John – Hello Stories

Sziasztok!

A nevem John, és én vagyok a Hello stories bloggere.

A könyvmoly pályán a Harry Potter sorozat indított el. Én azok közé tartozom, akik együtt nőttek fel a könyvekkel, akik éjjel sorban álltak az új részekért, és akik sírtak, amikor pont került a végére. Az egyik legmeghatározóbb története az életemnek, ami egy, akkoriban számomra teljesen új világra nyitott kaput, ami nem más, mint az olvasás. Szintén az elsők között volt, az először moziban látott Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című film, a Narnia krónikái második része. Hihetetlenül imádtam a sorozatot, nagyon hamar magával ragadott, egyszerűen nem bírtam egypercig sem meglenni Narnia nélkül. Persze, csak miután elolvastam az egészet tudtam meg, hogy milyen mögöttes jelentése is van a könyveknek. A harmadik mű, amit kiemelnék ebből az időszakból, az nem más, mint a Híd Terabithia földjére, amelynek vége talán az első nagyobb padlóra kerülést eredményezte (ezt még a HP 5. rész előtt olvastam), de mégis, az egyik legszebb könyv szerintem.

Talán az eddigiekből kiderült, hogy az egyik nagy kedvencem a fantasy, mert szeretek kitörni a szürke hétköznapokból, új helyekre ellátogatni, izgalmas, természetfeletti kalandokban részt venni.

Persze az idő múlásával, az internet, illetve könyvtár segítségével egyre több és több könyvet olvastam, szerettem meg. Az Éhezők viadala volt az első disztópia, amit olvastam, és azóta ez a műfaj az egyik kedvencem lett, főleg a 2015-ös nagy kedvenc, az Unwind – Bontásra ítélve után, de meg kell említenem a Részlegesek trilógiát is, hiszen mégis csak az egyik kedvenc szerzőmről beszélünk.

Ha már elrugaszkodtunk a fantasy világától, akkor most a jövőről fordítsuk a tekintetünket a jelenre, azokra a történetekre, amelyek nem X év múlva történnek majd meg (de reménykedjünk benne, hogy nem fognak). Ha már az előző bekezdésben megemlítettem Dan Wells-t így jöhet a Nem vagyok sorozatgyilkos, az egyik olyan sorozat, amiért szó szerint bolondultam. John Cleaver története olyan gyorsan magával ragadott, hogy észre sem vettem, de már Nem vagyok sorozatgyilkos, csak szociopata feliratú pólót keresgéltem a neten.

J. K. Rowlingtól, mint az első, nagy kedvencemtől nem hagyhattam ki a Harry Potter utáni első, felnőtteknek szóló művét, az Átmeneti üresedést sem, ami annyira sok karakterrel dolgozik, akiknek mind megismerjük az életét, hogy engem az első fejezettől megvett kilóra. Jó volt hétköznapi emberek hétköznapi problémáiról olvasni, ahogy bonyolódnak és egymásba futnak a háttérben a szálak, ahogy ok-okozati összefüggés lesz közöttük.

A legjobb barátom – és „könyves dílerem” – ajánlotta a Nővérem húgát, ami szintén összetettsége, mondanivalója, és a tragikus lezárása miatt, egyszerűen csak azt tudtam csinálni, mint egy hal: tátogni. A másik ilyen esetem, hogy köpni-nyelni nem tudtam, és azt se értettem, hogy mi történik, nem más, mint a Kékszeműfiú. Úgy ültem az utolsó mondat után a könyv felett, hogy: „Na, álljunk meg egy szóra, ez most ki, miért, hogyan, mi okból, azta!”

És miért soroltam föl ezt a sok könyvet? Azért, hogy megmutassam, hogy igazából mindent elolvasok, aminek megtetszik a fülszövege, a kortárs regénytől kezdve, a pszicho-thrilleren át-az ifjúsági könyvekig bármit a kezembe veszek. Egyik héten még Jane Teller Semmijét olvasom, aztán már Patrick Ness Kés a zajban című könyvét. Aztán jöhet egy kis Rúnajelek, majd pedig a Holt költők társasága, csak, hogy még nagyobb műfaji különbségek legyenek.

A könyvekben is ugyanolyan az ízlésem, mint a zenében. Semmire sem mondok nemet, vagyis de, a nagyon nyálasan, csöpögő rózsaszín szerelmes regényekre, meg a Szürke ötven és társai stílusú könyvekre. Kösz, de azokat meghagyom másnak, egyébként bármi, amit megtetszik. Szeretem a változatosságot, és mindig új és új történeteket megismerni. Jó érzés egyszer teljesen elrugaszkodni a valóságtól, máskor pedig éppen hétköznapibb dolgokkal foglalkozni.

Weblap: http://hellostories.square7.ch/