A magyar projekt keretein belül sikerült elkapnunk V. K. Bellonet, a Felvont vitorlák című regény írónőéjét, hogy feltegyünk neki néhány kérdést. Ti ismeritek a regényét? Nem olyan régen jelent meg, egy elég ütős kis fantasy, úgyhogy érdemes utánaolvasni, de most lássunk inkább azokat a kérdéseket és válaszokat!
Melyik karaktered lenne a legjobb barátod?
Feltéve, hogy biztosan nem áll érdekében a halálom? Ez Meridiában ritkán egyértelmű. Na de, maradjunk optimisták!
Legkönnyebben a sivatagi Ramallal találnám meg a közös hangot, sok mindenben hasonlóan gondolkozunk. Viszont legszívesebben az idős papnővel és királynéval, Alacciával beszélgetnék – eladott halászlánykából a hatalmi háló csúcsára küzdötte fel magát teljesen egyedül. Csak ülnék mellette, hallgatnám, ahogy mesél, és tanulnék az élményeiből.
Ha viszont inkább az a kérdés, kire bíznám rá hezitálás nélkül az életemet is, mert tudom, sosem hagyna cserben, az egyértelműen Kame.
Melyik lenne az örök ellenséged?
Elsőre Espadon kapitány jutott eszembe – egyszerűen nem férek bele a világképébe, szerintem a második mondatommal kiakasztanám. Bár nem valószínű, hogy rögtön egyházi bíróság elé akarna cibálni mint démonszállta boszorkányt, inkább csak megvetően elsétálna mellettem. Na de a nővére, Coral! Vele elég egyszer összeveszni, utána egész életemben várhatom a hátamba az ajándékkést.
Hogyan szoktál nekiállni az írásnak?
Ráhangolódásképp mindig zenét hallgatok (Two Steps From Hell, a Witcher 3 játékzenéje, Trónok Harca filmzene stb.). Onnan tudom, hogy nagyon belemerültem az írásba, hogy már nem hallom, mi megy éppen – a Youtube nagyon furcsa helyekre tud vinni ilyenkor.
Melyik volt a legnehezebb része a kiadásnak?
A szerkesztés. Időbe telt, míg hozzászoktam, hogyan megy ez, egyáltalán amit a szerkesztőm, Moskát Anita mond, az pontosan mit jelent, hogyan álljak neki a javításnak. Időbe telt az is, amíg már elhittem, hogy ő viszont tényleg fél szóból is érti, amit én mondani akarok, ne vacakoljak felesleges magyarázókörökkel. Épp csak tengernyi időnk, na, az nem volt. (Bár így is jóval többet kaptam, mint más regények – több mint egy hónapot.)
Gyakran azt kívántam, bár lennék inkább Rakéta Projektes, hogy egy év alatt szép nyugiban dolgozzak még a szövegen. Csak akkor nyugodtam meg, és tudtam igazán örülni, amikor készen lettünk és egyben újraolvastam a regényt. Megérte a munka, Anitának örök hálával tartozom.
Honnan merítesz ihletet?
Rengeteg kutatómunkát végzek. Megakad a szemem egy-egy távoli nép szokásán, egy különös tájon, vagy épp olvasok történelmi csatákról és máris beemelem a világomba valahogyan. Hatással van rám a végzettségem is – a Felvont vitorlákban leginkább a Kémia BSc tananyaga érhető tetten, de más regényötleteimbe már a biotechnológia MSc is beszivárog majd.
Visszatérő elem még nálam a vallás, az emberek és a hit különböző viszonya. Ez tinédzser korom óta szenvedélyem, nagyon sok online fórumon megfordultam, ahol mindenféle világnézetű emberrel beszélgettem.
Mióta szeretsz írni? Már gyerekként is érdekelt?
Könyvmoly családban nőttem fel, azt hiszem, természetes volt, hogy a sok olvasás mellett megpróbálkozzam az írással is. Középiskolásként már novellákat firkáltam, amiket még a netre is kiraktam. De nem igazán beszéltem arról, hogy én majd tényleg kiadott író leszek – úgy nőttem fel, hogy ez nem egy reális álom. Az egyetem alatt annyira letettem róla, hogy éveken át nem írtam. Aztán megismertem az Aranymosást, amivel az élet megmutatta, hogy igenis, van lehetőség arra, hogy megvalósítsam az álmaimat, csak dolgozni kell érte.
Van olyan könyv, aminek meghatározó szerepe van számodra?
Tizenegy éves voltam, amikor elolvastam A Gyűrűk Urát. Ez volt az első könyv, amit legszívesebben le sem tettem volna, ettől a könyvtől lettem könyvmoly. Ilyen kezdettel persze nem csoda, hogy a fantasy felé fordultam.
Prológus - Egy jó könyvhöz. 