Extra tartalom · interjú · projekt · prológus

Projekthetünk legújabb interjúalanya: A. M. Aranth

Mai interjúalanyunk nem más, mint A. M. Aranth, akinek már több nagyszerű kötete is megjelent, példának okáért elég csak az Oculus című remekművét említenünk vagy a Holdárnyék-sorozatot.

magyarhet

Gyakran fordul elő, hogy az írók álnéven publikálják műveiket. Kicsiny hazánkban is sok ilyen létezik, de vajon mi lehet ennek az oka? Ennek jár utána a Prológus!

1. Mi okból választottál magadnak álnevet?

Az első regényem, ami megjelent, young adult volt. Na most, kezet fel, ki tud hirtelen sikeres young adult regényt mondani magyar és férfi szerző tollából? 😀 Na, ugye. Létezik ilyen, csak nem elsősorban hazai férfi író jut eszünkbe a „young adult szerző” kifejezést hallva. Ebből okulva választottam álnevet…

2. Miért pont ezt választottad? Esetleg fűződik a nevedhez valamilyen vicces sztori?

… ami egyszerre utal a regény (illetve a Holdárnyék-sorozat) világára, főszereplőjére is, valamint egyszerre lehet külföldi vagy magyar, férfi vagy nő álneve. Valamint ha beírod a netes keresőkbe, rajtam kívül tuti, hogy egyetlen embert sem találsz a több milliárdból. Ez is szempont!

3. Mit gondolsz, miért választ sok magyar író külföldi neveket/helyszíneket?

„Senki sem lehet próféta a saját hazájában.” Ezt nem én mondom, hanem egy nálam sokkal okosabb, kétezer éve élt názáreti férfi, akit egyébként keresztre is feszítettek nem sokkal később (mostanság üljük az ünnepét ennek). Az emberek vágynak az egzotikumra, az újdonságra – ezért utazunk külföldre úgy, hogy még Magyarország 99%-át se láttuk, hiába lenne érdemes. És ezért olvasunk külföldön játszódó sztorikat – azt tudjuk, milyen az élet itthon, éljük minden nap. Mutass valami mást, írókám! Amúgy pedig szintén elég viccesnek véltem volna, ha a Holdárnyék halhatatlanjai pont Magyarországon telepednek le… valljuk be, egy több száz éves, vélhetően dúsgazdag lény könnyen lehet, hogy nem Salgótarjánba vagy Budapestre vágyik, hiába jó helyek ezek (vagy egy olyan országba, amin menetrendszerűen 50-60 évente végigmegy egy forradalom, szabadságharc vagy megszálló hadsereg), mert van lehetősége még jobbra.

Az Oculusról nem beszélek, az meg annyira külföldön játszódik, hogy kilencezer fényévet kell utazni Avalonig.

4. Mennyire vannak a hazai írók hátrányban a külföldi írókhoz képest?

Magyarországon vagy úgy általában? Mondjuk a válaszom mindkét esetben ugyanaz: elképesztően. Brian McClellan például az első regénytrilógiája bevételéből vett egy elég méretes házat – és nem magyar áron, hanem odahaza, az USA-ban, ahol az ingatlanárak magyar szemmel nézve már teleszkóppal nézendők. Nekem négy regényem van kint jelenleg, de én nem abból vettem a házamat. (Sőt, a hétvégi nagybevásárlást sem a jogdíjaimból fizetem.) A nyilvánvaló pénzügyi különbség mellett fontos még a szakmai is. Nézz meg egy külföldi köszönetnyilvánítást, az írók nem győznek hálálkodni az „ilyen ügynöknek, olyan szerkesztők gyöngyének, ilyen csapatnak, olyan csapatnak”: odakint egy könyv szövegének végső vázlatát nagyon gyakran tucatnál is több ember készíti el, a szerzők biztos kezekben vannak. Itthon? Örülhetsz, ha a szerkesztő után lesz még egy korrektor is, aki a helyesírási hibákat kiszűri. Harmadrészt ott a piac mérete: míg a magyar anyanyelvű rendszeresen könyvet olvasó emberek száma legyen mondjuk félmillió (de most egyébként sokat mondok), addig az angol nyelvű piac hat kontinensen húzódik, és százmilliók alkotják.

Ráadásul a magyar író hátrányból indul a magyar olvasónál – és sajnos, sokszor valóban jogosan. Mondjuk ez nem feltétlenül csak az író hibája: mint említettem, nyugaton kész hadseregek dolgoznak a szövegen, és mire a magyar olvasókhoz eljut egy amerikai regény, addigra megszűrte már a kinti kiadó, megszűrte egy irodalmi ügynökség, megszűrte a magyar kiadó, így ide a krémek krémje jut el. És ezzel kell a magyar íróknak versenyre kelni: a legjobbak közt is legjobbakkal, akiknek kész szerkesztőbrigádok, ügynökosztagok és dramaturglégiók csiszolták tökéletesre az írásait. Vajon ki fog könnyűnek találtatni?

És akkor még nem is beszéltem arról, hogy a tévés/filmes producerek sem a bookline-on vadásznak maguknak alapanyagot a következő ütős adaptációjukhoz, hanem angolul olvasnak. Így egy nyugati szerzőre gond nélkül lecsaphat akár váratlanul is egy pénzes film-deal (amiből film soha nem lesz, de szép összeg), vagy akár egy adaptáció (amiből pénz is van, meg néhány tíz/százezer újabb eladott példány). Magyarul íróként erősen valószerűtlennek tartom, hogy csörög a telefonom, és egy random John elkéri az email címem, hogy szerződéstervezetet küldjenek, mert a főnök olvasta a regényem, és akarja a jogokat. Persze – ne legyen igazam!

5. Milyenek a nemzetközi megjelenés esélyei a feltörekvő írók körében?

Az internet korában? Egy deviantart regisztráció és némi kitartás kérdése az egész, amíg lefordítod magad angolra! 😀 Na jó, komolyra fordítom: képzelj el egy harcost, aki éveken át készül, minden nap erősít, minden nap órákat edz a kardjával, szépen lassan, egyesével legyőzi a konkurens vívókat, és évek alatt elnyeri mindenki tiszteletét teljesítményével. Ő az író, aki nyugaton meg akar jelenni.

Most pedig képzelj el egy várat, ami a hegytetőn áll, a falai magasak, erősek. Ez a kinti kiadó. A harcos a legjobb páncéljában kiáll, kezében csillog a kardja, ahogy rohamoz.

És akkor a várban levők végre abba bírják hagyni a röhögést, és elsütik az ágyúkat.

Megvannak a maguk írói. Akik kapásból angol nyelven írnak, gyakran még jó, igényes angol nyelven is, nem kell őket fordítani, nem kell őket a fél világon átreptetni, ha promókampányra akarják vinni őket, ráadásul ezek az emberek valószínűleg egyetemen tanulták a kreatív írást hosszú éveken át. És azt mondtam már, hogy a regény, mint forma a modern értelemben véve angolszász találmány? Ahhoz, hogy kint megjelenj, valami olyanban kell legyőznöd őket, amit ők találtak ki, az ő nyelvükre találták ki. Mindezt egy olyan nyelven, ami neked csak tanult nyelv, mindezt ismeretség, személyes kapcsolat nélkül.

Tehát, rövid válaszom: amíg nem lesz divat kelet-európai szerzőkre vadászni az USA-ban, mert már annyira megcsömörlöttek a saját, messzemenőkig unalmas és tehetségtelen Staveley-jeiktől, Scalzijaiktól, Roddy Doyle-jaiktól és Dan Wells-eiktől, addig komoly esélye senkinek sincs, egyszerűen mert ez a helyzet. Persze csodák mindig is történhetnek. De mindig szoktam mondani, hogy a megjelenés még semmi, az igazi munka az után kezdődik, hogy kiadták a könyvedet: ekkor ugyanis már „csak” annyit kell elérned, hogy olvassák el az emberek. És ez még itthon is sokkal nehezebb, mint megjelenni.

Mennyire nyitottak erre a hazai, illetve külföldi kiadók?

Sok magyar kiadóról tudom, hogy próbálkoznak. Egyik-másik nagynevű szerzőnk megjelent már nyugaton (ld. Dragomán, Esterházy, stb), de ők egyrészt jellemzően nem fantasztikus zsánerben utaznak, másrészt itthon már kiemelkedően nagynevű szerzők. A külföldi kiadóknak iszonyat nagy erőbefektetés egy nem angol kötet – fordítást kell készíttetni, meg teljesen más munkamódszert kell felvenni, mint amit megszoktak. Nekik nem kifizetődő egy magyarral vesződni.

Vajon könnyebben lehet érvényesülni egy angolszász álnévvel a nemzetközi piacon, vagy a magyar név szokatlan hangzása is megragadja a potenciális olvasókat?

Az egzotikum megragadná a kinti olvasók figyelmét. Csak senki nem jut el odáig, hogy lássák a nevét egy nyomtatott könyvön egy nagy kiadó gondozásában kijött könyvön, nagy boltban, vagy plakáton. 😀

6. Mit gondolsz a hazai magánkiadás helyzetéről, lehetőségéről? Elgondolkodtál már rajta, hogy esetleg ezt az utat választod?

Magánkiadás és magánkiadás között is ég és föld a különbség. De maradjunk annyiban, hogy előbb írnék a fióknak, mint magánkiadónak – se pénzem nincs ilyesmire, se időm, hogy elvégezzem azt a munkát (marketing, terjesztés, szöveggondozás, borító, stb.), amit egyébként egy kiadó megcsinál magától. De még ha le is szoknék az alvásról és lenne időm minderre, akkor is: egy kiadó logója minőségkontrollt jelent az olvasó szemével nézve, azt mutatja, hogy valaki úgy ítélte, ez a könyv elég jó ahhoz, hogy kiadja. Így nagyobb lesz az olvasói bizalom, és még az olvasó attitűdje is más, amikor kézbe veszi. Míg a magánkiadásban kijött kötet önmagában semmit nem üzen az olvasónak azon kívül, hogy az írónak volt pénze kinyomtattatni a könyvet. Nincs meg a minőségkontroll jelentette plusz-érzet.

7. Szerinted még mindig igaz az, hogy ha „angolos” névvel publikálsz akkor az jobban eladható?

Zsánerfüggő. Vannak bizonyos zsánerek (pl. a thriller/krimi ilyen), ahol többek közt az Agave kiadó kemény munkájának köszönhetően már nem gáz a magyar név (Baráth Katalin, pl.). Persze a nem gáz és a jobban eladható között lehet még különbség. Én most úgy vagyok vele, hogy ha lesz egy, az eddigieknél sokkal komolyabb hangvételű regényem, aminek van magyar szála és/vagy thriller/krimi oldala, én már rá merném írni a saját nevem. És rá is fogom! (Igen, ez itt egy célzás volt.)

zsebi_bio

sara_bio

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s