Érdekességek · Extra tartalom · Percy Jackson · projekt

Milyen sorrendben olvassam: Percy Jackson

Vannak írók, akiknek annyi könyvük van és sorozatuk, amik még össze is kapcsolódnak, hogy elég nehéz számon tartani. Ebből a célból született ez a bejegyzés is. És, ha már middle grade a projekthetünk témája, akkor egyértelmű, hogy Percy Jackson világában kell rendbe tennünk a dolgokat. Riordan híres arról, hogy több sorozata fut egyszerre, értsd ez alatt azt, hogy külföldön minden májusban és októberben, van amikor a köztes hónapokban is kijön legalább egy Riordan kötet. Nem épp a legkönnyebb nyomon követni, hogy épp hol járunk a sorozatban, akik pedig még csak most kezdenének a sorozatba lehet, hogy kicsit összezavarodva érezhetik magukat, hogy most akkor melyik az első rész, melyiket kell következőnek olvasni és miért van két Percy Jackson sorozat is?

Percy Jackson és az Olimposziak

Az első sorozat a Percy Jackson és az Olimposziak nevet viseli, a Villámtolvajjal kezdődik és Az utolsó Olimposzival ér véget. Persze nem ilyen egyszerű a helyzet, ha a külföldi megjelenéseket is hozzávesszük – hazánkban összesen kettő kiegészítő kötet jelent meg -, ugyanis ott vannak még a kiegészítő novellák, rövid történetek és a crossoverek is.

pj
Forrás

Az idegennyelven olvasók dolgát is szeretnénk megkönnyíteni, így a sorrendben az angolul megjelent kötetek is benne lesznek az eredeti címmel.

1. A villámtolvaj
2. A szörnyek tengere
3. A titán átka
4. Csata a labirintusban
   Kiegészítő novellák a 4. kötethez:
4,5. Percy Jackson and the Sword of Hades
4,6. Percy Jackson and the Stolen Chariot
4,7. Percy Jackson and the Bronze Dragon
A sorrendiség tekintetében 4,5-4,6-4,7-es sorszámot viselő rövid történetek mind megtalálhatók a The Demigod Files c. könyvben, így a negyedik és/vagy ötödik kötet után ezt ajánlom olvasásra.
5. Az utolsó Olimposzi
   Kiegészítő novellák az 5. kötethez:
   5,5. Percy Jackson and the Singer of Apollo   

További kiegészítő kötetek:
Percy Jackson és a görög istenek
Percy Jackson görög hősei
Percy Jackson & The Olympians: The Ultimate Guide
The Official Percy Jackson Coloring Book

uncovered
Forrás

Az Olimposz hősei

Az utolsó Olimposzi végén lehet sejteni, hogy annak ellenére, hogy egyébként egész szépen le van zárva a történet, van esély a folytatásra, méghozzá igen nagy. Újabb prófécia, újabb kalandok. Riordan pedig nem hagyta cserben a Percy Jackson rajongókat, egy újabb öt kötetes + 1 kötetes spin-off sorozatot írt. Megmaradtak a szeretett főszereplőink, sőt még jó párral ki is egészült a lista. Több szemszög, több főszereplő: kapásból hét kiegészülve még több bonyodalommal és újabb próféciával.

1. Az elveszett hős
2. Neptunus fia
3. Athéné jele
4. Hádész háza
5. Az Olimposz vére

További kiegészítő kötetek:
The Demigod Diaries – Goodreadsen sorrendiség szerint a Neptunus fia után, az Athéné jele előtt ajánlják az olvasását.
Demigods of Olympus: An interactive Adventure
Demigods and Monsters: Your Favorite Authors on Rick Riordan’s Percy Jackson and the Olympians Series

heroes-of-olympus.jpg
Forrás

Crossoverek

Csak, hogy tényleg ne maradjunk Percy és Annabeth nélkül, még pár crossover novella is született, ami annyit takar, hogy Riordan összehozta nekünk a két mitologikus világának szereplőit: Percyt és Annabeth-t a Kane tesókkal (hazánkban is megjelent a Kane krónikák trilógia mindhárom kötete).

1. The Son of Sobek
2. The Staff of Seraphis
3. The Crown of Ptolemy

További kiegészítő kötetek:
Demigods & Magicians: Percy and Annabeth Meet the Kanes – 2022. szeptember 6-a a tervezett magyar megjelenése a kötetnek, Félvérek ​és mágusok címet viseli és az eredeti borítóval érkezik a Könyvmolyképző Kiadónál.

Trials of Apollo, avagy az Apollón próbái sorozat

Ha azt hittétek volna, hogy már több PJ kötetet biztos nem tud írni Riordan, akkor tévedtetek. További 5+1 kötettel bővült Percy világa, amelynek középpontjában Apollo, mindenki ‘kedvenc‘ istene áll, méghozzá tinédzserként. A történet röviden annyi, hogy Zeusz megharagudott Apollóra és száműzte bizonytalan időre az Olimposzról. Kínos, ugye? Apollónak az, mindent meg is tesz annak érdekében, hogy visszakerülhessen, ne legyenek pattanásai és újra élvezhesse az ambróziát és a tökéletes külsőt. És vajon kihez fordulhatna ilyen sötét időkben egy szerencsétlen isten? Hát, persze, hogy Percyhez. 😀

1. Az elrejtett orákulum
2. A sötét prófécia
   Kiegészítő novella a 2. kötethez:
   2,5. Camp-Halfblood Confidental
3. A lángoló Labirintus
4. A zsarnok sírja
4,5. Camp Jupiter Classified: A Probatio’s Journal
5. The Tower of Nero

Trials
Forrás

Képregények

Ha már odáig jutnánk, hogy több ezerszer újraolvastuk az összes megjelent Percy Jackson kötetet, de még mindig valami újra vágyunk, akkor sincs gond. Riordan bácsi mindenre gondol, ugyanis Percy kalandjai már képregényként is olvashatók. Igaz, még nem jelent meg mind, csak a Percy Jackson és az Olimposziak sorozat, illetve az Olimposz hősei sorozat első két része.

A legeslegnagyobb fanok pedig kifoszthatják a malacperselyt, ugyanis kapható az illusztrált Villámtolvaj is. Igaz, még csak angolul, de kitudja, lehet egyszer magyarul is megvásárolhatjuk majd.


zsebi_bio

Milyen sorrendben olvassam: Percy Jackson” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Imádom a Rick Riordan könyveket!
    Nem tudod hogy kijött -e már a Trials Of Apollo sorozat magyarul?
    Vagy inkább azt hogy a felsorolt könyvek közül melyik jött ki magyarul?

    Kedvelés

    1. Szia!
      A Trials of Apollo magyarul még nem jelent meg.
      Ami elérhető már magyarul, azok a következők:
      – Percy Jackson és az Olimposziak sorozat (5 kötet)
      – Az Olimposz hősei sorozat (5 kötet, az Olimposz vére most jelent meg a napokban a Könyvmolyképző kiadónál)

      Az összes többi, kommentben fel nem sorolt kötet sajnos angolul jelent még csak meg 😦
      üdv,
      Zsebi

      Kedvelés

  2. Nagyon nagyon nagyon nagyon imádom Riordan könyveit. Azt hiszem ezeket a magyarul megjelent köteteket újra kell olvassam 😀 Egyébként várható, hogy itthon is megjelenjen az összes kötet?

    Kedvelés

Hozzászólás