Már a megjelenésekor a radarromon volt ez a könyv (meg egyébként minden más Anassa könyv is. Fun fact, hogy eddig mindegyik regényt beszereztem és 1 kötetük kivételével mindet el is olvastam). Szóval hamar felfigyeltem rá és utána annyi jót olvastam a többi bloggertől, hogy muszáj volt elolvasnom a regényt. És nagyon örülök, hogy így tettem, mert szuper élmény volt.
– A veszteség az élet része, Lord Cassiapeus, és állandóan gyászolunk. A gyász eleinte elviselhetetlen, de idővel rájövünk, hogy el tudjuk viselni. Újra és újra. Ahányszor csak szükséges.
Őszintén szólva, már régóta nem volt alkalmam egy olyan könyvre, amely egy fiatal srác (kb. 18 éves lehetett) szemszögéből festi le a történetet. Egyenesen felüdülés volt ez a váltás a megszokott, túlságosan is komor vagy éppen túl „elnagyolt” karakterektől hemzsegő könyvekhez képest. A középkori, járványokkal sújtott világ pedig csak hab a tortán! Annyira izgalmas volt végigkövetni, hogyan igyekszik a főhős megbirkózni a körülötte tomboló veszéllyel és intrikával.
A nyomozás része igazán izgalmas fűszert adott az egész történetnek. Érdekes volt végignézni, ahogy Cass és Lena egyre mélyebbre ássák magukat a rejtélyes események hálójában, miközben barátságuk szépen lassan kibontakozott és erősödött. Azok a váratlan csavargások pedig csak úgy hagytak maguk után egy kérdőjel-dús gombócot a gyomromban, amikor csak bámultam a könyv lapjait, és azt gondoltam: “Mi a fenét?”
Muszáj megjegyeznem viszont, hogy a fantasy elem kissé hiányérzetet keltett bennem. Úgy érzem, csak azért volt jelen a történetben, hogy némi “extra fűszert” adjon, ami talán jobban eladhatóvá teszi a könyvet. És hát, hogy őszinte legyek, már az első fejezetben kirajzolódik, hogy a főhősünk látja a szellemeket, bár nem kapunk magyarázatot erre a képességre. Valójában úgy gondolom, hogy az egész történet szépen működött volna anélkül is, hiszen a nyomozás volt az igazi érdekesség központjában.
Összességében egy remek kis könyvről van szó, ami nem szenved felesleges terjengősségtől. Öröm volt lapozni a sorokat, és örültem, hogy nem egy 500 oldalas tömény unalom lett a vége belőle, hanem egy lendületes regény.
Prológus - Egy jó könyvhöz. 