Nádasi Krisz interjú

Nadasi_Krisz_polaroid
Nádasi Krisz

A hét első két napján már megismerkedhettetek a Könyvbe zárt karácsonyokban található művekkel, valamint azoknak íróiról is sok-sok érdekességet is megtudhattatok.

Most pedig elérkezett az idő, hogy az egészet összefogva beszélgessünk a könyvről, méghozzá az ötlet elsődleges kitalálójával, Nádasi Krisszel, aki volt olyan kedves és vállalta, hogy válaszol néhány kérdésünkre, ezzel is jobban megismertetve a könyv céljait, kialakulásának történetét.

Kezdjünk is bele:

1) Bemutatkoznál azoknak, akik esetleg nem ismernének? Mit lehet rólad tudni, honnan ismerhetnek az olvasók?

Nádasi Krisz vagyok, író. Jó pár regényem jelent meg, hagyományos és magánkiadásban, írok a Litera irodalmi portálra és a Kék tea magazinba, valamint a Bájoló kultúrmagazin irodalmi rovatvezetője vagyok. Emellett íróknak adok tanácsot: konkrétan lektorálok és szerkesztek, de van, akinek könyvkiadással kapcsolatban segítek, másoknak marketing stratégiát készítek. Ugyanis hiszem, hogy megfelelő támogatással bárkiből lehet író, akiben megvan az akarat és hajlandó tanulni.

2) Ezután térjünk is rá arra a témára, ami apropójából mi most beszélgetünk. Honnan jött a Könyvbe zárt karácsonyok ötlete, mi volt a fő célod ezzel?

Egy homályos gondolatból indultam el: hogy milyen jó lenne, ha minálunk is lehetne kapni olyan kiadványt, ami sok karácsonyi sztorit tartalmaz: olyanokat, amik kisregény-hosszúságúak, és az ünnepekre készülvén ki lehet közülük egyet-egyet választani két tepsi sütemény megsütése közt, vagy akár este, lefekvés előtt. Hamar eljutottam arra a pontra, hogy ha én nem csinálom meg, akkor ez a könyv nem jön létre, és még szinte el sem gondoltam, mely tíz másik szerzőt kérhetném meg, hogy álljunk össze egy ilyen kötethez, máris tudtam: erről pályázatot kell hirdetni!

3) Nézzünk egy kis statisztikát, az ötletelgetéstől kezdve mennyi időnek kellett eltelnie, hogy kézzelfoghatóvá váljon mindaz, amit elterveztél, mennyien jelentkeztek, mennyire volt nehéz kiválasztani a jelentkezők közül a legjobbakat…?

Nos, azt hiszem, februárban támadt ez a remek ötletem, és azt számoltam, májusban elég lesz meghirdetnem a pályázatot. Így aztán tavasz végén ültem csak le megtervezni a projektet: az átfutási időket, mérföldköveket. Szerencsére a zsűritagok egyből igent mondtak (Otta Katalin, Vidi Rita, Barnóczky Ákos, Szecsődi M. László), a nyomda is vállalta az ingyen tördelést (Underground kiadó), szóval már a kezdet is fantasztikusan alakult.

Hetvenegy írást kaptunk. Ebből első körben csak azokat szűrtük ki, ahol nem stimmelt a korcsoport (kaptunk meséket is), aki túl hosszú írást küldött, és ahol a történetnek vagy a stílusnak még jelentősebb formálásra lett volna szüksége a megjelenéshez. A hetvenegy művet elosztottam ötünk közt, és a pályázatban megadott kritériumok szerint osztályoztuk őket egytől tízig. Innen továbbmehetett akár egy hármas is a második körbe, ha a zsűritag nem tudta eldönteni, hogy ez csak neki nem tetszik, vagy tényleg erős fejlesztésre szorul – vagy nem engedtünk tovább egy nyolcast, ha nagyon depressziós hangulatúra sikerült. Így nem is tudtunk lényegesen szórni, a művek fele bejutott a második körbe. Ez azt jelentette, hogy egy második zsűritag is elolvasta (és ha az első olvasó nő volt, akkor igyekeztem a művet férfihoz kiutalni és fordítva). A toplistába azok jutottak be, akik legalább egy nyolcast kaptak a két kör egyikében, és innen választottuk ki a legjobb tizenegyet.

Ez volt az a pont, amikor nem tudtam már, melyik karomat vágjam le. Ugyanis az első körben kiesett művek között is volt, amelyik nagyon tetszett, de a végső menet… hű, nem kívánom senkinek. Igyekeztünk, hogy mindenre odafigyeljünk: hogy jellegében, helyszínében különböző történetek legyenek a végső kötetben. Zsáner, főszereplő, történelmi időszak, célközönség… És ott volt ugye az emberi faktor: mindenkinek voltak kedvencei. Oké, de ha őt betesszük, kit vennél ki? – volt a kérdés. Amikor összeállítottam a rangsort, úgy voltam vele, hogy az első tizenhármat mindenáron látni szerettem volna a kész kiadványban. Kati, a szerkesztőm volt az a drága, szőrös lélek, aki levette a vállamról a terhet és kiválasztotta a tizenegy bejutót. Madarat lehetett volna velem fogatni.

Ekkor már októbert írtunk, és én tudtam, hogy a november elsejei hosszú hétvége végeztével le kell adnom az anyagot a nyomdába, különben nem lesz belőle időben könyv. Megfeszített két hét következett, mikor is a tizenegy nyertes és a tizenkettedik, a toplistások közül közönségszavazással bejutott szerző és én szó szerint éjjel-nappal az írásokat szerkesztettük. Közben egy grafikus, Mészáros Nóra is jelentkezett, hogy szívesen tervez nekünk borítót… minden jól összejött. Leadás után pedig időre el is készült a könyv, bár a nyomda most jelezte, hogy olyan sok a rendelés, hogy csak a december 16-ig leadott igényekre vállalják, hogy ki is tudják szállítani még karácsony előtt.

4) Ezután tehát összeállt minden, és most itt vagyunk a megjelenés után. Milyen érzés most, hogy mindez kézzelfoghatóvá vált?

Szerelem. Nem is a gyermekemnek tekintem ezt a könyvet, hanem a szerelmemnek. A művek által közvetített értékek, látásmód és kitárulkozások nyomán képtelen voltam nem megszeretni nemcsak a kisregényeket, hanem alkotóikat is. És persze örülök, hogy kézzelfogható a nyomtatott könyv, de leginkább azért, mert tudom, hogy az íróknak ez milyen nagy lépés, és felemelő részesülni az ő örömükben, tudni, hogy hozzásegítettem őket az álmaik eléréséhez.

5) Beszéljünk egy kicsit az írókról és műveikről is. Feltennék egyből egy olyan kérdést, amire tudom, hogy szinte lehetetlen válaszolni. A novellák közül ki tudnál nekünk emelni akár egyet is, ami valamiért jobban elnyerte a tetszésed, mint a többi, vagy csak egyszerűen kedves valamiért a szívednek?

Először pontosítani szeretnék: a művek jelentős része kisregény terjedelmű. Ezt azért tartom fontosnak, mert egy ilyen hosszú történet akár külön kötetben is megjelenhetne. Egy ilyen sztori megfogja az olvasót és elröpíti. Nem csak egy pillanatnyi érzést ad, hanem beszippantja egy másik világba, üzenetet ad át, itt van cselekmény és jellemfejlődés. Minden írást imádok, és persze van, amelyiket egy picit jobban, mint másokat. E tizenkettő közül a pályázati munka során Dániel Bogi rövidke esszéjét olvastam legelőször. Azt látva, hogy ő csupán tizennégy éves, nem hittem a szememnek, milyen szépen fogalmazott. Meg is könnyeztem az írását, engem annyira meghatott az első olvasás alkalmával. Kiemelném még legidősebb szerzőnket, Somogyi Dénes egri urat is, aki a győzelem hírére így reagált: “Lemondok a megjelenésről, válasszatok helyettem egy fiatalabbat, nem akarom elvenni a dicsőséget valaki olyantól, aki még a pályája elején áll.”

6) Mondhatni tényleg nagyon vegyes az írók felhozatala a könyvben. Milyen volt a közös munka? Végül volt valamiféle közös ünneplés a könyv megjelenése kapcsán?

A közös munka volt a legjobb. A szerzők is és én is élveztük, ahogy “több szem többet lát” alapon változtak a történetek. Volt, ahol a sztorin is csiszoltunk, mert menet közben jobb ötleteink támadtak – én ezt élveztem a legjobban. A nyomdába adás után a budapestiekkel söröztünk egyet. Olyan jól összecsiszolódtunk, hogy hajnali kettőig maradtunk ki! Tervezünk még ilyen bulit, mert az az igazság, hogy az író számára az írásnál csak egy jobb dolog létezik: ha mindezt megbeszélheti egy másik íróval.

7) Jövőre nézve, tervezel még hasonló projekteket?

Nagyon szeretnék. A szerkesztőm, Kati abszolút támogat ebben, ami a nagy ellenség, az az idő. Rengeteg munkám fekszik a kötetben. Nemcsak a művek olvasása és a szerkesztés, hanem a megjelenések intézése, a Facebook kezelése, a százhatvan-nyolcadik javítás, az e-könyv konvertálása, az alapítványokkal az ügyintézés is sokkal több időt igényelt, mint gondoltam. Eddig szerintem olyan 350 órányi munkám fekszik mindebben. Ez számomra luxus, amit nem engedhetek meg magamnak minden évben – de arra gondoltam, hogy januárban végigböngészem az állami és EU-s pályázatokat, hátha támogatja valaki a magyar művészetet, a pályakezdő álomkergetőket, illetve akár szponzort is kereshetek, aki szívesen áll az ötlet mellé.

8) Végezetül pedig üzennél-e valamit olvasóinknak, kiknek ajánlod a Könyvbe zárt karácsonyokat?

Ez a kötet úgy készült, hogy mindenki találjon benne kedvére való történetet, üzenetet. A tizenéves lányom épp ma kezdte el olvasni, és csillogó szemmel jött oda hozzám lefekvés előtt: Anya, ez nagyon jó! Én pedig csodálkozva kérdeztem rá, tényleg tetszett-e neki, hiszen a legelső történet (Tapodi Brigi novellája) egy taxissal beszélgető idős hölgyről szól – nincsenek benne hősszerelmesek, angyalok vagy időutazók, mégis megdobogtatja egy kamaszgyerek szívét.

Az olvasóknak azt üzenem, hogy remélem, érződik a sorokon, mekkora szeretettel készítettük a kötetet. Nem magunknak. Nekik – Nektek!

Köszönjük a válaszokat, és örülünk, hogy elsők között mutathattuk be ezt a fantasztikus karácsonyi írásgyűjteményt, a Könyvekbe zárt karácsonyokat!


A könyv történeteiről szóló értékeléseinket a Könyvespolcra kattintva találhatjátok, az írókkal készített interjúkkal egyetemben. A könyvről további információkat találhattok a könyv oldalán, valamint, facebook, moly.hu-s adatlapján.

Készítette: Uszáma