Rácz-Stefán Tibor-hét a Prológuson: Interjú 2. rész

rstibipolaroid_mely2Rácz-Stefán Tibor

Születési név: Rácz Tibor
Születési idő: 1988. január 24.
Születési hely: Balassagyarmat
Műfaj: YANA
Eddig megjelent művei:

  • Fogadj el! (2014)
  • Túl szép (2015)

Weboldal: LINK
Facebook oldal: LINK

Rácz-Stefán Tiborral készült interjúnk második részét olvashatjátok, melyben írásról, könyveiről, életéről faggattuk.  A válaszokból többek között az is kiderül, hogyan vélekedik a kirekesztettség, illetve elfogadás kettőséről a mai világban.

A legtöbb, könyves berkekben járatos ember több platformról is “ismerhet” már téged, viszont lehetnek olyan személyek is, akik esetleg még nem találkoztak a neveddel. Megtennéd, hogy pár mondatban bemutatkozol olvasóinknak?
Mindig ez a legnehezebb kérdés, hogy pár mondatban mutassam be magam  Nagyon röviden annyit tudnék mondani, hogy huszonnyolc éves vagyok, a Könyvmolyképző Kiadó szerzőjeként már két regényt publikáltam, egyébiránt egy kiadónál dolgozom marketingesként, és odavagyok a munkámért is. A hobbim többek között az olvasás és a blogolás, én vezetem a Media-Addict.hu portált.

Eddig megjelent mindkét könyvedben hangsúlyos szerepet kapott a kirekesztettség, és rengeteg más, bármelyikünket is érinthető komoly probléma. Miért gondoltad úgy, hogy kvázi ezekkel a történetekkel fokozottan felhívd a figyelmet ezekre a problémákra?
Szerintem ezekről a dolgokról beszélni kell, mert túl sok embert érint a kirekesztettség, a bullying vagy akár az önutálat. Olvasóként tudom, hogy mennyi erőt adhat, ha olyan történetet olvas az ember, ahol komoly problémákat érintenek. A „Tizenhárom okom volt”, vagy Sohonyai Edit „Jasmine, avagy mégis kell a szerelem” művei rám is nagy hatással voltak, sokat segítettek a problémáim kezelésében.

Bízom benne, hogy a könyveimmel én is segíthetek másoknak, vagy önmaguk elfogadásában, vagy abban, hogy felismerve a jeleket segítséget nyújthassanak a környezetükben lévőknek.

Könyveidben központi helyen szerepel, a Fogadj el! és a Túl szép történetében is a másság, elfogadás, illetve kirekesztettség. Hogy látod ezeket a témákat a való életben? Mennyire lettek elfogadóbbak az emberek a mai világban?
Szerintem napjainkra az LMBT-emberek elfogadása és megítélése egész pozitív. Még Magyarországon is. Persze, ha nyugatra nézünk, kicsit szebb a kép, de nem kell messzire menni ahhoz, hogy lássuk, Keleten mennyivel rosszabb a helyzet. Konkrétan Oroszországban meg sem jelenhetnének a könyveim, mert pozitív színben tüntetik fel a melegeket.

Itthon a másság elfogadása úgy vélem nagyon jó úton halad, de persze bízom benne, hogy mielőbb közelítünk Nyugat felé.

Történeteid mennyire kapcsolódnak a valósághoz, vagy esetleg saját életedhez? Milyen mértékben befolyásolnak az életedben megtörtént események, érzések? Esetleg téged is értek bántások, mint például a Fogadj el! karaktereit?
A túlsúlyom és a roma származásom miatt folyamatos megalázások és támadások értek az iskolás éveim alatt. Pontosan tudom, milyen az iskolai bullying, amikor kisírt szemmel megy haza az ember, vagy átéli, hogy a tanárokat nem érdekli a bullying, és még véletlenül sem óhajtanak tenni ellene. Persze én már rég voltam gimis és általános iskolás, akkoriban nem volt téma az iskolai kirekesztés, így bízom benne, hogy napjainkban kicsit jobb a helyzet.

Olyan eseményeket, amiket átéltem ritkán írok meg szóról-szóra, de nem tagadom, a Túl szépben több olyan jelenet is volt, ahol a múltamból merítettem Márk egyes fejezeteinél. Leginkább az érzésekkel dolgozom, a Fogadj el! esetében például végig így volt. Visszaemlékeztem milyen volt kitaszítottként átélni a fájdalmas beszólogatásokat, mennyire magam alatt voltam és ezeket az érzéseket ültettem át például Petra karakterébe.

Az interneten keresztül, de gondolom személyesen is rengeteg visszajelzést kapsz a könyvekkel, írásaiddal kapcsolatban. Minden véleményt elolvasol? Hogy reagálsz a negatív véleményekre? Volt olyan értékelés, mellyel abszolút nem értettél egyet?
Szerencsére sok vélemény érkezik a könyveimről, aminek nagyon örülök. Több ezer könyv jelenik meg magyarul évente, egy olvasó pedig évi ötven-száz könyvnél ritkán olvas el többet. Szerintem megtiszteltetés, ha valaki az én műveimet választja, és még véleményt is ír róla, legyen az pozitív, vagy negatív. Hálás vagyok mindenkinek, aki olvas és/vagy értékel.

Minden véleményt elolvasok, időnként rá is keresek a könyveimre, de nyilvánosan soha nem reagálok. Se a pozitívra, se a negatívra, de ha megszólítanak például egy molyos értékelésben, vagy kérdést tesznek fel, privát üzenetben természetesen válaszolok.

Megtanultam kezelni a negatív kritikákat, sok olyan van, amin hangosan röhögök, mert viccesen lett megfogalmazva a szöveg. Igyekszem minden kritikából kiemelni, amit hasznosíthatok a további regényeimben.

Nem tagadom, volt olyan vélemény is, ami előtt értetlenül álltam, vagy amivel nem értettem egyet, de ez már csak ilyen ipar. És emellett van egy nagyon fontos dolog, amit tiszteletben tartok: a vélemény az olvasónak szól. Nem a kiadónak, a szerkesztőnek vagy az írónak, hanem az olvasónak.

Visszafordíthatatlanul robogunk előre 2016-ban. Van valamilyen nagyobb kaliberű terved a jövőre nézve, akár könyvek, akár blogod tekintetében, vagy esetleg magánéleti szempontból? Mennyire szoktad “betartani” ezeket, a kitűzött cél érdekében?
Minden évben kötök fogadalmakat, de eddig soha nem sikerült betartanom őket, így idén inkább kihagytam a dolgot. Csalódni legalább nem fogok Viszont van pár tervem, de csak azért sem hívom őket fogadalomnak.

Írás szempontjából szeretném idén papírra vetni a Túl szép folytatását, ami a két mellékszereplő, Viki és Botond kapcsolatáról szólna, illetve van egy regény ötletem, amit a nyáron szeretnék megalkotni, de majd eldől, lesz-e rá időm. A fő projekt mindenképpen a Túl szép 2.

Tavaly eléggé elhanyagoltam a blogot, ami látszik a cikkek számán és a statisztikai adatokon is. Idén szeretnék ezen javítani, és újra a régi fényében csillogtatni a Media Addictot.

Végezetül pedig, üzennél valamit olvasóinknak?
Most megpróbáltam Oravecz Coelhósan kitalálni pár bölcsességet, de inkább nem fárasztom vele senkinek sem az agyát  Így üzenet helyett inkább egy kérésem lenne az olvasóimhoz: legközelebb, ha úgy érzed, segíteni szeretnél valakinek, de félsz oda menni, akkor légy bátor, lépj oda és segíts. Mert mindenki megérdemli, hogy legyen valaki mellette.

Köszönjük a válaszokat!

Uszáma