében lenyűgöző megfigyeléseiről és kutatásairól mesél a kisebbek számára is érthető nyelven. Egyedülálló ismeretterjesztő könyvét számos kvíz és játékos feladat teszi még szórakoztatóbbá.


KALLIGRAM KIADÓ

 

MONA LISAHAKLIK NORBERT – MONA LISA ELRABLÁSA

FÜLSZÖVEG: Brünn, a sör városa. A furcsaságok városa. A véletlenek városa. A mesék városa. Brünn, ahol egy szép napon találkozik két régi barát, hogy megvitassák önmagukat, a barátságukat; megvitassák a magyar és cseh történelmet. Az írók – mert ki más lehetne, mint két író, aki történetekre és szépségre vadászik a kocsmáktól hangos éjszakában – egy harmadik társat is magukkal cipelnek: Mona Lisát, a sisakos kaméleont. Emlékek és elméletek, zene és abszint folyik át tetemes mennyiségben a testükön, mikor kiderül, hogy a pórázon tartott törpesárkány nincs sehol. Ki lopta el Mona Lisát? A két barát a titok nyomába ered, hogy történetről történetre haladva végül megtapasztalja, milyen is kétfelé nézni. Közben még az is lehet, hogy főhősünk a kacskaringós mellékutcákon véletlen rátalál saját ösvényére.

 

 

 

 

PERINTPERINTFALVI RITA – AMIRE NINCS BOCSÁNAT

FÜLSZÖVEG: „Perintfalvi Rita ebben a könyvben bátran kiáll a bántalmazottakért. Megszólalhatnak végre szégyen nélkül azok, akiket nem csak bántottak, hanem elnémítottak, kiközösítettek, mélyen megsértettek. Itt nem gyógyulásról van szó, itt nincs betegség. Itt árulás, aljas kihasználás, tárgyiasítás, igazságtalanság, a szeretet nélküli hatalom kegyetlensége fortyog. Aki rosszul bánik a másikkal, az nem beteg. Az nem őrült. Az rossz. Ez a könyv a szeretet jegyében fogant meg, szerintem arra jó, hogy megszüntessen minden titkot, minden erőszakot, minden szégyent és traumát, mielőtt megtörténne. Tegyük lehetetlenné az efféle bántalmazást. Vigyázzunk magunkra és egymásra, ne tanítsuk gyermekeinket engedelmességre, ne söpörjük szőnyeg alá egy katasztrófa jeleit.” (Feldmár András) Perintfalvi Rita katolikus teológus, a Grazi Egyetem Katolikus Fakultásának tanára, a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének elnöke, a felszabter.blog.hu közösség egyik alapítója.

ORGIAZOLTÁN GÁBOR – ORGIA

FÜLSZÖVEG: „Letép ruhát, kombinét, közszemlére teszi a meztelen testet, hasonlóképpen, mint úrfelmutatáskor szokta a szent ostyát. Belemarkol a hajba, annál fogva forgatja a fedetlen teremtményt. Inganak összevissza a mellek. Lássa az anyja és az apja, lássa a lánya és fia, íme itt van, tényleg olyan halvány, mint az ostya, és nem védi már semmi. Lássák a nyilas testvérek és testvérnők! Ez a mai napra rendelt kinyilatkoztatás. Ebben a szégyenben kell megmerülniük, mielőtt külföldre viszik őket, és megnyílik alattuk az idegen föld. Ez Isten akarata! Lássátok!” Zoltán Gábor (1960) A Városmajor múltjával, az 1944–45 telén történtekkel és a XII. kerületi nyilasok tetteivel számot vető regénye, az Orgia 2016-ban jelent meg először.


Reméljük sikerült egy-két kötet iránt felkeltenünk az érdeklődéseteket! Ha tehetitek, látogassatok ki személyesen a Vörösmarty térre, de ha nem tudtok se keseredjetek el. A kiadók online felületein is rengeteg könyvet tudtok most kedvezményesen beszerezni. 🙂 Jó kincsvadászatot mindenkinek! ❤


linda_bio2020

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s