2021-es olvasási kihívás · Extra tartalom · Magánkönyvtár · projekt · prológus

Magánkönyvtár | Várólista

b56c7768-4bc6-4082-bf28-7c16cfdb1375

Meséltem nektek arról, hogy 2021-ben nagyrészt a magánkönyvtáramban megtalálható könyveket olvastam el. Volt pár kölcsönkért és Scribd előfizetéses olvasás is, de igyekeztem a saját könyveim olvasatlanságának arányát csökkenteni. Megvan rá a kialakított módszerem, ha érdekel >>ide<< kattintva elolvashatod, hogyan sikerült 74 könyvet elolvasnom idén, minimális erőfeszítéssel napi fél óra időbefektetéssel.

Így az év utolsó hónapjának a küszöbén úgy döntöttem, hogy folytatom az olvasatlan könyveim megismerését, azonban előtérbe kerülnek a moly.hu-s éves listámon lévő könyvek. Azt talán már tudjátok rólam, hogy egy listás lány vagyok. Szeretek kipipálni dolgokat, az motivál, ha látom magam előtt, hogy mik a teendőim, és hihetetlenül jó érzéssel tölt el, ha kihúzhatok egy tételt a sorból. A munkám során is ezzel a módszerrel élek, és a Prológus életében is így rendezgetem a szálakat. Nincs ez másképp a könyves várólistám esetében sem, listákat írok minden év elején és összegzem, hogy miket lenne jó az új évben elolvasni. Sosincs nagy elvárásom, szabadon választok könyvet, de azért szeretem, ha megjelölhetem, hogy elolvastam egy könyvet.  Éppen ezért vezetek 2015 óta listákat molyon, viszont be kell valljam, ramatyul állok velük.

Mivel az olvasatlan könyvek számának a csökkentése a cél, azt találtam ki, hogy megnézem  a listáimat 2015-2021 közötti időszakra és kiválasztok róluk egy-egy címet, amit még idén megpróbálok elolvasni. No pressure, ha nem sikerül sincs gond, de azért jó lenne, ha ezt meg tudnám ugrani.

Nézzük is a kiválasztott könyveket, kezdésként az első listámról, a 2015-ben szeretném olvasni 🙂 címűről választottam. 71%-át már olvasottnak jelöltem, így nem volt olyan nagy a választékom, mint a későbbi éveknél lesz. Figyelembe vettem, hogy mi tűnik reálisnak, mihez van legnagyobb kedvem és a könyv hosszát is. Pár cím kiesett, mert nem a magánkönyvtáram része, csak anno bejelöltem, és végül a Rubinvörösre esett a választásom. Sok Prológus tag ajánlotta már nekem Kerstin Gier könyvét, és rengeteg jót hallottam róla, szóval kíváncsi leszek, hogy milyen élmény lesz számomra.

A 2015-ös listámat >>itt<< megnézhetitek, nyugodtan csatlakozzatok rá, hátha találtok régóta porosodó csontvázakat ti is.

A következő lista nagyon kreatívan a 2016-ban végre sort kerítek rá! címet kapta és habár itt is megtalálható a Rubinvörös, a választásom egy másik könyvre, Az árulás csókjára esett. Mary E. Pearsontól Az ​imádott Jenna Foxot olvastam még nagyon régen, és tetszett az írónő stílusa, még akkor döntöttem úgy, hogy szeretném több könyvét is elolvasni. Azonban valahogy kimaradt Lia története, de idén vagy jövő év elején mindenképp pótolni szeretném a hiányosságaimat.

A 2016-os listát >>itt<< találjátok.

Áttérhetünk 2017-re, amiről viszonylag gyorsan kiválasztottam az áldozatomat. Szeretem a cuki, kortárs romantikus YA sztorikat, így amikor megláttam, hogy az Isla és a hepiend is régóta a várólistámon van, egyértelmű volt, hogy mit kell választanom. Ti Anna, Lola vagy Isla történetét szeretitek legjobban?

A 2017-ben szeretném olvasni lista elérhető >>itt<<. 57%-át már megismertem a 2017-es célkitűzéseimnek, az viszonylag jó arány a többihez képest.

fulladás

2018-ban 86 db könyvet tettem fel a moly.hu-s várólistámra, teljesíteni az évek során 37-et sikerült. A kiválasztott könyvem pedig egy olyan fantasy, amit már olvasok. Szándékosan a Trutchwitch – Igazságboszorka lett a választásom, mert nem titkolt célom az is, hogy ne vigyek át sok megkezdett olvasást a jövő évre. Van bőven könyv a polcomon, ami a sorra kerülésre vár, és én is nyugodtabban alszom, ha nincs rajtam a nyomás, hogy 2022-ben 8 megkezdett könyvem lesz. Szeretek párhuzamosan olvasni, mindig a hangulatomhoz illő sztorit választok. Habfürdőzés mellé most például a Sapiens hangoskönyvet hallgatom, esténként elalvás előtt pedig a Pszicho for you-s lányok könyvét a 20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokrólt olvasom. Hihetetlenül kikapcsol mindkettő a maga módján. Amikor rámjön a fantasy olvashatnék, akkor pedig ott a Truthwitch vagy a 2020-as választottam.

A 2018-as kiválasztottakat >>itt<< tekinthetitek meg.

A 2019-ben szeretném olvasni a sorban következő összeállítás. Újabb csontvázhoz nyúlok, ugyanis a könyv, amit kiválasztottam még 2015-ben került hozzám, amikor elindítottam a könyves Instagram oldalamat. Még az egyik külföldi bookstás nyereményjátékán nyertem a Wintersongot és rögtön akkor el is kezdtem, de valamiért félretettem és azóta sem fejeztem be. Tavaly télen Katherine Ardent olvastam, idén Wintersongot fogok, hogy stílusos maradjak.

Szuper fantasy kötetekért keressétek a 2019-es listámat >>itt<<.

Ahogy korábban említettem, 2020 esetében is egy olyan könyvre esett a választásom, amit már elkezdtem olvasni. Masszív, féltégla fantasy, ami nagyon tetszik, viszont egyszerűen alkalmatlan a könyv a méretei miatt a hordozásra és őszintén, néha megfájdul a kezem olvasás közben, mert tipik Agaves önvédelmi eszközről van szó. Jenn Lyons könyvéről beszélek, a Minden dolgok nevéről. Imádom a sorozatot, hihetetlenül izgalmas és fordulatos, de masszív. Egyszer biztosan befejezem, már 200 oldalon túl vagyok és kezdem azt érezni, hogy az események java még csak most jön.

A teljes listát >>itt<< tudjátok megnézni, ezen már egészen “friss” megjelenések vannak.

Utolsó összeállításom a 2021-es, amihez eredetileg nem szerettem volna könyvet kiválasztani, hiszen még tart az év, viszont egy cím belopódzott a fejembe és nem engedte, hogy kihagyjam. Nagy Sally Rooney rajongó vagyok, így a Hová lettél, szép világ kihagyhatatlan számomra. Az évet vagy ezzel vagy pedig egy Schwab könyvvel fogom zárni, ezt már most tudom.

Az idei év kihívásához pedig >>ide<< kattintva tudtok csatlakozni.


Ti szoktatok listákat, kihívásokat létrehozni, hogy azzal motiváljátok magatokat?

zsebi_bio_2019

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s