A magyar írós projekthetünk utolsó napjára tartogattunk számotokra egy olyan bejegyzést, amiben 4 körkérdésre válaszoltak megkérdezett íróink. Kedvenc íróikról és magyar könyveikről, illetve arról faggattuk őket, hogy miért jó vagy miért nem jó magyar írónak lenni.
Résztvevők: Arthur B. Dumpling, Bessenyei Gábor, Fekete Judit, Rácz-Stefán Tibor, Róbert Katalin és Moskát Anita.
Ki a kedvenc magyar íród?
Róbert Katalin: Szabó Magdát nevezem meg mindig, ha kedvenc íróról esik szó, de nem egyszerűen csak arról van szó, hogy ő kedves nekem, hanem arról is, hogy nagyon tisztelem a műveltségét, tudását, csodálom, mert tudott írni kisgyerekek, kamaszok és felnőttek nyelvén is. A történetei hitelesek, élők, fájdalmasak és felemelők, éppen olyanok, mint az élet. Nyilván nem tetszik egyformán minden műve, de a legtöbbször hatalmas élmény tőle olvasni.
Moskát Anita: Ugyan költő, és nem ma történt, de kamaszként Ady-rajongó voltam, mert sötét és depresszív és számára még a szerelem is héjanász. Roppant pózer módon egy foszladozó, cérnafűzött Ady összessel a hónom alatt jártam iskolába. Másnak popsztár-plakátok sorakoztak a falán, végzős fiúk neveit vésték körzővel a padba, én meg remegve szavaltam önszorgalomból, hogy „S én ülök sírván a Sion-hegy alatt”.
Fekete Judit: Nehéz lenne egy kedvencet kiemelni, úgyhogy inkább mondok többet. Nagyon szeretem Cserna- Szabó Andrást, Dragomán Györgyöt, Rácz Zsuzsát vagy Szabó Magdát.
Rácz-Stefán Tibor: Nem tudnék csak egyet kiemelni, mert sok kedvencem van. Nagyon szeretem például Kalapos Éva D.A.C. sorozatát, és a Massza is szuper volt. Kae Westa könyvei is mindig elvarázsolnak, sőt, megszerettetik velem a fantasyt, amit nagyon dolognak érzek, mert sosem voltam a műfaj hatalmas kedvelője.
A legfrissebb olvasásélményeimből kiemelném Greff Magdit (Húzós szerelem) és Fekete Juditot (Az őrület határán). A debütáló regényeik isteniek lettek, így kíváncsian várom a folytatást.
Arthur B. Dumpling: Nagyon nehéz lenne egy írót kiválasztani. Nem is tudok! Szeretem nagyon Gárdonyi Gézát, Wass Albertet, Fonyódi Tibort, Faludy Györgyöt, Szilvási Lajost és Rejtő Jenőt is.
Bessenyei Gábor: Nem biztos, hogy meg tudnék, vagy meg akarnék nevezni kedvenc magyar írót. Viszont, akit egy ilyen kérdésnél mindenképp meg kell említenem, az Csáth Géza. Lényegében miatta írok. Annak idején még a harmadikos szöveggyűjteményben találkoztam A kis Emma című novellájával, utána pedig átrágtam magam a teljes novellamunkásságán. Ő volt az első író, akinek a művei olyan hatással voltak rám, hogy azt mondtam, én is ilyet akarok csinálni. És ez még akkor is igaz, ha jelenleg teljesen más típusú írásokat írok, mint Csáth Géza.
Melyik a kedvenc magyar könyved, és miért?
Róbert Katalin: Míg az írók esetében nagyon könnyen választok, egy könyvre sokkal nehezebben tudnék rámutatni. És most nem arra gondolok, hogy nem tudok Szabó Magda művei közül egyet megnevezni. Inkább arról van szó, hogy egy könyv szerintem attól kedvenc, hogy egy bizonyos időszakban, pillanatban nagyon betalál. Éppen akkor mond valamit, amikor az embert azt akarja hallani. És ezért nincsenek állandó kedvenceink, mert az egyes életszakaszokban más és más regények szólítanak meg.
Sok magyar szerzőtől olvasok. Egyfelől most a munkám miatt, de másfelől azért, mert mindig is fontos volt nekem a kortárs irodalom, és a klasszikus irodalom pedig ott volt folyamatosan „mellettem”, amíg felnőttem, és ma is jó néha kicsit visszalapozni hozzá, megnézni, milyen élmény felnőtt fejjel olvasni azt, ami kamaszként megragadt. Néha Háy János lenyűgöz, néha túl sok, néha Pintér Béla drámáit imádom, néha éppen nem jön be, néha A Pál utcai fiúk baromi szórakoztató, néha túlságosan mesterkélt. Hangulatfüggő. A lényeg, hogy mindig megtaláljuk azt, ami illeszkedik a hangulatunkhoz.
Moskát Anita: Nehéz választani. A legnagyobb kedvenc talán Bartis Attilától A nyugalom, a tűpontos anya-fiú kapcsolatábrázolása miatt, a mai napig beleborzongok. Dragomán Györgytől A fehér királyt a gyerekszemszög miatt szerettem, még emberközelibb tőle a diktatúra minden borzalma. Beregi Tamás Egyetleneim című regénye pedig tökéletes őrülettörténet, olyan táblázatokkal a függelékben, mint hogy hány másodpercig érdemes szemezni a kiszemelt nővel a siker érdekében.
Fekete Judit: Sok kedvenc van, az egyik Cserna- Szabótól a Szíved helyén épül már a
Halálcsillag című őrülete, valószínűleg azért, mert ez a fajta humor elég közel áll hozzám. A sztori teljesen kattant, és ha valaki szeretne a magyar valóság mélységes bugyrában egyszerre nevetni, szörnyülködni és sírni, na az feltétlenül emelje le polcról ezt a könyvet.
Rácz-Stefán Tibor: Róbert Katalintól a Szívből, színből, igazán. Eddig háromszor olvastam el, és szerintem lesz ebből negyedik is. Egyrészt maga a történet minden ízében tökéletes, és minden újraolvasás során találok benne valami apróságot, ami hozzáad a történethez, amitől még komplexebbé válik. Az írónő stílusa is nagyon gyönyörű. Ez a könyv jól esik a testnek és a léleknek is. Katalin nagyon jól eltalálta a témát, Alex és Patrik kapcsolata hiteles, szerethető, romantikus és időnként végtelenül szexi. És igen, én már Lillát is szeretem. Még nem olvastam olyan magyar könyvet, ami élményben és hatásban űberelte volna a Szívből, színből, igazánt. De azért volt, ami már megközelítette 🙂
Arthur B. Dumpling: Sok kedvencem van. Talán a legkedvesebb Faludytól a Pokolbeli víg napjaim, mert annyira szerteágazó mű és lebilincselő ilyen formában olvasni a történelmet. Rejtő Jenőtől a Láthatatlan légió, mert akárhányszor elolvasom, végig mosolygom. Rettentően szórakoztató, zseniális regény! De nagyon gondolkodnék, hogy Görgey Artúr Életem és működésem című művét mondjam, annyira döbbenetes a szabadságharcról az ő tollából olvasni. Általában nem ismerik az emberek.
Bessenyei Gábor: Gyerekkorom nagy kedvence volt A Pál utcai fiúk, amit pár hete újra olvastam, és most megint A Pál utcai fiúk lázában égek. Talán létezik tőle jobb könyv, talán én is olvastam már jobbat, de olyannal még nem találkoztam, aminek egyes momentumai ennyire belém vésődtek volna. Például van egy jelenet, amikor a Pásztor fiúk meglátogatják a már betegeskedő Nemecseket, nem túl ismert jelent, nem igazán idézgetik a regényből, nem hallottam, hogy különösebben utalgatnának rá, bennem mégis olyan mélyen megragadt, hogy tíz-tizenöt évvel a legutóbbi olvasás után is tökéletesen, szinte szóról-szóra fel tudtam idézni. És még így is hozta a katarzist. Gyerekkoromtól kezdve magammal hordozom ezt a jelenetet. Ezt egyetlen más regénytől sem kaptam meg. És már nem is fogom. Ilyen mély nyomot csak gyerekkorban hagyhat valami az emberben.
Ha viszont valami modernebb regényt szeretnék mondani, akkor az elmúlt egy-két évből nagyon szerettem Moskát Anita: Horgonyhely című írását.
Szerinted miért jó magyar írónak lenni?
Róbert Katalin: Szerintem ez nem jó vagy rossz, ez egy adottság, mint az, hogy balkezes vagyok vagy zöldszemű. A magyar nyelv szép, nehéz, színes, ízes. De attól, hogy valaki magyar író, még használhatja középszerűen. És egy jó író minden nyelven megtalálja az eszközöket, hogy szépen, színesen, ízesen írjon.
Ha pedig azt nézzük, hogy egy sokkal szűkebb piacnak írok, mint mondjuk a német vagy a francia nyelvű írók (és az angolszászokról ne is beszéljünk), akkor lehet, hogy külön hátrányos magyar írónak lenni? Nyilván könnyebb akár középszerrel is világhírre szert tenni, ha az ember angolul ír.
Viszont tény, hogy bizonyos témák, szerzők talán azért otthonosabbak, mert magyar vagyok. Például amikor kortárs magyar szerzőktől olvasok, akkor arra vágyom, hogy lássam, ők hogyan reflektálnak az életünkre, a mindennapjainkra. Nem politizálásra gondolok, hanem valamilyen ismerős érzésre, ami megtalálható akár egy fantasy vagy külföldön játszódó történetben is. Ha ez megvan, akkor nagyon élvezem a „közös hangot”.
Moskát Anita: A magyar nyelv miatt; ha a szavak téglák, a magyar író szerencsés, hogy belőlük építkezhet. Néha körbejárnak a közösségi médián a köznyelvi lelemények – a hóhér a pályafutását gyerekfejjel kezdte –, de lenyűgöz a szavak zeneisége, a hangutánzás és hangfestés, és hogy az urbán legenda szerint Weöres Sándor Valse triste című versét úgy olvasták fel idegen nyelvű közönségnek, hogy a hallgatóság csupán a szöveg hangulata és dallama alapján megértette, miről szól. Nem vitatkozom Kosztolányival sem a legszebb tíz szót illetően: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.
Fekete Judit: Nem gondolom, hogy magyar írónak lenni „valamilyenebb”, inkább azt hiszem, maga az írás csodálatos, az alkotás már önmagáért is jó dolog, függetlenül attól, hol helyezkedünk el a térképen. Persze azt mindenképp hozzá kell tenni, hogy a magyar nyelv az egyik legszebb, legösszetettebb és leggazdagabb nyelv a világon, ebből adódik, hogy mázlisták vagyunk mi magyarok, hogy ezen a szépséges nyelven írhatunk.
Rácz-Stefán Tibor: Sokat gondolkodtam ezen a kérdésen, és csak egy dolgot tudnék kiemelni: a magyar nyelv szépségét. A mi szókincsünk sokkal színesebb, mint például az angol, így a történetet is szebben és érzékletesebben tudjuk átadni.
De inkább arra felelnék komolyabban, hogy miért jó írónak lenni. Mert nemzetiségtől függetlenül írónak lenni szerintem király.
Nekem nagyon sokat segít az írás: segít megtisztítani a gondolataim, feltölt energiával, szórakoztat és büszkévé tesz. Maga az írás folyamata számomra hatalmas élmény: imádom együtt bejárni az utat a karaktereimmel, eljutni velük A-ból B-be, és az is jó Flow élmény, amikor megoldok valamilyen dramaturgiai gondot, vagy a fáradtságon, nehézségeken túllendülve elérem a célt, amit kitűztem magam elé.
És igen, nem szerénykedek, publikáló szerzőnek is jó lenni. Szeretem az olvasói véleményeket böngészni, sokat jelent, hogy mások olvassák és szeretik a könyveim, külön öröm, ha valakire hatással vagyok. A dedikálások mindig sok erővel töltenek fel, és az írásnak hála sok olyan barátom van, akik nélkül sokkal szegényebb lenne az életem.
És nem is soroltam fel az összes pozitív dolgot, de hiszem, hogy mindez ugyanúgy boldoggá tehet egy magyar, francia vagy éppen angol szerzőt is.
Arthur B. Dumpling: Írni, alkotni számomra hatalmas öröm. Ha létrejön egy világ, a regény szereplői életre kelnek az olvasóban, akkor eléri a célját. Ebben bízni, hinni reményt keltő. Ezért jó írónak, magyar írónak lenni. Ha az ember csak ennyit akar, boldog lehet. Ha anyagilag is sikeres szeretne lenni, ha ezt keresi a dologban, akkor már nem biztos, hogy jó szakmát választott!
Bessenyei Gábor: Őszintén? Nem tudom, miért jó. A rosszabb helyzetben lévő országok íróinak nem ismerem a lehetőségeit, a nyugati, angolszász írókra pedig én is, mint sokan mások, irigykedve nézek, még úgyis, hogy nem tudom megítélni, mi és mennyi igaz az ő csillogásukból.
De most még véletlenül sem panaszkodni akarok. Főleg azért nem, mert még csak két éve jelent meg az első regényem, lényegében még mindig pályakezdő író vagyok, és fogalmam sincs, hogy mit adhatok és mit kaphatok a magyar írói-olvasói közegtől. Én azt hiszem, hogy sokat, és talán pár év múlva aktuálisabb lenne erre a kérdésre válaszolni.
Hogyan látod a helyzeted magyar íróként?
Fekete Judit: Egyelőre nem tartom magam írónak, de azt hiszem azért sejtem, mire gondolsz. (Remélem.) Szóval az van, hogy én elég bizakodó vagyok a témában és mintha azt látnám, hogy van már némi elmozdulás a magyar szerzők művei felé. Mintha végre kíváncsiak lennének az olvasók a magyar szerzők műveire is. Már nem kell álnév ahhoz, hogy publikáljunk, és nem gondolom, hogy hátránnyal indulnának a magyarok csak azért, mert nem Jennifernek hívják őket. Ezer hála érte mindenkinek, aki tesz ezért, a kiadóknak, akik foglalkoznak a magyar szerzőkkel, az irodalmi programok szervezőinek, és ti is benne vagytok kedves bloggerek. Remélhetőleg mi, szerzők is gőzerővel dolgozunk azon, hogy minőségi szövegek kerüljenek ki a kezükből, hogy az olvasók még nagyobb bizalommal fordulhassanak egy-egy magyar szerző könyve felé.
Rácz-Stefán Tibor: Egy amerikai íróhoz képest jóval nehezebb a dolgunk: kevesebb potenciális olvasónk van, így az, hogy megéljünk az írásból sokunknak csak távoli álom. Pedig szuper lenne főállású írónak lenni, és nem a napi nyolc-tíz óra munka után este, fáradtan nekiülni a kéziratnak.
Viszont ezzel együtt is úgy érzem, hogy az írók minden téren ugyanolyan problémákkal küzdenek. Például Maggie Stiefvaternek is ugyanakkora gond a .pdf letöltés, mint a magyar írónak, hiába szerepel Stiefvater a New York Times bestseller lista élén.
És hogy a saját helyzetemre is reagáljak: büszke vagyok rá, hogy az LMBT témaválasztásaim dacára is sokan olvassák és szeretik a könyveimet. Köszönöm mindenkinek, aki időt szakít rájuk. És ezt komolyan is gondolom, mert tudom, hogy évente több ezer könyv jelenik meg csak itthon, így pláne megtisztelőnek gondolom, ha valaki az enyémet választja. Nekem ez tényleg sokat jelent, hálás vagyok minden RST-olvasónak 🙂
Arthur B. Dumpling: A lehetőségek nagyon széles körűek. Manapság már bárki kiadhat bármit, a professzionális kiadóktól kezdve, a fapadosokon át a magánkiadásig nyitott a pálya. Ennek sok előnye és hátránya is van. Ki döntheti el, hogy mi az értékes, a jó irodalom? Kit adnak ki a nagy kiadók? A támogatás és a marketing miatt érdemes-e akár csak csekély beleszólást engedni egy alkotásba, feladni a teljes függetlenséget? A könyvkiadás és irodalom szerintem inkább a gazdasági irányába csúszott el, a művészet másodlagos lett.
Bessenyei Gábor: Két év elteltével a harmadik regényem jelenik meg, ennek ellenére, ahogy már említettem, még mindig pályakezdőként tekintek magamra. Ez az az időszak, amikor nem sietek sehová, csak próbálom megvetni a lábam, és kiépíteni az olvasóközönségemet.
Nagyon sok könyv jelenik meg Magyarországon, nehéz kitűnni, főleg mert a magyar írók sokszor hátrányból indulnak a külföldiekkel szemben. De vannak magyar példák, akik azt mutatják, ha jól csinálja az ember, akkor még ezen a kis piacon is felszínen lehet maradni, akár magyar szerzőként is. Úgyhogy nem aggódom, mert csak annyi a feladat, hogy jól kell csinálni. 🙂
Nagyon szépen köszönjük a válaszokat mindenkinek! 🙂
Prológus - Egy jó könyvhöz. 