Könyvbe zárt karácsonyok – Posta Gábor: Karácsonyi sorsutak

covers_373144Cím: Könyvbe zárt karácsonyok
Kiadó: magánkiadás
Kiadás éve: 2015
Oldalszám:  394 oldal

Fülszöveg

Ki ne szeretné a hideg téli napokban egy jó könyvvel a kezében, a kandalló előtt várni a karácsonyt? A kandalló nem garantált, de az igen, hogy ez a kötet, amit Ön most a kezében tart, a legjobb választás az ünnepi készülődéshez. Tele van különleges, meghitt, mégis mai történetekkel, mindenki talál köztük kedvenceket.

Ez a legjobb karácsonyi ajándék: magunk számára, mások számára, és nemcsak a tartalom miatt, hanem mert csupa szeretetből készült. Minden szerző, a műveket válogató zsűritagok, az illusztrátor és az ötletgazda-szerkesztő a szívét adta ebbe a könyvbe, hogy minél több olvasó kaphasson egy darabkát a szeretetükből.

A lapokon hangulatos családi történetek, romantikus, elgondolkodtató, vagy épp rejtélyes események elevenednek meg. Megismerhetünk kamaszokat, középkorú és idős szereplőket, sorsokat, lányokat és férfiakat, boldog és szomorú főhősöket itthon és külföldön, de kizárólag mai, magyar írók tollából.

Amikor Ön megveszi ezt a könyvet, nemcsak kap, hanem ad is.
Ugyanis a szerzők és a kötet létrejöttében közreműködő csapat az eladásból származó profitot művészeti oktatással foglalkozó alapítványnak ajánlják fel, mert hiszik, hogy kicsiny országunkban szükség van a művészekre és az új történetekre, valamint hogy a karácsony lényege az, hogy adjunk.


Posta Gábor – Karácsonyi sorsutak

A sors úgy hozta, hogy idén is sikerült elolvasnom legalább egy karácsonyi novellát, ez pedig nem más, mint Posta Gábor műve.

Kíváncsi lennék arra, hogy vajon valós alapjai vannak-e a műnek? Ugyanis ha igen, az szomorú.

Ki is fejtem bővebben, hogy miért gondolom ezt.

A történet három, bár igazából négy különböző sorsot mutat be nekünk. Kezdésként megismerjük az első számú szereplőt, akinek az apja tengerész, és minden évben elviszi őt karácsonykor a városba sétálni, ahol a főtéren megnézik a hatalmas, gyönyörűen feldíszített karácsonyfát. Eddig teljesen oké a történet, bár voltak gondjaim a leírtak értelmezésével, mert véleményem szerint furán fogalmazott a szerző. Elveszett a leírásokban, és az elején például fogalmam sem volt arról, hogy kiről is lehet szó, ráadásul volt benne pár szóismétlés is, ami szintén zavaró volt számomra. Visszatérve az első számú szereplőhöz: az egész műben kiemelkedő szerepe van a szeretetnek, és az annak hiányától való szenvedésnek. A legelső sorsútnál ez a két motívum egyszerre jelenik meg. A fiú szereti az apját, és annak elvesztése után szenved a szeretett apa szeretetének, figyelmének hiánytól. Szomorú, hogy mennyire befolyásolta őt a gyász, és hogy milyen tévutakra vitte őt ez. Egyedül annak örülök, hogy az életében történt tragikus dolgok jó útra térítették őt, na meg a tény, hogy egyedül maradhat örökre. A történet tanulságaként leírható, hogy a szeretet képes teljesen megváltoztatni az embert, újra jó irányba téríteni, és arra, hogy észrevegyük hibáztunk, tévedtünk életünkben. Fontos a neveltetés is, de a szeretet ereje végül győzedelmeskedhet, ha az adott személy is hajlamos a változásra.

A kettes számú szereplőnk egy elkényeztetett kisfiú, aki felnőve sem tanúsít mást, mint gyerekes, önző, szánni való viselkedést.

„A gardróbban felállított, hatalmas tükör előtt állva csodálta magát. Az ízlésrendőrség, ha lenne ilyen, azonnal letartóztatta volna közbotrány-okozásért. De ő határozottan elégedett volt magával.”

Ugyanaz az alapszituáció, mint a kezdő történetnél: a fiú alig várja apja hazatértét, és a városba látogatást. Az anyja épp italba folytja bánatát, az apa pedig kétes ügyeivel van elfoglalva, és idegesen, szétszórtan érkezik meg a fényűző családi házba. Fiát sürgeti, és nem figyel oda rá, teljesen máshol járnak a gondolatai. Így esik meg, hogy a főtérre, a karácsonyfához érve megüti kisfiát, és bűntudata lesz. Ennek következtében a fia bármit kérhet a játékboltból. Az idő elteltével a fiú felnő, és rájön, hogy miből is él az apja. Teljesen megveti a viselkedését, ettől függetlenül olyanná válik, mint ő. Mégis, végig úgy éreztem, hogy az apa sokkal szerethetőbb karakter, mint a fiú, aki bevallotta saját magáról, hogy a szívében nincs helye a családnak, a barátoknak (csak a talpnyalóknak, mert ők kellenek az egójának a növeléséhez), és nem képes a szeretetre.

„Apja nyomdokaiba lépve is pontosan ezt a gyakorlatot követte. Vállalkozásokat tett tönkre, hogy romjaikon saját vagyonát növelje. Nem szerették, de tekintélyes vagyona, erőszakos, lehengerlő modora minden kaput megnyitott előtte. Családja nem volt, mert nem tudott és nem is akart alkalmazkodni senkihez. Hogy barátai voltak-e? Ő maga sem tudta. Mindig volt társasága. A hasonszőrűek olykor, rövid időre megtalálják egymást, de miután ugyanúgy gondolkodnak a világról, útjaik hamar szétválnak. Több önző egy csárdában… Hogy szerették-e, az nem érdekelte. Ő biztos nem szeretett senkit, csak önmagát.”

A hármas számú szereplő egy kisfiú, akiről már az előző önző, anonymus szereplőnk történeténél olvashattunk. Már ekkor sejthettük, hogy nem minden az, aminek látszik. Megismerhetjük a kisfiú életkörülményeit, és az olvasás során ekkor kezdtem el először azt érezni, hogy van értelme tovább olvasnom. Ehhez pedig elég volt egy kis szeretetet, és melegséget csempészni a történetbe.

A negyedik sorsút megismerése előtt minden összekapcsolódik. Az olvasó végre mindent megért, a miérteket is. A szeretet újra belopózik a történetbe, és kedvesség, törődés árad a könyv minden mondatából, bár előtte azért elég agresszív, drámai dolgok történnek. Viszont ez mind kell ahhoz, hogy összekapcsolódjanak a fejünkben az előzőleg történtek, olvasottak.

Most érkeztem el odáig, hogy kifejtsem végre azt, hogy miért gondolom szomorúnak, ha valós alapja van ennek a négy sorsútnak. Annyi minden múlik azon, hogy gyerekként milyen neveltetést kapunk, és ezt igazából fel se fogjuk egészen addig, amíg nem olvasunk egy ehhez hasonló történetet. Mindennek van értelme az életben, és minden elvezet valahová. Általában mi magunk hozzuk meg a döntéseinket, de vannak láthatatlan, a háttérben megbújó történések és érzelmek, amik nagyban befolyásolnak mindent, ami az életünkben megtörténik. Pont ezért szomorú, ha az első két történet közül valamelyiket személyesen tapasztalta meg az író. Hatalmas tragédia egy gyerek számára, ha valamilyen úton-módon elveszti a szüleit, nem számít, hogy testileg vagy lelkileg történik meg, befolyással van a gyerek viselkedésére, és meghatározza a jövőbeli viselkedését. A harmadik szereplő története sem egy leányálom, amikor nélkülözések közepette kell élni, mégis ennél ott az a befolyásoló tényező, amit úgy hívunk: szeretet. Hiába nincs meg mindenük, amit szeretnének, és hiába ütött-kopott minden ruhájuk, és berendezési tárgyuk, szeretetben nőnek fel a gyerekek, és őket ez határozza meg.

Egészen kusza az értékelésem? Nos, ennek az az oka, hogy a novella is zavaros egy picit. Sokszor nem tudtam, hogy kiről, miről van szó, hála a rengeteg leírásnak, és merengésnek. Viszont ez a zavartság a sorsutak egybeérésével egésszé áll össze, és ez nagyon tetszett a műben.

Ami még kifejezetten tetszett, az a harmadik kisfiú anyukája és kishúga iránt tanúsított feltétlen szeretete, és az, hogy igazából bármit megtett volna azért, hogy számukra egy szebb, és jobb jövőt biztosítson, pedig ez egyáltalán nem az ő feladata lett volna. Éljen a gyermeki szív.

Szintén dicsérendő a cím, és az, ahogyan egybeforrott ez a négy történet. Nagy pacsi az írónak. A következő idézet pedig akár az én számból is elhangozhatott volna, igaz egy picit másképp:

„Hideg, nyirkos téli nap volt készülődőben. Az embernek ilyenkor kimozdulni sincs kedve, inkább a fejére húzza a paplant és még egy percig élvezi, ahogy a meleg körbeöleli álmos testét.”

Zsebi


Interjú

A barátok és a család támogattak vagy inkább le akartak beszélni az írói pályáról?

A családom már régóta tudta, hogy szeretnék írni, ill. írói ambíciókat dédelgetek. Gyakran fel is tették a kérdést, mikor látok már hozzá a dédelgetett nagy álmomhoz, hogy megírjam a „nagy regényt” amit már évek óta tervezek. Nagyon sokat köszönhetek a nejemnek, aki végig támogatott és biztosította a nyugodt családi hátteret az íráshoz. Tulajdonképpen a pályázati kiírás adta meg a löketet, hogy valóban hozzákezdjek az íráshoz. A kisregény jelentős mérföldkő az életemben, ugyanis ez az első olyan írásom, ami nyomtatásban jelenik meg. Eddig csak baráti körben és céges rendezvényeken olvastam fel írásaimat. Nem vagyok szégyenlős alkat, de nem igazán hirdetettem írói hajlamomat, ezért a barátok többsége nem is igen tudott ezirányú tevékenységemről. Meg is lepődtek mikor hallottak a kötet megjelenéséről, melyben az én írásom is szerepel. Meg kell, hogy mondjam, nagyon jól esett, amikor láttam, hogy mennyire büszkék rám és helyettem is dicsekszenek közös ismerőseinknek a hamarosan megjelenő kötettel.

Az írás mellett van más hobbid is?

Igen. Az olvasás, a filmek, és a fegyverek. Az olvasás azóta hobbim, ill. szenvedélyem mióta az általános iskola elsőosztályában meg tanultam olvasni. Napjainkban a munkám és a család  mellett egyre kevesebb idő jut az olvasásra. Ilyenkor az éjszakából lopok órákat és inkább kevesebbet alszom, hogy el tudjam olvasni az éppen aktuális kedvencemet. A filmek iránti érdeklődést édesapámtól örököltem, aki már kicsi korom óta vitt magával minden mozielőadásra, amire a korhatáros besorolás engedte, de előfordult olyan is, hogy szinte a kabátja alatt csempészett be a moziba egy-egy izgalmasabb vetítésre. Hogy jönnek ide a fegyverek? Mint minden gyerek én is szerettem katonásdit játszani, és ha lehetett mindig valamilyen pisztolyt, puskát kértem ajándékba, édesanyám legnagyobb tiltakozása ellenére. Ez a rajongás a fegyverek iránt elkísért egészen napjainkig. Érdeklődésemet csak csigázta a háborús és akció filmekben látott fegyverek sokasága. Minden film után szerettem volna megismerni, a kezembe venni és kipróbálni az ott látott fegyvereket. Ezért felnőttként, amikor lehetőségem nyílt rá, lőterekre jártam, hogy az életben is kipróbálhassam a filmekben látottakat, és talán egyszer az ott szerzett tudás és tapasztalat hasznomra lesz későbbi regényeim írásakor. Igen, furcsa hobbi, annak tükrében, hogy az orvosi egyetemre jártam és számomra az emberi élet a legbecsesebb érték, de én is vallom és hiszem, hogy nem a fegyver öl, hanem az ember.

Hogyan képzeled el a jövődet? Több könyvedet is kiadsz?

A jövő? Oly távol és oly közel. Számtalan történet, kaland kavarog bennem, ami csak arra vár, hogy papírra vessem. Igen szeretnék több könyvet is kiadni, de előbb meg kell írnom őket:

Mennyire voltál izgatott, míg a könyvön az utolsó simításokat végezték?

Nagyon izgatott voltam. Amikor azt mondtam, hogy az éjszakáimból lopok időt az olvasásra, semmi ahhoz képest, ami az utolsó simítások alatt történt.  Egyáltalán nem aludtam. Holdkóroskén jártam, keltem, amíg meg nem született a végső változat.

A novellát többször átírtad vagy már elsőre meg voltál elégedve az irományoddal?

Óó, nagyon sokszor átírtam. Tudod, mindig van egy szó, egy mondat, amivel nem vagy elégedett, amikor újra, meg újra átolvasod a történetet. Vagy éppen eszedbe jut valami, amivel még színesebé tudod tenni az adott jellemet vagy leírást, de lehet fordítva is, és kihúzol egy mondatot, párbeszédet, mert túlzónak, nem odavalónak találod. Előfordult olyan is, hogy elküldtem a kész írást véleményezésre két ismerősömnek, akik jártasok a lektorálás terén. Mi történt? Egymástól függetlenül, majdnem, hogy szó szerint ugyan azt a kritikát fogalmazták meg. Erre azért már oda kellett figyelnem. Nagyon sok hasznos tanácsot kaptam a kötet kitalálójától, szerkesztőnktől Krisz Nádasi írónőtől. Ha Ő nincs, ez a kötet nem is létezne.

Olvasol is vagy csak írással foglalkozol?

Jelenleg csak olvasok. A napi munkám, elfoglaltságaim mellett nem is marad másra időm, és mint mondtam, még erre is csak a pihenő időmből tudok áldozni. Mai rohanó világunkban sajnos nem engedhetem magamnak, hogy csak írással foglalkozzam.

Honnan jött az ihlet a novella megírásához?

Ez egy érdekes történet. Tulajdonképpen egy félreértés kapcsán kezdtem el írni. Mindig is dédelgetett álmom volt, hogy egyszer elkezdek írni, de sosem gondoltam volna, hogy így indul el az írói pályafutásom. Pár évvel ezelőtt megkértek, hogy írjak le egy karácsonyi novellát és olvassam is fel egy karácsonyi rendezvényen ahol a hajléktalan gyerekek óvodájának rendeztünk karácsonyi ajándékgyűjtést. Konkrétan arra gondoltak, hogy egy ismert szerző írását jegyezzem le, és olvassam fel. Én persze félre értettem és írtam egy novellát. Csodálkoztam is, hogy miből gondolják, hogy én alkalmas vagyok erre, de nem jöttem zavarba, írtam egyet. Mikor elkészültem a művel, leadtam átolvasásra. Nagyon meg voltak elégedve az írással, és feltették az egy milliós kérdést:

  • Jó, jó, de ki írta?
  • Hát én! – mondtam megszeppenve.

Nagyon meglepődtek, de annyira megragadta őket a történet, hogy azóta minden évben a karácsonyi összejöveteleinkre, amit jótékony célra rendezünk, írok egy történetet, és fel is olvasom. Ez idén sem lesz másként.

Így történ, hogy nem hittem a szememnek, amikor olvastam a pályázati kiírást egy karácsonyi történetre. Hiszen nekem több is van! Kiválasztottam a számomra legkedvesebbet és kisregénnyé bővítettem a történetet.

Ez olyan sorsszerű! Nem?

Hiszem, hogy az életben mindig van egy fordulópont, amikor a sors mutat egy utat, egy ösvényt, amin az ember vagy elindul, vagy örökre elveszíti. Én ráléptem és szeretnék, olyan messzire jutni rajta ameddig csak lehet.

Te hogy ünnepled a karácsonyt?

Szenteste előtti este állítjuk és díszítjük fel a karácsonyfát, ami igen mókásan kezdődik. Be kell faragni a fát a tartójába, ami soha, de soha nem sikerült még elsőre. Olyankor persze hibás mindenki. A balta gyártója, aki nem élezte meg a baltát rendesen, a kés, ami nem elég éles a finom faragáshoz és legfőképpen a fa, amiért ilyen göcsörtös, csomós a törzse. Amikor végre áll a fa, akkor kezdődik a tánc az égősorokkal. Természetesen ez sem szokott elsőre sikerülni, viszont az összes létező tánclépést elpróbáljuk („most jobbra…, nem most balra…, kicsit fel…, kicsit le…,körbe-körbe…, most jó) az alatt röpke 2-3 óra alatt amig a fényfűzér végre úgy tekeredik a fán, ahogy a nejem szeretné. Mire teljes pompájában áll a fa, mi már hulla fáradtan dőlünk a kanapéra, hogy megcsodáljuk fényeit. Szenteste aztán  összegyűlik a család és nagy sürgés-forgásba kezd. Mindenkinek meg van a maga feladata évtizedek óta. Édesanyám borlevest csinál, a nejem süti a halat és a húsokat, a fiaim terítik és díszítik az ebédlő asztalt, mindezt édesapám felügyelete mellett, aki közben kávéját kavargatja. Mi így ünnepeljük a Karácsonyt! Vidáman!

Van kedvenc karácsonyi könyved vagy filmed?

Nekem, minden könyvem a kedvencem, de nincs kifejezetten karácsonyi témájú, amit meg tudnék említeni. Film? Hát igen, ilyenkor számtalan mikulásos, karácsonyos tengerentúli film özönli el a tv képernyőt. Vannak köztük giccses, csöpögős filmek, de vannak egész jók is. Nekem mégis Ebenezer Scrooge története a kedvencem. Számtalan neves rendezőtől, számtalan feldolgozása van Charles Dickens – Karácsonyi Ének című könyvének. Minden Karácsonykor biztos, hogy megnézek egy változatot.

Fancsali

 

Reklámok