Pierce Brown a hatalmas sikerű Vörös lázadás című sorozat szerzője, ami az egyik kedvenc könyveim közé tartozik. A sorozat hatodik része idén jelent meg és várható még egy befejező rész is. Addig is összegyűjtöttem pá érdekes infót a szerzőről!
1. 26 éves volt, amikor megjelent a Vörös lázadás. Jelenleg 36 éves, nem semmi, hogy ennyi idősen egy ekkora kultuszú történetet rakott le az asztalra.
2. A Vörös lázadás mindössze 2 hónap alatt írta meg.
3. Brown korábban is írt regényeket. 6 könyvét azonban folyamatosan visszautasították, nagyjából 120 ügynökség dobta vissza a kéziratokat.
4. 2014-ben Brown megegyezett a Universal-lal egy adaptáció készítéséről. Sajnos, ez a terv vegül nem valósult meg, jelenleg Brown egy sorozat készítését tervezi, aminek ő maga írná a forgatókönyvét.
5. Brown író karriere előtt startup tech cégeknél és politikai kampányokban dolgozott.
6. A Vörösök különleges szóhasználatát 19. századi ír szórólapok inspirálták.
7. A történet ötlete túrázás közben keletkezett a fejében, miközben az Antigonét olvasta.
Tiszta szívből ajánlom mindenkinek ezt a nagyszerű sorozatot, remélem kedvet csináltam!