ciceró · idézetek · Top10

Top 10 kedvenc Papírpillangók idézetünk

papirA Papírpillangók nem csak gyönyörű borítóval rendelkezik, de igen értékes történetet ír le. A könyv June életét mutatja be, egészen kislánykorától kezdve, amikor is édesanyja meghalt, apja pedig újraházasodott, ezzel szerezve a lánynak egy újdonsült húgot is. Az otthoni borzalmakból az egyetlen kiutat June számára váratlanul lelt barátja, Blistler jelenti. Szívszaggató történet, amely mellé mindenképp be kell készíteni egy csomag zsebkendőt, ugyanis lehetetlen száraz szemekkel végigolvasni.
Hogy adjunk egy kis ízelítőt a történetből, ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük 10 kedvenc idézetünket a Papírpillangókból.


„- A madarak olyanok, mint az emlékek – mondom. Mickey kuncog, pedig azt hittem, megszokta már a szokatlan gondolataimat. – Tényleg azok – ellenkezem. Néha egészen közel repülnek hozzád, láthatod minden részletüket, aztán eltűnnek a szemed elől.”

„Néha az ember pontosan arra vak, ami a szeme előtt zajlik.”

„- Az élet nem mindig fair – feleli Mickey, a szavai felsértik a levegőt. – De nem hagyhatod, hogy ez irányítson. Az életed másik felét jó dolgokkal kell megtöltened.
– Ez nem könnyű feladat.
– De fontos, June. Figyelj rám. Figyelsz? – kérdezi Mickey komolyan.
– Igen – felelem.
– Az életed értékes. Minden nap, amit ezen a világon töltesz, felbecsülhetetlen. Van helyed, van, akinek szüksége van rád.
Szeretnék hinni neki. El kellene raktároznom magamban ezeket a szavakat, el kellene vinnem magammal mindenhová, amerre még életem során indulok. Biztonságban kell tudnom őket, hogy ne felejtsem el soha.
– És ha minden napba reményekkel tele vágsz bele, végül győzni fogsz.
Remény. Mint egy madár, amely túl magasann száll, a fejem fölött.
– Mi van, ha nincs már miben reménykednem? – kérdezem halkan.
Mickey megfogja a kezem. –  Talán a remény önmagában elegendő.”

„- June! – Apa a karomért nyúl. Úgy megölelném. Úgy elmondanám neki. Azt akarom, hogy mentsen meg. De már nem vagyok biztos abban, hogy ismerem őt.”

„- Vannak dolgok egy család életében, amelyek mások számára láthatatlanok – mondja Mr. Wick. – És néha hegynek látsz valamit, és nem találod az utat, hogy körbejárd, de az energiád is kevés ahhoz, hogy megmászd. De aztán végül mindig eljutsz valahová. Mi, emberek nagyon erős lények vagyunk.”

„(…) ha minden napba reményekkel tele vágsz bele, végül győzni fogsz.”

Paper Butterflies (1)
UK kiadás – forrás

„Szerethetsz valakit tiszta szívedből, de akkor sem mindig teszed azt, ami a legjobb neki. Az emberek néha hibáznak. Sokat hibázunk.”

„– Apu, June azt akarja, hogy szenvedjek.
– Az is jó program – feleli Mr. Wick. – Veletek megyünk, hogy megnézhessük.”

„– A beszéd nem hozza vissza a holtakat.

– Nem, de segít rendezni a gondolatokat. Néha túl sok van belőlük, és el kell őket engedni.”

„June egyszer azt mondta, hogy ha egy pillangónak megérintjük a szárnyát, az meghal. Nem tudom, igaz volt-e, de azt tudom, hogy most nem igaz. Megtanultam, hogy ha elég óvatos vagy, a tenyeredben tarthatod azt a pillangót. És még ha foglyul is ejtik egy üvegben, ahol magányos, és ahol fél, akkor is van esélye, hogy túlélje. Mert egy pillangó törött szárnnyal is képes repülni.”


 

petra_bio

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s