Noémi – Egyszer volt… könyvsarok

Sziasztok,

Vorák Noémi vagyok, a márciusban induló Egyszer volt… könyvsarok bloggerinája. Ahogy az munkásságomon is látható, egy igazán romantikus, régies, életvidám lány vagyok, aki a fantasztikus regények és a romantikus történetek szerelmese. Imádok minden olvasmányt, ami képes kiszakítani a valóságból, de ugyanakkor oda vagyok a borzongásért is, ezért a horror műfaja sem áll távol a képzeletvilágomtól, ahogy a kalandok, és izgalmak sem. Talán csupán a túlzott realizmussal nem tudok megbirkózni, hiszen azt kapunk eleget a valóságtól is. Nem lesz tehát meglepő, ha azt mondom, hogy kedvenc regényeim közé Mary E. Pearson: Az árulás csókja, Kiera Cass Párválasztó sorozata, és a nem régen olvasott Soman Chainani: Jók és Rosszak iskolája sorolható.

Egy 23 éves lány vagyok, aki munka mellett levelező szakon végzi második diplomáját, és próbálja minden percét a számára legkedvesebb tevékenységnek szentelni, az olvasásnak. Emellett rajongok az állatokért, legfőképpen a kiskutyámért, és a számítógépes játékokat sem vetem meg. Gitározom, sorozatokat követek, és barátkozom, amikor csak tehetem. Kommunikáció szakon végeztem PR-Marketing szakemberként, így nem meglepő, hogy lételemem, a beszéd és az írás is. Szeretettel fogadok ezért minden barátkozni vágyó könyvmolyt, aki hozzám hasonló érdeklődésű, kedves, társaságra vágyó.

Az Egyszer volt blog szerkesztésekor számomra a legfontosabb, hogy esztétikus, gyönyörködtető bejegyzéseket alkossak, ahol nem pusztán a szöveg, hanem mindezen kívül rengeteg kép is magáért beszél. Hosszú, tartalmas értékeléseket igyekszem írni, ahol mind a jó, mind a rossz szempontok kiemelésre kerülnek. Nem célom mások fáradságos munkájának kritizálása, inkább olvasóimnak szeretnék segíteni abban, hogy a rengeteg fantasztikus mű közül megtalálják, melyik illene hozzájuk leginkább, miért lehet érdemes számukra is kezükbe venni a tárgyalásra került olvasmányt.

A Prológus lelkes blogger csapatával a hasonló érdeklődés és a közös célok sodortak össze, mára azonban már barátságok sora köt ide engem is. Velem leginkább olvasási élményeim kapcsán fogtok legtöbbet találkozni a honlapon és a Prológus grafikai megjelenésében fog még visszaköszönni a munkám. Ha valami igazán színeset, vidámat láttok tele képekkel, idézetekkel és montázsokkal, remélem, én leszek az elsők között, aki eszetekbe jut.

A személyes olvasói találkozókon hosszú szőke hajamról ismerhettek majd meg, és a mosolygásról. Remélem a Prológus által sikerül olvasóinkat közelebb hozni az olvasáshoz, és egy olyan közösséget építeni, ahol a kommunikáció nem egyoldalú, ahol a barátság összetart minket, és ahol nyugodt szívvel bízzuk rá magunkat a másik könyvekről alkotott véleményeire. Ha ez teljesül, biztos, hogy az a mosoly még gyakrabban fog megjelenni a jövőben is az arcomon.

Weblap: http://egyszervolt-konyvsarok.blogspot.hu/