Nem gondoltam volna, hogy létezik olyan regény, amit végig nevetgélek az elejétől a végéig, de létezik. T. Kingfisher regénye egy igazi gyöngyszem, amely az ifjúsági fantasy kedvelőinek és a könnyed, szórakoztató olvasmányokat keresőknek egyaránt tökéletes választás. A regény egyedülálló varázsvilágot teremt, amely egyszerre humoros és megható, miközben komolyabb témákat is érint.
A történet főhőse a tizennégy éves Mona, aki egy pékségben dolgozik és különleges tehetséggel rendelkezik: varázsereje a sütéshez kapcsolódik. Mona képes életre kelteni a kenyereket és péksüteményeket, és még a kekszek is hajlandóak vele együttműködni. Mint minden boszorkánynak (vagy varázsosnak) neki is szüksége van egy familiárisra. Szerencséjére kettő is jutott neki: Az egyik BOB, a kovász, aki néha patkányokat eszik és van egy kis vérszomj benne. A másik pedig egy élő mézeskalács, aki évek óta hű társa. Az élete azonban fenekestül felfordul, amikor egy reggel holttestet talál a pékség konyhájában. Az események hamarosan olyan bonyolult és veszélyes irányt vesznek, amire a fiatal pék nem volt felkészülve.
– A hősiesség tényleg rossz szokás. Elég egyszer hősiesen cselekedned, az emberek utána már elvárják tőled.
Mona nem tipikus hős; félénk és bizonytalan magában, de kénytelen szembenézni a kihívásokkal, amikor a városukat egy sötét összeesküvés fenyegeti. A regény során végigkísérjük őt, amint nemcsak saját képességeit fedezi fel, hanem a bátorságot is, hogy kiálljon azokért, akiket szeret. Mona fejlődése inspiráló, és olvasóként könnyen azonosulhatunk vele, hiszen ő maga is csak próbál boldogulni a mindennapi élet kihívásaival. Továbbá a belső monológjai zseniálisak. Igazából ő az, aki miatt végig nevettem, mert olyan lehetetlen helyzetekben mondott vagy gondolt valami irtó furát vagy vicceset, hogy nem tudtam hova tenni. És rengeteg volt ebből. A könyv elején volt valami olyasmi, hogy “az jó, ha vannak egerek, mert azt jelenti, hogy eltűntek a patkányok”. Engem ez egy kis pék gondolataként annyira váratlanul ért, de nagyon tetszett. Szóval tele van a regény ilyen és ehhez hasonló kis szösszenetekkel.
És amikor olyan rossz, sőt szörnyűséges sütiket készítesz, hogy azokat épeszű ember sose enné meg…, hát, akkor antipék vagy.
T. Kingfisher világteremtése lenyűgöző és eredeti. A varázslat szervesen beépül a mindennapokba, így a pékség is szinte élő szereplővé válik. Néha előfordulnak igazán furcsa képességek is, de előbb-utóbb mindig kiderül, hogy egy kis kreativitással és ötletbörzével még a leghétköznapibb képesség is nagyon ütős tud lenni. Lehallgató készülékként funkcionáló vajas bucik? IDE VELE. A mellékszereplők is mind emlékezetesek és szerethetők: Mona nagynénje, a mindig pragmatikus, de szeretetteljes Molly, a hősies Orsó és a különös, de bájos varázslatos mézeskalácsok mind hozzájárulnak a történet színességéhez. És az én személyes kedvencem BOB, A KOVÁSZ. Aki, mint azt már említettem, olykor kicsit vérszomjas. Kedvenc szereplőm lett és majdnem neki álltam itthon is kovászt csinálni.
Ha időd nagy részét egy döglött lóval töltöd, megtanulod tisztelni mások fura kisállatait.
Számomra a regény különlegessége abban rejlik, hogy egyszerre képes könnyed és humoros maradni, miközben komoly témákat is feldolgoz. A hatalommal való visszaélés, az igazságtalanságok elleni küzdelem és az önbizalom keresése mind fontos elemei a történetnek. Ugyanakkor a könyv tele van humorral és szívmelengető pillanatokkal, amelyek feledhetetlenné teszik az olvasást.
Prológus - Egy jó könyvhöz. 
“T. Kingfisher: Varázslókalauz önvédelmi sütéshez” bejegyzéshez egy hozzászólás